“Orbán helytartója” pénzt számol Eszéken

Posted by

Németh Árpád
>euronews

Két felvétel került a horvát Nacional hetilap birtokába. Az első alig három másodperces, és az látszik rajta, hogy egy dohányzóasztalkánál ülő férfi – Ferenc Sakaljként, az NK Osijek, az eszéki labdarúgó klub elnökeként azonosították – körültekintően és alaposan körülnéz, mielőtt belenyúlna az előtte heverő nagyobb borítékba. Mintha csak azt vizslatná, van-e a helyiségben rejtett kamera. A jelek szerint nem vette észre, hogy közben szinte szemből mégis megörökítették.

A másik videó negyvenhat másodperces. Ezen ugyanaz a férfi, Sakalj elmélyülten bankjegyeket számol – a Nacional szerint több százezer eurót. Mind a két felvétel a hetilap portálján tekinthető meg. A nyomtatott kiadás terjedelmes írásában részletesen beszámoltak a felvételek készítésének körülményeiről és hátteréről. A lap forrása szerint – aki a felvételeket is átadta – nem fér kétség ahhoz, hogy Sakalj pénzt vett át, és a részletek ismeretében kész tanúskodni is. A felvételek még 2020 nyarán készültek ismeretlen helyszínen, az viszont nem derült ki, hogy eddig miért nem fordult a nyilvánossághoz

Annak idején megváltóként ünnepelték Eszéken Mészáros Lőrincet azok után, hogy 2015-ben megvette az addig az önkormányzat és csődközeli vállalatok tulajdonában álló, a tönk szélén táncoló helyi labdarúgó klubot. Az Osijekot a magyar miniszterelnök is a szívébe zárta, sőt személyesen szorgalmazta egy olyan, a játékosok átigazolásával foglalkozó, a klubhoz kötődő ügynökség létrehozását, amely távol tartja a bűnözői köröket a jól jövedelmező ügyletektől. Az elképzelések nemigen váltak be. A korábban egy eszéki játékos értékesítésével foglalkozó zágrábi ügynök autóját felgyújtották, villájára bombát dobtak. Az eszéki klub elnökének 2020-ban Ferenc Sakaljt, Mészáros Lőrinc régi bizalmasát nevezték ki, akivel egy korábbi adriai ingatlanvásárlás után került közeli kapcsolatba. Ez az a Sakalj, akirőlr a titkos felvételek készültek, amelyeken éppen pénzt számol, vélhetően a játékosok átigazolásából származó jutalék egy részét. Orbán klikkjének eszéki helytartója a korrupciós botrány kulcsfigurája – állítja címoldalán a zágrábi magazin.
Önmagában az a tény, hogy a felvételek titokban készültek, kételyt ébresztenek és felkeltik a megkérdőjelezhető kapcsolatok gyanúját.