Posted by Szekeres István
>Ez az ország a Rákosi-korszakban már átélte azt, hogy a sportsikereket a hatalom a melléretűzte.
Mintha csak ma lenne.
A helsinki olimpia tizenhat aranyérmét és a labdarúgó aranycsapat diadalútját valójában kiemelkedő tudású szakemberek több évtizedes munkája alapozta meg. A fociválogatott már korábban is játszott vb-döntőt, a sportolóink az olimpiákon is tucatjával nyerték az érmeket.
De a propaganda mindent vitt.
Moldova György a szatírájában (Verhetetlen tizenegy) tükröt tartott a jelenségnek.
Futballozó majmokat importáltak a Váci utcai Bányászba, amely később válogatottként verte rommá a világot.
„Az anyagi haszon szinte eltörpült a csapat hatalmas propagandajelentősége mellett. Kanadai telekügynökökké vagy brazil autószerelőkké vedlett egykori magyar hivatalnokok és munkások, akiknek megkérgesedett szívében már a Csárdáskirálynő édesbús melódiái sem tudták felkelteni a nemzeti érzést, a majmok lenyűgöző győzelmei után végre megtalálták a a lelki kapcsolatot régi hazájukkal. Piros-fehér-zöld könnyek gördültek végig az arcukon:
– Igen, ezek magyar majmok, a mi majmaink – mondták –, nem dőlünk be többé a polgári sajtó rágalmainak. Nem lophatnak a közértesek, nem lehetnek bürokraták a tisztviselők abban az országban, mely egy ilyen futballcsapatot képes kiállítani.”
A mai magyar emberválogatott – mesés első félidővel – kiütötte bolgár ellenfelét az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában. A kormánysajtó – élén a szurkolói szinten csápoló mandiner.hu-val – máris politikai diadalt ünnepel. Miután néhány ellenzéki politikus facebook posztjában nem talált utalást a meccsre, máris kárörvendett: az ellenzék most lógatja az orrát… Meg afféléket fogalmaztak meg, hogy Magyarország példát mutatott az európai labdarúgásban…
Ácsi!
Az NB I-es bajnokság fémjelezte színvonalnak és a válogatottnak nem sok köze van egymáshoz. A nemzeti tizenegyet túlnyomórészt külföldön játszó – magyar és honosított – futballisták alkotják, akiket kiváló olasz szakember, Marco Rossi kovácsolt csapattá. Az európai labdarúgásban – noha a fejlődés kétségtelen és örömteli – még csak ott tartunk, hogy megpróbálunk bejutni a kontinens legjobb huszonnégy (!) csapata közé. A kormány hatalmas pénzeket tol a futballba (futószalagon építi a stadionokat) és a többi labdás sportba, amelyek azonban – a vízilabda kivételével – csak másod- vagy sokadhegedűsök a nemzetközi mezőnyben. Egyáltalán: a sport kiemelt anyagi támogatása nem tükröződik eredményekben, a jövő évi párizsi olimpia elé is szokatlanul szerény reményekkel nézünk.
Talán azért, mert a sportba fektetett pénzek jelentős része kézen-közön eltűnik. És mert sok a látszat… A stadionépítési őrület pörgette ugyan a gazdaságot, de nem termelt vele értéket, a legtöbb anyagi hasznot magánzsebeknek tette.
Orbán Viktor gigantomániás sportimádata kontraproduktív. Már a saját táborban is akadnak – egyelőre kisebb – csoportok, amelyek szerint több figyelmet fordíthatna az
emberek mindennapi életére, egészségügyre, oktatásra, szociális gondokra.
A sportsiker maximum plusz örömforrás lehet.
A szerző a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője