Nincs más út

Barthalas Zsuzsa /
>Nincs más út, mint a valódi konszenzus minden mérhető szereplővel az ellenzéki oldalon! Az ellenzéki sajtó egy része viszont sajnos azon dolgozik, hogy szétverje ezt a konszenzuskereső politikát, éket verjen annak aktorai közé, befolyásolja az olvasókat a számára üdvös, alig mérhető politikai szereplők magasba emelésére, s egyben kondicionálja a választópolgárt arra, hogy ne fogadják el egymást, utasítsák el azokat, akik néhány megmondó emberkének “nem jönnek be”, mert ugye ők aztán jobban tudnak mindent mindenkinél! Ezek után pedig nem kell csodálkozni azon, hogy az olvasók, az ellenzéki választók nem értik, hogy csak korrekt együttműködésben (nem megjátszva, nem hamisan) lehet ellenzéki szövetséget kötni. Ugyanakkor most, ebben az építkezős szakaszban a “verseny” azért szükséges, mert a biztos választókon lehet lemérni, hogy a palettán szereplő “színek” közül melyiknek mekkora bázisa, valós támogatottsága van.

És nem lehet azt játszani, hogy mondjuk bizonyos megmondó emberkék a sajtón keresztül próbálnak leradíroztatni egy 20 százalékos szereplőt és kb. egymillió szavazót! Mert ez politikai értelemben is öngól az ellenzéknek, harakiri, szuicid magatartás! Ilyet csak olyanok tesznek, akik szellemileg-mentálisan és morálisan éretlenek, mert nem fogják fel, hogy ezzel az ügyködésükkel, bújtatott intrikáikkal, “objektív elemzésnek” álcázott machinációikkal a NER hasznos segédeivé válnak.

A piacgazdaságban a szabadverseny nem arról szól, hogy valaki eldönti, hogy a leggyengébb versenyzőt kell győztesnek tekinteni. Azt, amelyik semmilyen gazdasági mutatóban nem, vagy csak alig mérhetően tudott domborítani. A szabadverseny arról szól, hogy a jobban teljesítőnek lesz nagyobb renoméja, megbecsültsége, értéke, szava és ezért az ő részvényei szárnyalnak a tőzsdén. A politikában is így kellene lennie. Minden szín fontos a palettán egy majdani plurális demokráciában. És igen, a kisebb szereplőknek is arra kell törekedniük, hogy megerősödjenek, hogy eredményt felmutatva nyerjék el a növekvő támogatottságukat. De nem azzal, hogy a saját teljesítmény fokozása, a kemény, kitartó munka helyett azzal próbálnak felszínen maradni, hogy nkább a versenytársakra ragasztgatják a negatív címkéket, rossz hírét keltik és bűnbaknak próbálják kikiáltani!

Én még nem láttam olyan olimpiai számot, amit valaki úgy akart volna megnyerni, hogy nem magára, nem a saját teljesítményére fókuszált, hanem a versenytársait próbálta volna a rajtkőnél szavakkal eltéríteni attól, hogy vele versenyezzenek, hogy csak ő lehessen a pályán! Nem, nem kell félni az igazi versenytől! Mert ez az, ami serkenti az egyéni (politikában ez mindig csapatot, pártot jelent!) teljesítményt! Minden versenyző motivált lesz abban, hogy jobbat hozzon ki magából, sok-sok edzéssel, felkészüléssel, irgalmatlan mennyiségű munkával. Legyen egészséges és teljesítményben mérhető verseny. Aki valaha dolgozott igazi versenykörnyezetben, az ezt tudja. Aki csak tanulmányokat folytatott erről, aki csak írt erről egy esszét, aki csak elképzelte elméleti síkon, hogy milyen is ez, az viszont nem tudja, mert sosem csinálta! Óriási különbség van aközött, hogy valaki egy
nagy céget rakott össze, vezetett, versenyzett vele a piacon, vagy csak beosztottként vitt mások cégénél egy pici, rábízott területet, vagy magányos farkasként ügynökösködött. A megszerzett tudás és tapasztalat ugyanis más lesz.

