Posted by Odze György
>A karácsony harmadik napja unalmas, ezt mondta mindig apa, addigra már mindenki ráun az egész felesleges ünneplésdire, megvolt az ajándékozás, a halvacsora, már nincs semmi értelme az egésznek, mindenki csak tévét néz, tiszta unalom, és tényleg, nézett körül apa, tiszta unalom. Márk is pontosan ezt érezte, de nem csak a karácsony harmadik napja, hanem az egész karácsony, sőt, az egész élet is. Minden nap felesleges, unalmas és értelmetlen, olyan, mint pocsolya egy esős délután ott, a lakótelepen, értelmetlen és reménytelen, meg is írta Szonjának, az egész világ értelmetlen, csak telnek a napok egymás után. Beleadta tizennyolc évének összes keserűségét, ott van a levélben, karácsony harmadik napján.
Apáék éppen készülődnek, hogy átmennek Luci néniékhez, letudják, ez az, gondolta mindig Márk, így nem szeretnék élni, ilyen letudósan, apa nagy komoran felvette a másnapos csíkos ingét, ez pont jó lesz, majd lehajtanak Feri bácsival egy konyakot, kicsit karcos, de legalább nem drága, és így elviselhető is lesz a dolog. Márk akkor azt mondta, hogy ő nem megy, anya nem is értette elsőre. Nem megyek, ennyi. Ez nála azt jelentette, hogy eldöntötte.
Más dolgok járnak a fejében. Az a lány, aki a könyvtárban dolgozik. Egy hónapja látta meg először, nem is csak meglátta, hanem megpillantotta, mert így romantikusabban hangzik, a lány pedig visszapillantott rá. Szép lány. Akkor még csak a szemét látta, de tudta, hogy szép. Egy fiú megérzi ezt. Márk különlegesen érzékeny fiú, ezt mondták róla a tanárai is, ez nem mindig előny, de megérzi a dolgokat, az biztos. Leírta a nevét és telefonszámát egy papírlapra, átcsúsztatta a műanyaglap alatt a pulton, ahol a könyveket szokták átadni. Másnap, amikor Márk az olvasóterembe ment, valójában csak azért, hogy lássa a lányt, akkor megkapta a választ.
Major Szonja. Milyen szép név.
Márk megírta, hogy a szüleivel él és hegedülni tanul. Lefényképezte a házat is, ahol lakik, közel a könyvtárhoz. Szonja megírta, hogy ő is a szüleivel él, egy kis, kertes házban, ő is küldött fényképet, kutya is volt a képen, ő Soma. Haladunk, gondolta Márk. Találkozzunk, javasolta, majd meglátjuk, írta vissza Szonja. Lehet, hogy elkapkodtam, gondolta Márk, ezekben a maszkos időkben mindenki óvatos. Próbálta hívni is, de a lány nem fogadta. Miért nem akar beszélni velem? Nyugi, mondta apa, ne siettesd. Mindig úgy kell lennie a dolgoknak, ahogy a lányok akarják. Úgyis az van. Nevettek is rajta. Egyszer megvárta a könyvtár előtt, záráskor, látta maszk nélkül, látta, hogy milyen szép. Ahogy elsőre érezte. A kolleganőivel jött ki, csak integetett neki és ment tovább. Biztosan van valakije. Minden lánynak van valakije. Valaki, aki komoly. Szonja is komoly lány. Aki könyvtárban dolgozik, az komoly.
Másnap Márk nem ment a könyvtárba, évzáró hangversenye volt. Jól sikerült, anya el is sírta magát. Különösen a Mendelssohn. Küldött képet Szonjának, ő még későn este válaszolt, egy másik képet küldött magáról. „Márknak, a lánglelkű hegedűművésznek”, és azért ez már nem akármi. Szerelmes vagyok, írta Márk. Már a neved is olyan gyönyörű. És komoly. Kimondta otthon hangosan. Sokat leveleztek, késő éjszakáig, zenéről, könyvekről, mindenről. Milyen jó ez, gondolta Márk. Találkozásélmények. Szerette ezt a szót. Tapintatos. Nyáron volt már egy lány, Révfülöpön, a zenei táborban. Összejött. Ittak előtte, kellett a bátorsághoz, de összejött. Gondolta, hogy elmeséli apának, mégis az első ilyen dolog, de aztán nem mondta el. Hívja Szonját, apa rá is szól, ilyenkor nem illik hívogatni senkit, ez családi ünnep, hagyd békén, ő mutatja apának a fényképet, igen, szép lány, de karácsonykor hagyd békén.
De hát ő meg rajong érte.
Újra ír, karácsony van, vinnék neked valamit. Csak odaadom, ennyi az egész.
Megőrül, ha a lány nem küldi el a címét. Megőrül, hogy lássa. Már egy hete megvett egy könyvet neki, becsomagolta. De miért nem akar velem beszélni? Ne legyél ilyen érzékeny,legyint apa, most már tényleg indulnék, de anyádra mindig várni kell, még fel kell vennünk Rózsikát, már kétszer telefonált, tiszta ideg, lent áll már a kapuban.
Aztán Szonja végre ír. Itt a cím. Na, látod, mondja apa, sose legyél türelmetlen. Külváros. Egy órát fogsz buszozni. Nem számít, gondolja Márk. „Nincs annál szebb út, mint a szerelmedhez utazni.” És nem is számított. Becsenget. Középkorú férfi jön ki a kertkapuhoz.
Elfordítja a kulcsot a zárban.
– Gyere be, Márk – mondja. Mosolyog és átöleli a vállát. – Szonja már vár. Csak tudd, hogy néma. A születésétől fogva. Még meggondolhatod magad.
Címkép: Csók István festménye Keresztapa reggelije