Úgy tűnik, Európa megúszta, de Magyarország még nem

Posted by

Balásy Zsolt
Holdblog
>Pánikkeltés zajlik a piacokon, vagy tényleg elképzelhető egy gazdasági összeomlás a makrogazdaságokban? – tette fel a kérdést az Index gazdasági szakembereknek, hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne érkeznének gazdasági növekedések visszaeséséről szóló jelentések a világ valamelyik szegletéből. Egyes elemzések a folyamatosan jelentkező bankválságok miatt jutnak erre a következtetésre, ugyanakkor a makrogazdaságok egyszerre több nehézséggel is farkasszemet néznek: történelmi szintű infláció söpör végig a nyugati világban, és az energiaforrások biztosítása a háború miatt egyszerre szinte mindenhol megkérdőjeleződött. Ezekre a folyamatokra a központi bankok kamatemeléssel válaszoltak, elkezdték hűteni a gazdaságokat. Ez pedig szintén gazdasági válságot eredményezhet, ha nem sikerül a „puha landolás”.

Már egy éve várja a fejlett világ a recessziót, a megemelkedett hozamok automatikusan lassítják a gazdaságot fejtette ki Balásy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője, aki szerint ennek a legnagyobb esélye az energiaválság miatt a tavalyi év végén, illetve az idei év elején volt, de mostanra úgy tűnik, Európa
megúszta.
„A bankválság megint növelte a recesszió esélyét, de arról is könnyen kiderülhet, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja” – jelezte, majd kiemelte: a válság ellen
leginkább a munkaerőpiac egészségessége szól, ami egyszerre figyelhető meg az Egyesült Államokban és Európában is. A portfóliókezelő jelenleg a legnagyobb makrogazdasági veszélyt a kamatemelések következményeiben látja, így a lassuló hitelezés és a meglévő hitelállományok elviselhetetlenné váló kínjában. Pláne, ha a bankszektor is az áldozatává válik, bár ez ellen a jegybankok mindent megtesznek.

„Magyarország sajnos az elmúlt évek folyamatos (gazdaság)politikai hibái, illetve a nagy orosz energia- és politikai kitettség miatt rosszabb helyzetben van, mint Európa többi része. A forint védelmében itt a többi országnál is sokkal magasabb kamatok terhét kell nyögnie a gazdaságnak. Ugyanakkor a különadók is itt jelentik a
legnagyobb növekedési sarcot, miközben a lakosság még mindig sok esetben nem szembesül a valós árakkal, így az alkalmazkodás is itt a legkisebb. Ezek kezelése
még mind hátravan.” Mindezeken túl Balásy Zsolt megjegyezte, hogy a kamatemelések összes hatását még nem láttuk, ezért a legnagyobb kérdés pont az, hogy csak alacsony növekedés vagy esetleg recesszió is lesz-e végül.

„Ám ez csak a gazdaság szokásos és természetszerű ciklikussága, nincs benne semmi új vagy kétségbeejtő, még ha a szó maga riasztó is. Ami biztató, hogy a putyini csapás végül a vártnál sokkal kisebb terhet jelentett Európának” – hangsúlyozta a portfóliókezelő.