Farkasházy Tivadar:
Egy kabarénak két szereplője van, aki mondja, és aki hallgatja, illetve nézi, a közönség pedig hihetetlenül sokat hozzátesz egy előadáshoz azzal, hogy mennyire tájékozott, és mennyire fogékony – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Farkasházy Tivadar humorista annak apropóján, hogy Nacsa Olivér egy interjúban kijelentette, a humor műfaja nem nőknek való. Bár a nyíltan kormánypárti humorista bocsánatot kért, mondanivalójának tartalma sokakat arra késztetett, hogy véleményüket nyilvánosság elé tárják. „A humort művelni vagy arról beszélni olyan, mint a szex és a nőgyógyászat, óriási a különbség” – tette hozzá Farkasházy Tivadar.
Rémes számomra ez a stand-up világ és nem azért, mert nem zseniális, nem azért, mert ne lenne szenzációs Kőhalmi Zoltán vagy Bödőcs vagy Kovács András Péter, hanem azért, mert teljesen redukálta a műfajunkat – fogalmazott Farkasházy Tivadar. „Gazdaságos műfaj a stand-up, az állam nem támogatja, nem tartják művészetnek. A szakmának az érdekérvényesítési képessége a nullával egyenlő, ezért megszűnt a Kisszínpad, a Vidám Színpad, a Mikroszkóp Színpad, a Kamara Varieté, a Budapest Varieté, és most nincs otthona, miközben az állam milliárdokkal támogatja a Broadway-musicalek előadását.” Hogy kinek mi a véleménye a politikában, az színtiszta magánügy, de az a műfaj, amit Bagi- Nacsa művel, az nem létezik – fogalmazott a humorista. „Chaplinen nevetsz és nem a lovon
ülő csendőrön, aki ütlegeli őt. Mindig a kicsinek drukkolsz, ez egy dramaturgiai szabály, így adja ki magát a poén. Ez egy poénmentes övezet, amiben most vagyunk.”
A Sinkó Péter által írt jelenetek nagyon nehezen jöttek volna létre, ha Gálvölgyi mellett Nacsa Olivér játssza a női szerepet, mint régen a görög színházban. „Mennyi női komika volt Kiss Manyitól kezdve, és ők nem voltak humoristák. Az a humorista, aki sosem hoz az internetről vicceket, nem tesz úgy, mintha az vele történt volna, és nem csinál belőle egy 20 perces showt.”
Magyarországon az emberek 90 százaléka matematikai analfabéta, ezért nem a súlyos és fontos dolgokkal foglalkozunk, hanem azokkal, amelyek hatásosak, ilyen például a lombkoronasétány – mutatott rá Farkasházy Tivadar arra, milyen irányban halad a humor a mai világban Magyarországon. „Sokan azt hiszik, hogy ez egy polgármester túlzása, amit a falunak épített, de nem, ezt saját magának építette, ott van hozzá a saját útja és a vágóhídja. Ez nem leleményesség, ez lopás és rablás. A Marshall-segély, amely kihúzta Európát a háború okozta nehézségekből, kutyafüle nem volt ahhoz képest, amennyit Magyarország kapott.”
Farkasházy Tivadar szerint egyre kevésbé van értelme sorolni a Fidesz galádságait, mint fogalmazott, a saját portánkon kellene rendet csinálni. „Bűntény volt, hogy 2019-ben, a választások idején nem jött létre egy ellenzéki televízió. Hadházy nem véletlenül szajkózza, hogy amíg az ellenzéknek nem lesz megszólalási lehetősége, addig nem lehet mit csinálni, mert a köztévében továbbra is nyomják, hogy háborúpárti az ellenzék, és hogy Brüsszel okozta ezt az inflációt. Nálunk a legmagasabb az infláció az Európai Unióban, háromszorosa az uniós átlagnak és nyugodtan mondják az ellenkezőjét, amit elhisznek mindazok, akik Bencsik Andráson és Bayer Zsolton szocializálódtak.”
A humorista szerint az ellenzéki összefogás azért halott, mert sosem létezett. „Egy színházban, ha nincs Hamlet, eljátsszák a 12 dühös embert, nem kellett volna Márki-Zay Péter személyében egy ellen-Hamletet találni. Ha szétporciózták volna a feladatokat és Dobrev Klára az unióval és a nőkkel foglalkozott volna, Jakab Péter a parizerrel és a vidékkel, Fekete- Győr a fiatalokkal, Kunhalmi Ágnes az oktatásüggyel, akkor hol innen, hol onnan támadták volna Orbánt, és mindenkinek meg lett volna a feladata. „El kell menni egy színházba, megnézni, hogy a kulisszák mögött hány ember dolgozik azon, hogy sikeres legyen egy előadás a súgótól a világosítóig. Itt statiszták tolonganak azért, hogy ők lehessenek Hamlet, Antonius vagy Bánk bán.”
HírKlikk