Örökösödési háború

Lengyel László
>A Nyugat egysége nem bomlott fel. Orbán Viktor Magyarországa
egyedül maradt. Vesztett. S vele vesztettünk mi is.

Az örökösödési háborúban két irányzat harcol. Az egyik, érdekei és
értékei alapján a személyes önkényuralom híve, meggyőződése, hogy a
rendszer Orbánnal áll vagy bukik. Orbán nélkül nincs Orbán-rendszer –
ez a Rogán-doktrína: kapaszkodjunk Orbán varázsköpenyébe, kizárólag
vele folytatható a rendszer. Ahogy Kádár rendszere elbukott Kádár
nélkül, és Trump, Putyin, Erdoğan rendszerei nem működnek Trump,
Putyin és Erdoğan nélkül, a személyes autokráciák nem fordíthatók át
intézményes egyeduralomba, mert hiányoznak hozzá az intézményi
feltételek. A populista-nacionalista eszméknek, a hatalom és az anyagi
javak közvetlen elosztásának a személyes autokrácia rendszere felel
meg. Orbán a migránsellenesség, a nemzetállami szuverenitás és a
„csak mi vagyunk”, a „maradjunk ki mindenből” – háborúból,
világjárványból, klímaváltozásból, másokkal való szolidaritásból – hazai
és nemzetközi arca. Költségvetési túl-elosztás, erőltetett növekedés
nélkül nemcsak Orbán, a rendszer is bukik. Mindent alá kell vetni Orbán
támogatottságának, kizárólag azt kell nézni, hogy mi erősíti vagy gyengíti
személyes hatalmát. Erőt kell mutatni, s kitartani 2025 tavaszáig, Trump
visszatéréséig. Orbán: kibír a gazdaság két évet összeomlás nélkül?
Nagy Márton: kibír. És a társadalom lázadás nélkül? Rogán: kibír.
Orbán: akkor a cél, a fennálló viszonyok befagyasztása. Aki kiszabadul a
fagyasztóból, azon átgázolunk!

A másik irányzat az intézményes önkényuralomban hisz: a rendszer
fenntartható Orbán nélkül, sőt, csak nélküle tartható fenn. A rendszer jól
volt összerakva, s 2018-19-ig olajozottan működött. Amikor Orbán kézi
vezérléssel a közigazgatási, a gazdasági és az európai intézmények
ellenében kezdte kormányozni, szétzilálta a rendszert,
működőképességét és hatékonyságát rontotta, s egy jól kormányzott
intézményi autokráciát rosszul kormányzott személyes önkényuralommá
tett. A Lázár-doktrína szerint az intézményi autokráciában a szervezetek
képesek a döntések szakmai megalapozására, a koordinált irányításra
és az intézményi végrehajtás folyamatos korrekciójára, ellenben a
személyes önkényuralom döntései ellenőrizetlenek, önkényesek,
ellentmondanak egymásnak és az intézményi működésnek. Az ország
Európában végzetesen elszigetelődik, a gazdaságban és a
társadalomban elviselhetetlen feszültségek támadnak, nem szabad
megkockáztatni egy „mindent vagy semmit” haláljátszmát. Mind egy
hazai kiegyezésnek, mind egy nemzetközi újrakezdésnek, tárgyalásnak
az Orbántól – Trumptól, Putyintól, Erdoğantól – való megszabadulás a
feltétele. Kérdés: a hatalmi intézmények ötszögéből – párt,
állam(igazgatás), titkosszolgálatok, rendőrség, hadsereg – ki, mit
birtokol, hogyan tud felhasználni?

Orbán nem a megoldás, hanem a probléma maga – Matolcsy György
kimondta. 2021 tavaszán írtam először a Orbán-Matolcsy hideg
polgárháborúról. Ekkor jelent meg először a „választási költségvetés,
növekedés hajszolása” vagy „antiinflációs megszorítás” – a gázra lépjünk
vagy a fékre politikai és gazdasági dilemmája. Orbán a győzelemért a
pénzosztást, a gázra lépést választotta, ettől kezdve Matolcsy és az
MNB mondhatott, amit akart. „Mindkét fél arrogánsan felsőbbrendűnek
tudja magát. Matolcsy kulturálisan kezeli le Orbánt: hiába tanítottalak,
hiába neveltelek, még mindig képtelen vagy késsel és villával enni, a
világot még mindig vagy már megint a felcsúti disznóól mellől nézed!
Orbán az erőhatalom alapján érzékelteti: lehet, hogy nem tudom,
kanállal eszik-e a levest vagy villával, de tudom, hogy kit s mikor kell
seggbe rúgni!” – írtam a HVG-ben 2021 júniusában, ezzel a
befejezéssel: „Az érdekes orbáni ember/állatkísérlet, hogyan
változtassunk egy kedves szabad kalandort hűséges csaholó kutyánkká,
majd hogyan változik észrevétlen, rossz helyre, rosszul kikötve a
gazdájába harapó gyilkos dühű ebbé, no ez a kísérlet nem sikerült.”
A Matolcsy-Patai-féle MNB lázadása megkérdőjelezi a személyes
önkényúr döntési képességét, világossá teszi, hogy Orbán nemcsak a
jelenlegi válságért felelős, hanem azért is, mert saját hatalma érdekében
nem hajlandó a válságkezelés észszerű és felelős döntéseit meghozni.
Matolcsy immár nemcsak a gazdasági, hanem a politikai rendszert is
bírálja, világosan kimondva, hogy Orbán személyes egyeduralma áll a
gazdasági lecsúszás mögött és Orbán a kibontakozás akadálya.

