Posted by Odze György
>A hetven éves Lin bácsi reggel ötkor kel, megissza a teáját, majd átmegy a
hetvennégy éves Cheng bácsihoz, és együtt lemennek az Öregek Játszóterére,
hogy pingpongozzanak egyet. Amikor befejezik a mérkőzést, leülnek egy padra
beszélgetni az élet dolgairól. Közben a hatvanéves Lin néni és a hatvanegy éves
Cheng néni a közeli parkban piros kendőket lobogtatva tornamutatványokat
mutat be további barátnőikkel. Miután kitornászták magukat, leülnek egy padra
beszélgetni az élet dolgairól.
Néha magam is át- meg átsétáltam ilyen játszótereken: megismerkedtem
egy kedves öregúrral, akit mindenki csak Longnak szólított. Megkérdezte,
honnan jöttem, és miután megmondtam neki, felcsillant a szeme, ó, hát ismer ő
magyarokat, Klampárt, Berczik Zoltánt, Sidó Ferencet, Jónyer Istvánt, na, hát
ennek meg én örültem, jó érzés az ilyesmit hallani Pekingben, a Chuoming park
közepén. Nem játszunk egy meccset? Ezt kérdezte. Én amúgy öltönyben,
nyakkendőben voltam, ahogyan az ember diplomataként öltözik, ő meg
tornacipőben és melegítőben, ahogyan a kínai idős bácsik a parkban, de
tekintettel a magyar kapcsolatokra mégsem mondhattam nemet. 21:2-re nyerte
az első játszmát, 21:3-ra a másodikat, és 21:4-re a harmadikat, de akkor már
kicsit kiengedett és a körülöttünk összeverődött közönségnek is játszott.
Megköszöntem a mérkőzést, ahogy kell, egy lucskos kölcsöntörülközővel
letöröltem a verítéket a homlokomról, felvettem a zakómat.
-Hány éves? – kérdeztem.
-Hetven – felelte.
-Jó formában van – ismertem el.
-Már nem vagyok az igazi. A csúcson 1952-ben voltam, akkor nyertem
világbajnokságot. Romlanak a reflexeim, pedig ebben a sportban az a
legfontosabb…