Illúziók hada

Pál Attila |

Üres papírra még bármit lehet írni. Azon bármi elképzelhető, akár legtitkosabb vágyaink teljesülése is. A zavar akkor kezdődik, ha már van valami a papíron. Esetleg olyan tény, adat, amely nem illeszkedik a fejünkben élő képhez. Persze, a tényeket is félre lehet söpörni, az adatok pontosságát, hitelességét meg lehet kérdőjelezni – de attól a valóság nem változik.

Illúziók és információhiány a táptalaja az összeesküvés-elméletek terjedésének. A politika persze erre mindig és mindenhol rájátszik, hogy céljai szerint manipulálja az embereket. Tények és fikciók, dicshimnuszok és rágalmak keverednek minden kormányzati kommunikációban, nehogy a gondolkodó „hétköznapi állampolgár” akárcsak megközelítőleg is valós képet alkothasson a világról.

1945 májusában lezárult egy tragikus korszak a világ, de különösen Európa és benne Magyarország történetében. A második világháborúban győztes hatalmak néhány évi tapogatózás, erőfelmérés után – más szereposztásban, más ideológiai ellentétek alapján – immár farkasszemet néztek egymással. Túl közel volt még a világégés, minden érintett ország még a sebeit nyalogatta, nyílt konfrontációt sem a Nyugat (élén az Egyesült Államokkal), sem a Szovjetunió ernyője alá került Kelet-Európa nem akart megkockáztatni.

Mégis új háború kezdődött, ám ebben a harcot a hírszerzők, elhárítók és a politikusok vívták. Mindkét fél a másik titkait, szándékait fürkészte, s miközben mindent megtett, hogy a másik oldalon zavart keltsen, ugyanazzal vádolta – különösen a hazai közvélemény előtt egyoldalúan beállítva – a másikat.

• Olvass bele!

A szovjet befolyás alá került kelet-európai államokban, s különösen Magyarországon egy időben magasra csaptak a bizakodás lángjai, hogy Amerika vezetésével a Nyugat előbb-utóbb kiragadja az országot a nagy medve karmai közül. Még nagyobb reményeket fűztek ehhez – nem is egészen alaptalanul – a Nyugaton ragadt vagy 1945 után emigrált honfitársaink, közöttük sok magas rangú katonatiszt.

A Moszkva hangját közvetítő hazai új politikai elit pedig nem győzte ostorozni a nyugati hatalmakat, hogy a „megtévesztett”, Nyugatra „tántorgott” emigránsokból hadsereget állítanak fel, hogy alkalomadtán bevessék őket szülőhazájuk ellen. Mellesleg ugyanerről álmodoztak a hazájukat elhagyók és az itthon maradott (titkon) „reakciósok” is.

Jobst Ágnes, a kötet szerzője feltárja például a nyelviskolának álcázott oberammergaui (Nyugat-Németország) kiképzőközpont (és annak magyar tagozata) szerepét a remélt felszabadító harc előkészületeiben. Részletesen leírja az iskola „hivatását”, működését. „A magyar érdekeket legjobban szolgálhatná… az itteni kiválasztott legjobb katonai erők átmentése arra az időre, amikor azok konkrét alkalmazására az idő elkövetkezik…” – idézi a könyv az Ausztria brit megszállási zónájában kidolgozott javaslatot az angol–magyar „összműködés” megszervezésére. (Keltezése: 1949. január 15.)

Egy iskola természetesen nem lehet meg tanulmányi kirándulás nélkül. Az oberammergaui „diákok” egy csoportjának tanulmányútja 1961. június 10-én az osztrák–magyar határon fekvő Mörbischbe (Fertőmeggyes) vezetett, a vasfüggönyhöz. „A csoport tagjai távcsövekkel alaposan fel voltak szerelve, s így a Fertő-tóhoz érve erős távcsövezés indult meg Magyarország felé. Főleg Sopront keresték, majd a műszaki zár adatai iránt érdeklődtek… Az amerikaiak … azonnal fényképezni kezdtek. Fényképezték a műszaki zárat, az őrtornyot, a veszélyt jelző táblákat, valamint az ott lévő látogatókat. A csoport tagjairól külön-külön, valamint egy csoportban is készítettek fényképfelvételeket, háttérként mindenütt a műszaki zárat használva” – számol be a kirándulásról a magyar titkosszolgálat korabeli jelentése, mert mondanom sem kell, a magyar hírszerzés bécsi rezidentúrájának „Hódos” fedőnevű ügynöke révén jó előre értesült a látogatásról.

