Időstaxi a Terézvárosban

Posted by

Új, a kerület határain belül ingyenesen igénybe vehető szolgáltatással segíti a terézvárosi önkormányzat az itt élő időseket. „Az Időstaxival azt szeretnénk elérni, hogy az életkorukból, egészségi állapotukból adódóan nehezebben mozgó lakosaink könnyebben intézhessék hivatalos ügyeiket, juthassanak el egészségügyi vizsgálatokra, kezelésekre, hogy Terézvárosban ezáltal még jobb legyen idősnek lenni” – hangsúlyozta Soproni Tamás polgármester a szolgáltatás keddi hivatalos elindításán.

Mielőtt az Eötvös10-ben tartott foglalkozásra az időseket szállító mikrobusz begördült az épület elé, a polgármester, a humánügyekért felelős alpolgármester, a kerület idősügyi tanácsnoka idézte fel, hogyan lett az Időstaxi ötletéből valóság. “Már 2019-ben ígéretet tettünk arra, hogy ahelyett, hogy egy hivatali autó naponta a rendelkezésemre állna, inkább az idősek közlekedését fogja segíteni egy jármű. Számunkra ugyanis elsődleges cél, hogy minden az itt élők közösségét szolgálja, hogy Terézvárosban fiatalként, gyermeket nevelő családként és idősként egyformán jó legyen élni – mondta el Soproni Tamás.

balról jobbra Miyazaki Jun humánterületért felelős alpolgármester, Soproni Tamás polgármester, Szász Károly idősügyi tanácsnok

A polgármester hozzátette, a humánterületért felelős alpolgármester, az idősügyi tanácsnok a Terézvárosi Gondozó Szolgálat (Tegosz) és a Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ (TCSGYK) szakembereivel közösen dolgozta ki hogyan, milyen formában valósulhat meg az elképzelés. „Nem volt egyszerű feladat a jogszabályok szövevényében a szolgáltatás elindítása. Remélem, az Időstaxi sokak életét teszi majd könnyebbé” – egészítette ki a polgármester szavait Szász Károly, idősügyi tanácsnok.

„Ebben a ciklusban a szemüveg vásárlástól az ortopédcipő beszerzéséig több új támogatást vezettünk be. Az Időstaxi egy nagyon fontos eleme annak az élet minden területére kiterjedő támogatási rendszernek, amellyel a terézvárosi önkormányzat igyekszik jobbá, gondtalanabbá tenni az itt élő idősek életét” – jelentette ki Miyazaki Jun alpolgármester.

A klubfoglalkozásra érkező idősek mindegyike arról számolt be, hogy óriási segítséget jelent számára a szolgáltatás. A 92 éves Vali néni ugyan még olykor kimerészkedik otthonából, de hosszabb útra már nem szívesen vállalkozik. „Akárki találta ki, nagyon jó ötlet volt” – jegyezte meg Katalin, akinek leginkább az a lehetőség tetszik, hogy az Időstaxival hétköznap akár még a piacra is eljuthat. Zsuzsa köszönetet mondott az önkormányzatnak azért, hogy a szolgáltatással őt és sorstársait kiszabadította a négy fal közül. „Eddig itt éltünk a kerületben, de állapotunk egyfajta szegregációt jelentett – magyarázta –, még orvoshoz vagy egy hivatalba is csak nagy nehézségek árán juthattunk el, szinte teljesen ki voltunk zárva a kerület életéből.”

A gyakorlati tudnivalókról Kelemen Krisztina a Tegosz vezetője adott felvilágosítást. A kerületben élő 60 év feletti idősek a tervezett utazás előtt öt munkanappal, hétköznap 10 és 14 óra között a 06 (70) 938-3833-as telefonszámon jelezhetik igényüket. A szolgáltatás nemcsak az egészségügyi intézmények felkereséséhez, de a személyes jelenlétet igénylő hivatalos ügyek intézéséhez, bevásárláshoz, de még szociális intézménybe költözéshez is igénybe vehető.  A szállítás a kerület határain belül ingyenes, a főváros területén belül pedig 1000 forintot kell érte fizetni. A Tegosz az orvosi vizsgálatokhoz vagy az ügyintézéshez szükség esetén kísérőről is gondoskodik.