Eltagadja, hogy az ő életműve az unortodox, pro-ciklikus, erőltetett
gazdasági növekedés – Matolcsy ma ortodox. De ez már nemcsak a
sértett és kevéssé hiteles elnök, hanem az erős és hitelesebb MNB
apparátusának lázadása. Az első intézményi, szakmai ellenállás az
Orbán-rendszerrel szemben, ami az elnöktől az előadókig valamiféle
közösséget teremt. Érezhetően beásták magukat a számok, a szakmai
elemzések, a helyzet tárgyi kritikája és a gyakorlati gazdaságpolitikai
megoldások árokrendszerébe, azzal a buzgalommal, hogy képesek, és
csak ők képesek az IMF-fel, az EKB-val tárgyalni, alternatív
gazdaságpolitikát, netán reformokat kidolgozni.

Alighanem hasonló erjedés van a kormányzati intézményekben is, mert
maguk is érzik, tudják, hogy baj van. A Csányi gyakorlati és Surányi
elméleti-gyakorlati gondolataitól befolyásolt kormánytagok – Pintér,
Lázár, Varga, Lantos és Csák – nem Matolcsynak, hanem saját
szemüknek hisznek, és Nagy Márton, Szijjártó, Rogán, végső soron Orbán irányában
kételkednek. A rendszer emberei megtalálták a saját elhibázott
politikájukból az ideológiai, és talán pragmatikus gyakorlati kiutat, akár a
80-as évek végi kormányzati és pártvezetők: igen, szolgáltunk, amíg a
rendszer jól működött, de mihelyt a politika, Orbán Viktor vagy Kádár
János, figyelmeztetéseink ellenére válságba vitte/viszi a rendszert,
ellenálltunk, ellenállunk. Ha a Kádár-rendszerben az 1985-ös XIII.
pártkongresszust jelölték a Jó és a Rossz határvonalának – amikor
Kádár kikényszerítette a növekedési politikát: „vége a laposkúszásnak,
elvtársak” –, most a 2018 utáni közigazgatási szétesést és a 2022-es
választásokra való készülődés pillanatát, 2021 nyarát. Íme a Rossz
kezdete, amikor Orbán a személyes kormányzás és a visszafogás
helyett a választási költségvetési osztogatás mellett döntött.
A történelem maratonból rövidtávfutásra váltott. Felgyorsult a világ ötödik
felosztása: folyik a szövetségkötés, az intézményépítés. A Biden-Von
der Leyen megállapodás, a japán-dél koreai olvadás a Nyugat egysége
irányába mutat, a brit-EU szerződés északír-ügyben és a brit-francia
megbékélés visszahozta a briteket a fősodorba. Eközben Kína az orosz-
ukrán béketervvel és a szaúdi-iráni megbékítéssel jelezte, hogy aktívan
részt vesz a globális játszmában: nem lehet nélküle stratégiai térségek
konfliktusait rendezni. Legalább akkora esélye van a melegháborúval
fenyegető hidegháborúba csúszásnak, mint a globális kiegyezésnek.
Hszi békeközvetítésre irányuló moszkvai látogatása és Zelenszkij
felhívásának jelzése nem hidegháborús szándékra, hanem
egyezkedésre utal, akár az amerikai nyilatkozat, hogy Biden kész
tárgyalásra a kínai elnökkel. A török választási harc nemcsak Erdoğan
és rendszere sorsáról, hanem a NATO északi bővítéséről, délkeleti
szárnya megerősítéséről és az EU-kiterjesztés újraindításáról is szól. Az
egyesült Nyugat és ezzel Európa keleti biztonsági határai a Nyugat-barát
Ukrajnával és Törökországgal messzire nyúlhatnak. Ám győzhet
tavasszal Erdoğan, ősszel Fico és 2024 telén Trump, vagy a trumpianus
DeSantis. A halál ki s bejár a világunk ajtaján.

A miniszterelnök szobájának faláról Tisza István képe néz le. Gondol-e
Orbán az erős ember és vele rendszerének bukására? Mikor kezdődött?
Amikor belement a világháborús szerepbe? Ferenc József halálakor?
Amikor a viszonyok befagyasztására törekvő merev politikájával
elidegenítette és demoralizálta természetes szövetségeseit? Amikor
felélte politikai tőkéjét? Amikor nem vette észre, hogy a történelem
futólépésre váltott? Amikor 1917. május 23-án Gyöngyösön, az ifjú király
remegő szájszéllel, de kimondta: elvárom a lemondását? Amikor
kimondta: „ezt a háborút elvesztettük”. Igaz, Tisza hitt abban, amit tett. A
mai miniszterelnök önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben.
Megjött a tavasz. Európának sikerült orosz energiafüggőségét egy év
alatt radikálisan csökkentenie. Az európaiak nem fagytak meg. Az
európai gazdaságok nem omlottak össze. A Nyugat egysége nem
bomlott fel. Orbán Magyarországa egyedül maradt. Vesztett. S vele
vesztettünk mi is.
(Népszava)

Címkép: Ladjánszki Máté Népszava: Orbán árnyéka