Posted by Parászka Boróka
>Mióta lefutott a rendkívül kínos, kiábrándító Müller Péter Sziámi hajcihő, azóta gondolkodom: vajon miért nem volt a magyar zenei életnek, popkultnak, undergroundnak tényleg hiteles, esztétikai értelemben tartós, politikai-társadalmi téren tényleg hatásos szereplője? Visszagondolva az elsárgarózsásított hetvenes-, az oly alaptalanul ajnározott nyolcvanas évekre, a vérciki kilencvenes évekre, a komolyan nem vehető kétezresre: a vizesnyolcas az, amit magunkénak tudhatunk ezen a téren. A hamis pátosz, pózok, szerepzavarok, torz sztárkultusz és a szügyig gázolás a politikai alkukban. Ennyi a történet. Bárhogy gondolkodom, nem nagyon tudok kivételt.Azok a szerencsések, akik eljelentéktelenedtek, elszürkültek, időben elhallgattak. Ők nem járatták le magukat, nem rántották le magukról a leplet. Legalább volt arányérzékük, önismeretük vagy önkritikájuk – ki tudja. Tulajdonképpen Cseh Tamás volt a legautonómabb figura, leghitelesebb ezekből az évtizedekből. – politikai téren viszont nehezen nevezhető tisztán gondolkodónak. (Most a poszt olvasó meg fogja kérdezni, hogy mi alapján állítok ilyen botrányos dolgot. Hát sok dalt felsorolhatnék, de most, így a sokadik Fidesz kormány tombolása után hallgassuk meg a nacionalista, Unió- és demokrácia ellenes Demokrácia c. dalt. Megjelent 1996 decemberében.Másfél év múlva, 1998 júliusában választást nyer a Fidesz (Egy Hogy a Szénatér című dalt, amely úgy kezdődik: a németek nem védték (!) tovább Budát már ne is firtassuk. A németek a második világháború alatt nem hogy nem védték Budát, és Magyarországot, hanem kiterjesztették a náci rémuralmat, és lehetővé tették a magyar nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokat. De ettől függetlenül Cseh Tamás ebben a dalban elénekel egy hőseposzt a német hadsereg tiszteletére, és ezt a dalt lelkesen hallgatja, újra és újra sok sok ezer rajongója azóta is. Anélkül, hogy legalább a felszínét megkaparászn0á a szövegnek. Mindezek ellenére el kell mondani: Cseh Tamás legalább gondolkodott politikailag, viszonylag következetes volt és Bereményinek is köszönhetően egész komplex módon szólalt meg.)
>Mióta lefutott a rendkívül kínos, kiábrándító Müller Péter Sziámi hajcihő, azóta gondolkodom: vajon miért nem volt a magyar zenei életnek, popkultnak, undergroundnak tényleg hiteles, esztétikai értelemben tartós, politikai-társadalmi téren tényleg hatásos szereplője? Visszagondolva az elsárgarózsásított hetvenes-, az oly alaptalanul ajnározott nyolcvanas évekre, a vérciki kilencvenes évekre, a komolyan nem vehető kétezresre: a vizesnyolcas az, amit magunkénak tudhatunk ezen a téren. A hamis pátosz, pózok, szerepzavarok, torz sztárkultusz és a szügyig gázolás a politikai alkukban. Ennyi a történet. Bárhogy gondolkodom, nem nagyon tudok kivételt.Azok a szerencsések, akik eljelentéktelenedtek, elszürkültek, időben elhallgattak. Ők nem járatták le magukat, nem rántották le magukról a leplet. Legalább volt arányérzékük, önismeretük vagy önkritikájuk – ki tudja. Tulajdonképpen Cseh Tamás volt a legautonómabb figura, leghitelesebb ezekből az évtizedekből. – politikai téren viszont nehezen nevezhető tisztán gondolkodónak. (Most a poszt olvasó meg fogja kérdezni, hogy mi alapján állítok ilyen botrányos dolgot. Hát sok dalt felsorolhatnék, de most, így a sokadik Fidesz kormány tombolása után hallgassuk meg a nacionalista, Unió- és demokrácia ellenes Demokrácia c. dalt. Megjelent 1996 decemberében.Másfél év múlva, 1998 júliusában választást nyer a Fidesz (Egy Hogy a Szénatér című dalt, amely úgy kezdődik: a németek nem védték (!) tovább Budát már ne is firtassuk. A németek a második világháború alatt nem hogy nem védték Budát, és Magyarországot, hanem kiterjesztették a náci rémuralmat, és lehetővé tették a magyar nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokat. De ettől függetlenül Cseh Tamás ebben a dalban elénekel egy hőseposzt a német hadsereg tiszteletére, és ezt a dalt lelkesen hallgatja, újra és újra sok sok ezer rajongója azóta is. Anélkül, hogy legalább a felszínét megkaparászn0á a szövegnek. Mindezek ellenére el kell mondani: Cseh Tamás legalább gondolkodott politikailag, viszonylag következetes volt és Bereményinek is köszönhetően egész komplex módon szólalt meg.)
Ezzel szemben itt van a görögöknek Mikisz Theodorákisz, és körülötte még sok sok kiváló, világszínvonalú alkotó, zenész. Theodorákisz egész életében aktív volt zenészként is, politikailag is. A legradikálisabb, legkockázatosabb ellenzéki szerepet is felvállalta, többször majdnem belehalt. Hosszú életét leélte úgy, hogy soha nem hasonlott meg. Soha nem ingott meg. 96 éves korában úgy halt meg és úgy búcsúztatta Görögország, hogy közönsége egyetlen pillanatig sem távolodott el tőle, nem csalódott. Az a közösség, amit az ő zenéje is erősített, tett azzá ami.
Mi lehet ennek a magyarázata? Theodorákisz kivételes tehetsége egyrészt. Másrészt azonban azt hiszem a politikai tudatosság, amit a görög társadalom megőrzött a második világháború óta legalább. Az élő antifasiszta hagyományok. Leírom mégegyszer: a mindig élő antifasizmus. A görög alkotók kiterjedt, aktív, tudatos szolidaritási hálózata. Egymásra irányuló alkotói figyelmük. A közös alkotásban megtalált öröm, együttműködni tudás.
Görögök sokszor mondják: olyan ország, hogy Görögország – nincs. De vannak szigetek, ma is erős városállamok, városokban önálló negyedek. Önálló közösségekben önállóan cselekvő és esztétikailag magas elvárásokkal, igényekkel élő emberek. Ez így együtt valahogy megteremti az időtállóságot. És az országot, ami nincs, ettől szabad és élhető.
A görög katonai junta bukásának évfordulójakor gyakran, most is, újrahallgatom a sokat szenvedett görög társadalmat felrázó dalokat. Figyelem ezeket a zenészeket. Hallgatom, hogy hangzik a 20. századi feltámadás. Ebben a nagy 21. századi reménytelenségben.