Megindult az egyházak vagyonszerző versenye

Posted by

Ambrus Balázs
>Egy tavaly év végén elfogadott törvénymódosításnak ezekben a hetekben érik be a gyümölcse. Sorra érkeznek az önkormányzatokhoz az igénybejelentések, amelyekben az -egyházak jelzik, melyik önkormányzati tulajdonú ingatlant szeretnék maguknak. Bár az ügyben nincs túl nagy mozgásterük, a polgármesterek kétségbeesve keresik a kompromisszumos megoldást.
Viszik az egyházak az önkormányzati vagyon részét képező iskola- és óvodaépületeket. Már tucatnyi igény érkezett a helyhatóságokhoz a tulajdon vagy a vagyonkezelői jogok megszerzésére, miután tavaly december 22-én Semjén Zsolt javaslatára elfogadta az Országgyűlés az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény ezt lehetővé tevő módosítását.
Az önkormányzatoktól a köznevelési és szakképzési intézmények fenntartói jogát már 2017- ben elvették, ezt azóta vagy az államot megtestesítő Klebelsberg Központ, vagy valamelyik egyház gyakorolja. Az önkormányzatoknál már csak az épületek tulajdonjoga és karbantartási kötelezettsége maradt. Eddig.

Az Index által megkeresett több budapesti polgármester tételesen is beszámolt arról, hogy mely intézményükre érkezett átvételi igény, és többen azt is elmondták, hogy mit gondolnak az új törvényi lehetőségről. A II. kerület például a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskoláját két éve adta át vagyonkezelésbe a Pannonhalmi Főapátságnak. Most ők kérik a tulajdonjogot. (Az iskola mindig ökumenikus iskolaként működött.) A kerület vezetése szerint a vagyonvesztés milliárdos összegre rúg, ezért a testület a közeljövőben tárgyalja az átadás ügyét. Az Index által megkeresett több budapesti polgármester tételesen is beszámolt arról, hogy mely intézményükre érkezett átvételi igény, és többen azt is elmondták, hogy mit gondolnak az új törvényi lehetőségről.

A II. kerület például a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskoláját két éve adta át vagyonkezelésbe a Pannonhalmi Főapátságnak. Most ők kérik a tulajdonjogot. (Az iskola mindig ökumenikus iskolaként működött.) A kerület vezetése szerint a vagyonvesztés milliárdos összegre rúg, ezért a testület a közeljövőben tárgyalja az átadás ügyét. Újbuda önkormányzata már korábban jelezte fenntartásait. A kerület baloldali vezetése szerint arrogánsan, diktatórikus módon veszik el az érintett intézményeket. A XI. kerületben négy intézmény érintett, együttesen 9 milliárd forint körüli értéket képviselnek.

A kormány döntése abszurd és elfogadhatatlan, hiszen olyan ingatlanokat enged át másoknak, amely nem is az ő tulajdona – vélekedett Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere. A VII. kerületben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség jelentkezett be egy több mint egymilliárd forint értékű, Dohány utcai ingatlanért, amely jelenleg is (ortodox zsidó) oktatási intézményként működik. A városrész vezetője azt mondta, nem lát semmiféle lehetőséget, módot arra, hogy átadják.

(Részlet az index írásából)

Címkép: Dohány utcai iskola