Posted by Gulyás Márton
>Nagyjából egy éve mosta le a Fidesz-KDNP az ellenzéket zsinórban
harmadszor az – erősen feléjük lejtő – pályájáról a választásokon. A
magyar közélet és politika gyakorlatilag azóta sem tudott magához térni
a kábulatból, felébredni az apátiából, elindulni egy olyan úton, amelynek
a végén legalább el tudjuk képzelni a fényt. Eközben ráadásul az elmúlt
évben akkora sokk érte a magyar társadalmat, amilyen legutoljára
másfél évtizede, 2008-ban. Akkor minden megmozdult: olyan
változásokon ment át a politikai szféra, amelyek – akár szeretjük őket,
akár nem – gyökeresen határozták meg a következő 15 évet, egészen a
mostanáig. Ma, úgy tűnik, minden mozgás elhal. A hullámokat,
amelyekből szökőár is születhetne, elfojtja a mély: most látszik először
igazán, hogy milyen hatékonysággal olt ki minden társadalmi energiát a
Nemzeti Együttműködés Rendszere által kiépített tehetetlenségi erőtér.
Pattannak a szikrák, de a legtöbb magányosan alszik ki, mert minden
szigetelve van: nincs közeg, ahol találkozhatnának – nincs közvetítő,
nincs médium, nincs média.
Pedig média, azaz közvetítés nélkül nincs társadalom. A különböző
médiumok teremtik meg a társadalom szervezésének és a
társadalomban fölhalmozódott tudás lerögzítésének, kicserélésének a
lehetőségét. A médián keresztül válik lehetségessé a múlt, a jelen – és a
lehetséges jövő! – reflektív és imaginatív megteremtése, az emlékezés,
a kollektív emlékezet, a kollektív cselekvés: a kultúra és a politika. Azaz:
maga a társadalom, hisz társadalom csak akkor van, ha a közösségnek
van önképe és jövőképe, amelyekhez pedig elengedhetetlenek a
közvetítés különböző formái. Amennyiben tehát valaki a közösség ügyeit
akarja alakítani, akkor a közösség önképét is kell alakítania: ennek az
eszköze pedig a média. A média tehát elválaszthatatlan a politikától.
Ha tehát valódi politikai változást akarunk, akkor annak elengedhetetlen
része a média megváltoztatása. Hisz önmagában ahhoz, hogy bármi
változzon, az első lépés az, hogy el tudjuk képzelni, hogy mi a célja, mi
legyen az iránya, mi lesz az eredménye a változásnak. Hogy hogy fog
kinézni egy jobb világ. Amíg erről nincs egy közös víziónk, addig minden
politikai próbálkozás üres és erőtlen marad. Víziót pedig csak beszéd és
vita, fórum és agóra, közvetítő közeg és média teremthet. A média tehát
alapvető katalizátora lehet politikai képzeletünk felszabadításának,
kollektív önképünk – azaz saját társadalmunk – megalkotásának, közös
jövőnk – azaz a változás – megszületésének.
A média persze a képzelet bezárásának is lehet az eszköze, amint azt
megtapasztaltuk az elmúlt 15, de talán inkább az elmúlt 30 évben
Magyarországon, sőt, valójában az elmúlt 60 évben világszerte. Ugyanis
a tömegkommunikációs eszközök forradalma volt az, ami a
kapitalizmusnak lehetővé tette, hogy a tudatból ipart csináljon, hogy
egyrészt a társadalmi párbeszédet, a társadalom kötőszövetét a
profitérdekeknek rendelje alá, másrészt pedig hogy a tudatunkat saját
rendszerébe, a kapitalista realizmus világába zárja, ahonnan nézve
minden más társadalmi-gazdasági rendszer elképzelhetetlen, ahonnan
nézve előbb tudjuk elképzelni a világ, mint a kapitalizmus – magyarra
fordítva: mint a NER – végét.
Ahhoz tehát, hogy a média a változás eszköze tudjon lenni, képesnek
kell lennie ahhoz, hogy kitörjön a rendszerekből, amelyek bezárják a
képzeletünket: azaz függetlennek kell lennie. Olyan kérdéseket kell
feltennie, amelyek segítenek tájékozódni a konstans fehér – és
narancssárga – zajban, azaz érthetővé és közérthetővé teszik a
rendszerek törvényszerűségeit, amelyekben élünk, s így lehetővé teszik,
hogy túl lássunk azok keretein; amelyek kiegyensúlyozzák a társadalmi
egyenlőtlenségek médiába kivetülő torz viszonyait, azaz az információ
demokratizálásával és a közszolgálatiság elveire való törekvéssel
azoknak adnak hangot, akiktől a rendszer megtagadta azt; és legfőképp
olyan kérdéseket, amelyeket nem befolyásolnak gazdasági és hatalmi
érdekek, s így nem megerősítik, hanem szétfeszítik a status quot: az
apátia, az apolitikusság és a közöny kereteit. Minderre pedig csak
független, azaz közfinanszírozott média képes: olyan média, amelyet
azok finanszíroznak, akiknek az egyetlen motivációja, hogy velünk
jöjjenek azon az úton, amely felszabadítva a képzeletünket új politikai
horizontokat tár elénk, azok, akikkel megegyeznek céljaink – azaz ti.
(Partizán)