Tüntetés Netanyahu ellen

Posted by

Netanyahu elkötelezte magát az igazságügyi felülvizsgálati terv mellett
(The New York Times)
Egy televíziós beszédben Benjamin Netanyahu, az izraeli miniszterelnök tegnap, dacolva az ellenállással, bejelentette, hogy ragaszkodik az igazságszolgáltatás átalakításának a társadalmat erősen megosztó tervéhez. Korábban koalíciója olyan törvényt fogadott el, amely megnehezíti a miniszterelnök hivatalból való eltávolításának lehetőségeit. Tüntetők ezrei tiltakoztak Izraelben a terv ellen. Összecsaptak Netanyahu jobboldali támogatóival, majd a rendőrséggel is megütköztek.
Yoav Gallant védelmi miniszter találkozott Netanyahuval, hogy felhívja a figyelmét a zavargásoknak a katonaságra gyakorolt hatására. Többen ebből arra következtetnek, hogy maga Gallant is kiáll a terv ellen.

Közben nagy számú tartalékos katona is bejelentette, hogy osztja az igazságszolgáltatási terv hatásaival kapcsolatos széles körű aggodalmakat. A növekvő kritika ellenére Netanyahu ragaszkodik a terv végrehajtásához. Kijelentette, hogy “helyreállítja az egyensúlyt a választott törvényhozók és a választott bírók között”. “Ez nem a demokrácia vége, hanem a demokrácia megerősítése” – mondta. A javaslat nagyobb ellenőrzést nyújtana a kormánynak az igazságügyi kinevezések felett, gyengítené a
Legfelsőbb Bíróság jogait a jogszabályok bírósági felülvizsgálatának korlátozásával, és lehetővé tenné a Parlament számára, hogy felülbírálja a bírósági ítéleteket.
A szerkesztő megjegyzése:
A BBC jelentése szerint március 26-án az esti órákban Netanjahu eltávolította kormányából Yoav Gallant védelmi minisztert, amiért az igazságügyi rendszer átalakításának terve ellen foglalt állás+