És mit tudott még a magyar titkosszolgálat a Nyugat és az emigránsok szervezkedéséről? Hogyan épültek be a magyar ügynökök például a kiképzőközpontba? Többek között ennek (is) járt utána Jobst Ágnes történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, aki a második világháború befejezésétől az 1960-as évek első harmadáig tartó időszak történelmi szakirodalmán túl az állambiztonsági szolgálatok iratanyagait, korabeli újságcikkeket és dokumentumfilm-anyagokat használt fel, hogy tényekre bukkanjon. Ezek alapján tárja fel az 1945, majd 1956 utáni emigránsok hazafias szervezkedéseit, bemutatja vezéralakjait, szerepüket, sorsukat. Képet ad a Nyugat kezdeti elképzeléseiről, az emigránsok toborzásáról, kiképzésükről, s arról, hogy később miért vetették el a „szovjetek rabigájában sínylődő” kelet-európai országok felszabadításának tervét. Választ kapunk olyan, sokakat máig foglalkoztató kérdésre is, hogy miért maradt el a nyugati katonai segítség az 1956-os forradalom idején.

Jobst Ágnes könyve nem könnyű olvasmány. Nem úgy izgalmas, mint egy kémregény – hogy hazai példát mondjunk: a korábbi ÁVH-s vallató tiszt Berkesi András művei. Végtelenül érdekfeszítő, logikus és elgondolkodtató. Az olvasó rengeteg olyan információval találkozik, amit a szélesebb közönség eddig alig vagy egyáltalán nem ismerhetett. A szerző feltárja a titkosszolgálati viszonyok és mesterkedések, a hírszerző és kémelhárító szakma főbb tudnivalóit, megismertet a színfalak mögött zajló csatározások főszereplőivel. De – és ez nagy erénye a könyvnek – képet ad arról is, hogyan éltek, milyen félelmekkel küzdöttek a „szereplők” hozzátartozói, akiket a titkosszolgálatok gyakran ugyancsak felhasználtak céljaik eléréséhez.

Jobst Ágnes: Hontalan hadsereg?
Jaffa Kiadó, Budapest, 2023
265 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 3999 Ft
ISBN 978 963 475 6644

* * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Kádár-korszak politikai propagandája a külföldi titkosszolgálatok és a nyugati emigráció beavatkozásával magyarázta az 1956-os forradalom kitörését. A pártállami időszak visszatérő motívuma volt a népi demokrácia ellen harcot hirdető külföldi fegyveres csapatok képe, amelyekben fontos szerepet kaptak az ország eltiprására törő nyugati magyar emigránsok.
Vajon volt-e, s ha igen, mi volt az alapja ennek a képnek? Ha voltak ilyen csapatok, kik és milyen céllal hozták őket létre, és a magyar állambiztonsági szervek milyen intézkedéseket tettek a fenyegetés elhárítására?
A Hontalan hadsereg? című kötet eredeti levéltári iratok segítségével, a történeti feldolgozás eszköztárát használva tárja fel a magyar hírszerzés történetének néhány epizódját az 1950-’60-as évtizedből. A hidegháború időszakát ugyanis valóban a titkosszolgálatok aktív működése jellemezte, de tevékenységük dokumentálása évtizedeken keresztül nem volt lehetséges. A szerző által áttekintett és bemutatott iratokból többek között az is kiderül, hogy a kémregényekből ismerős ügynöki munkaábrázolás valós információkon alapul; megismerhetjük belőle az emigráns magyarok legharcosabb képviselőit, néhány sikeres ügynököt, valamint az állambiztonság módszereit a hálózat bővítésére és a célszemélyek becserkészésére.