Rózsafüzér

>Egy személyes ismerősöm, aki egyébként – nem tudom, mikor, tegnap vettem észre – törölt, ma meginvitált egy disputára Puzsérról, FAM-ról, a francia forradalomról, esetleg az isteni orosz hadseregről, melyet ő szívből csodál. FAM-mal kapcsolatban Martinovics Ignácról, akinek vele – mármint FAM-mal – egybeesik a születésnapja.

Cseh Tamás, persze. Még azelőtt.

Nem akarok az Eszméről suttogni. A kenyeret se szeretem, kivéve az egészen jót, ami nem feltétlenül azonos az egészen drágával. A legfelső kegyeket elnyerni meg semmi esélyem: születésemtől fogva ellenzéki vagyok, bárki üljön is odafent. Néha kicsit kevésbé ellenzéki, de ellenzéki, nem összetévesztendő az anarchistával.

Persze, ha jól meggondolom… Vagy legyek inkább entropista. Olyan még úgysem volt, pedig neki lesz igaza.

Szóval, a disputák. Kikapcsolódásnak, könnyű vasárnapi szórakozásnak elmennek, mármint számomra, de most könnyű vasárnapi szórakozásra se időm, se kedvem. Azért nincs kedvem, mert időm nincs, és azért nincs időm, mert ha egy percet is kihagyok (könyvemből) a Malomból, akkor napokat szenvedhetek, ameddig visszahangolódom rá.

Engem nem az érdekel elsősorban, ami történik, aki ismer, tudja jól. Az is csak másodlagosan, hogy mi az oka. Hogy mi a kimenetele, az semennyire. Valami, abból lesz másvalami, amabból egy harmadik valami. Engem az érdekel, hogy MIRE LEHET HASZNÁLNI, en bloc az egészet. Hogy például ki kinek a reinkarnációja – ez a kisdedóvó szintje, nem azért, mert nincs “reinkarnáció”, hanem azért, mert úgy van, ahogy a csodaszarvas és ahogy az összes mítosz: idézőjelben, ahogy most a szót leírtam -, legfeljebb bulvárszinten tudna érdekelni, ha érdekelne a bulvárszint.

Na jó, néha elmegy, a sramlizenével és Bob herceggel. Mint amikor Mireiszék a Tan Kapujától (ha már FAM szóba került), bő negyven éve, amikor még a Tan Kapuja egy pajzán gondolat se volt, lehajtottak Uszón egy jó nagy adag pálinkát: “a tantrikus útra”.

VALAMERRE mennek a dolgok. Ha a robotika irányába, akkor a robotika irányába, és ha arra, akkor az emberiségnek ÍGY lesz vége. Ha nem arra, akkor meg amúgy. De ezek nagyon felületi felvetések. El lehet merengeni olyanokon, hogy a mesterséges intelligencia mikor ébred öntudatra, mikor lesz megkülönböztethetetlen az embertől, mikor lesz “lelke”, olyasmije, amit mi, “lélekkel” rendelkezők ennek fordítunk, azon is, hogy mikor lesz vége a diktatúráknak (soha), de ENNEK a diktatúrának? Nos, ENNEK már véget kellett volna érnie, az összes alapja megérett rá, nem csak én mondom, Matolcsy is megmondta, sugallták neki, vagy nem – még hivatalban van, tehát valószínűleg sugallták, az ő notesze nem lehet olyan vastag, mint Pintéré, pláne Simicskáé, és Simicskával is mi lett. Akkor miért nem lett vége? Ezért zseniális Asimov Alapítványa. A pszichohistória KIMENETEKET tud megmondani, egész pontosan időzítve, HA MINDEN KLAPPOL. De elég egy kis kisiklás, a regényben egy mutáns (az Öszvér), és feje tetejére áll az egész. Az Öszvér?

Az Öszvér. Vagy egy háború.

Ettől még ami késik, nem múlik. Lehet róla beszélni napestig, de minek? Van, aki a diktatúrában is jól él, nem feltétlenül mint kollaboráns, el van a fű alatt, ha boldogan akarsz élni, élj REJTŐZKÖDVE, mondta Epikurosz, és van, aki a “demokráciában” is rosszul. És végre a rossz is fordulhat jóra, a jó is rosszra. Végre az öröm is fordulhat szomorúságba, a szomorúság is örömbe.

Aztán meghalunk, ahogy AKKOR vagyunk, ki így, ki úgy.

Addig látjuk, amit látunk. A sémák ismétlődését, azt a mérhetetlen ostobaságot, amivel az emberek – iskolázottságtól függetlenül – belecsúsznak mindig ugyanabba, amit ugyanúgy magyaráznak, a mérhetetlen kisstílűséget, gyűlölködést, a kettős mércét, a szellem fénysebességű hanyatlását, a FOGYASZTÓI LÉT abszolútumát, az általános műveletlenséget, és azt kívánja… Igen, azt kívánja.

Jöjjenek a robotok.

De tulajdonképpen ez se érdekel. Ez is csak ujjgyakorlat volt. Ugyanaz, amit kárhoztattam. Lusta disznó vagyok. Semmi mással nem kellene foglalkoznom, mint számokkal. Nem mint matematikusnak, se mint numerológusnak. Csak mint rózsafüzér-morzsolgatónak, az Üdvözlégy, Mária és egyebek mantrázása nélkül. Sőt, számok nélkül.

Mert valahol itt van a világ lényege.

Címkép. A jövő ütközése. National Geographic