Az ellenzéki politikai palettán, pályán különböző tudások, tapasztalatok adódnak össze. Aki ért a gazdasághoz, az nem biztos, hogy ért a zöld-politikához, a szociális ágazathoz, vagy a joghoz, oktatáshoz, egészségügyhöz, honvédelemhez, stb. Tehát nem kell homogenitásra törekedni, hanem minden politikai szereplő mutasson fel olyan színt, profilt, amiben ő a legjobb, a leghitelesebb!

Erre van most szükség! A kiválóságra való törekvésre és a választók ezzel való meggyőzésére. Mert ez lenne a KORREKT VERSENY. Mi, szavazók is sokszínűek vagyunk, éppen ezért sokszínű választói képviseletre van szükségünk! De azt ne megmondó emberkék, a médián keresztül befolyásoló “értelmiségiek” mondják meg nekünk, hogy ki legyen és ki tűnjön el! Mert ez a verseny kiiktatása, ez a fideszes modell! Az ellenzéki kerekasztalnak létre kell majd jönnie. Azokkal a mérhető teljesítményt nyújtó és EGYÜTTMŰKÖDÉSRE képes szereplőkkel, akik nem rúgják fel sem a közösen hozott etikai kódexet, sem a konszenzussal kötött megállapodásokat! Egy futóversenyben sincs olyan, hogy egy néző beszalad a pályára és fellöki azt a versenyzőt, amelyik nem tetszik neki. De lóversenyen se akar valaki úgy fogadást nyerni, hogy az általa tétként megtett ló versenytársait megmérgezi, vagy csak hashajtót ad be nekik a versenyszám előtt, vagy gödröt ás nekik a pályán. Ilyen a világon nincs. Fel kell nőni már a demokráciához és a tisztességes politikai versenyhez! És olyan sincs sehol a demokráciákban, hogy a majdnem mérhetetlen nagyságnyi támogatottságú párt, csapat tolhatja az élre a saját lieblingjét. Nem. Meg kell dolgozni az elismertségért, az eredményért, a támogatottságért. Nem, nem a többiek hátán kell felkapaszkodni, megspórolva hosszú évek, akár évtizedek munkáját. És nem, nem attól lesz valaki képzettebb, tapasztaltabb, alkalmasabb, hogy egy kis megmondó kör a partvonalon susmogva kitalálja, hogy ők kit szeretnének annak láttatni “királycsinálóként”! Ez így ugyanis nem fair játék. Akkor sem, ha
szép és über-intellektuális köntösbe van bújtatva. Ez ugyanis így nem valós teljesítmény, nem igazi verseny.
És még valami a POLITIKA = CSAPATMUNKA. Ez azt jelenti, hogy csak az a politikus tud cselekvőképességet felmutatni, aki mögött van egy jól szervezett, rengeteget dolgozó, összetartó csapat. Nem fantomszervezet, a pártarcokon kívül nem létező “tagság”, hanem hús-vér emberek, csapattagok, terepaktivisták!

A szólótáncosok tiszavirág életű PR-mutatványai valós támogatottság, jól működő csapat nélkül nem tekinthetők tartós eredménynek. Ezek az ún. “hullócsillagok”. Az ország sorsát, jövőjét nem bízhatjuk hosszú távon önjelölt, harsány politikai karrieristákra de jószándékú kezdőkre, tapasztalatlanokra sem. Amilyen katasztrofális helyzetben van az ország, profi, szakmailag felkészült csapatra és minden tekintetben alkalmas, különösen válság-menedzselésben jártas, integratív, józan, higgadt vezetőre van szüksége. A kísérletezgetésre elment már 13 év. Mert az ellenzék és szavazói nem tanulták meg a leckét: “Nem egymás ellen, hanem együtt kell játszani azon a pályán, amit a NER aljas rendszere szabadon hagyott.” A levegő és a tér fogy, úgyhogy a céltudatossá váló, CÉL-ra tartó ellenzéknek ezt üzenném Janus Pannonius ismert versének sorával:
“Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk!”