Posted by Parászka Boróka
>Két olyan esemény volt a napokban, amelyek rávilágítottak a szekuláris és egyházi világ kapcsolatának konfliktusosságára, rendezetlenségére. Pedig, amíg ez a két társadalmi tér kiegyezésre nem jut, sok évszázadnyi vita után, addig nem lesz társadalmi béke. Az ilyen konfliktusok messze meghaladják a kisközösségek válságát, és valami mélyebbre mutatnak rá. Azok a társadalmak, amelyekben élünk alapjaikban hasadtak, alapelveik tisztázatlanok, és ezért, tulajdonképpen működésképtelenek.
Az egyik ilyen esemény a makói gyermek-Golgota volt: helyi általánosiskolások játszották újra Jézus keresztútját (ha ezt játéknak lehet nevezni). Az eseményt fotózták, a fotókat megosztotta a helyi Fideszes polgármester. Ettől politikai gellert kapott a történet. Az ellenzékiek és egyházellenesek (a két csoport jelentős mértékben megegyezik) a gyermekjogokkal való visszaélésről beszélt. A keresztények és kormányoldaliak (az lehet az illúzió az érvényben lévő diskurzus miatt, hogy ez a két csoport egy, holott nem) a keresztényellenesség miatt panaszkodott.
Van-e joga egy gyermeknek vallási rítusokban részt venni? Ameddig ez testi és lelki egészségét nem veszélyezteti, nem kényszer alatt teszi, van. Nagyon sok féle vallási rítusban vesznek részt gyerekek, és ezt általában nem sértelmezi senki. Noha megkérdőjelezhető: képesek-e a gyerekek ilyesmiről valóban szabadon, befolyásolás nélkül dönteni? (A jelenlegi kurzus azt mondja: a befolyásolás nem probléma, sőt szülői kötelesség.) Azt gondolom, a gyerekek nagyon sok mindenről tudnak dönteni, a politikai döntéshozásba is sokkal jobban be kellene őket vonni, nem csak a szavazati jogot biztosító életkor csökkentésével, de a közvitákban való részvétellel. A gyerekek egyenjogú tagjai politikai közösségünknek, a döntések zöme őket érinti leginkább. A teljes zöld mozgalom erre épül ma: ne vegyétek el a jövőnket! És ha a politikai életben részt kaphatnak, miért ne kaphatnának a vallásiban? A gyerekeknek fokozott igénye van a rítusokra, az orientatív narrációkra, szimbolikus történetekre. Nincs jogunk megtagadni ezt őket – amíg biztonságot kapnak az egyházi terekben.
A katolikus rítusok különösen intenzívek, dramatikusak. Sok évszázad alatt formálódtak azzá ami. Egy katolikus gyerek egész gyerekkorát a megfeszített Jézus árnyékában tölti. Azt látja a templomban, gyakran azt látja otthon, sokan a nyakukban hordják a keresztet.
A makói történettel egyetlen gond volt: biztosított volt-e a gyerekek számára az intim tér, és hogy a legnehezebb rítus, a kereszthalál történetének befogadásához, feldolgozásához valóban kaptak-e megfelelő pszichés támogatást, vagy egyedül maradtak az emberiség legmegrázóbb történeteinek egyikével. Sajnos a képek tanúsága szerint egyedül maradtak. Ezt szóvá lehet és kell tenni.
Az viszont rendkívül kontraproduktív, káros, hogy a hasonló problémafelvetések helyett sokan a keresztény, katolikus jelképekkel kezdtek el gúnyolódni úgy általában. A rítussal, amit tulajdonképpen nem ismertek. A rítus nyelv. Összetett jelentésháló. És aki ezt a nyelvet nem ismeri, ne vitatkozzon vele, mert olyasmit vitat, amit nem ért. Ráadásul a rítus gúnyolásával az emberi identifikáció magját gúnyoljuk, vonjuk kétségbe. Egy vallásos család, gyerek egész életét, a személyiségek és a személyek közötti kapcsolatok rendszerét erre építi fel: a rítusokra. Aki ezzel gúnyolódik, a hívő ember létével gúnyolódik, azt vonja kétségbe. Ateistaként, valláson kívüliként is tudnunk kell, milyen súlyos teher ez.
A másik esemény Böjte Csaba újabb politikai félrelépése. A “Csaba testvérként” emlegetett egyházi ember (testvér a saját rendtársainak, de nem testvér az egyházi és rendi téren kívül) arra kért több gyereket, imádkozzanak a többek között terror cselekményért, testi sértés felbújtójaként és kényszerítés bűntettében bűnösnek talált Budaházy Györggyért.
Miért sért ez gyermekjogokat, és miért mélyen egyház és vallásellenes, katolicizmus ellenes gesztus ez?
Azért sért gyermekjogokat, mert politikai vitákban és hatályos, érvényes bírósági döntés elleni lobbiban használ fel propagandára gyerekeket. Nem gyerekek jogait is érintő politikai vitába vonja be őket, hanem a gyerekek állampolgári biztonságát is veszélyeztető ügyben használja – gyakorlatilag önmaguk ellen – a gyerekeket. Akiknek biztonságos jogállamra van szüksége a felnövéshez. Olyan jogállamra, amelyben a Budaházyhoz hasonló bűnelkövető börtönbe kerül, és ott is marad, amíg le nem tölti a bűntetését. Ez nem vallási kérdés, ez tisztán szekuláris ügy.
Miért vallás- és katolicizmus ellenes Böjte gesztusa?
Azért vallás ellenes, mert tovább erősíti az előítéletet: a katolikus papság átlépi a számukra kijelölt legitim egyházi határokat, és az állam dolgaiba avatkozik. Szó, ami szó.
Ha mégis katolikusként szeretett volna megnyilvánulni Böje Csaba, olyan katolikusként, aki tiszteli saját hitét, rítusait, egyet tehetett volna. Ő maga imádkozott volna azért, hogy Budaházyban legyen elég belátás és alázat a bűnbánatra, a lelki megtisztulásra, és az elkövetett bűnei jóvátételére. Ennyi fér bele, ennyi várható el a katolikus egyháztól. Ezzel Böjte adós, viszont a katolikus egyház sokat veszített. Tovább nőtt az egyházzal szembeni gyanakvás és ellenség a szekuláris világban. Holott, ha valóban helyükön volnának a katolikus papok, oda is bűnbánatot tudnának vinni, morális megtisztulást, jót akarást, ahova mi, ateisták, egyházon kívüliek nem jutunk el. Pont ezért lenne nagyon nagy szükségünk egymásra nekünk, hívőknek és nem hívőknek. Mert világaink összeérnek, és mert nem is nagyon tudnak meglenni egymás nélkül. Akár megértjük és elfogadjuk ezt, akár nem.