Posted by Odze György
>Fordítói életem alámondásokkal kezdődött. Még főiskolás voltam, a hetvenes években, amikor egy ismerősöm beajánlott az akkori Magyar Televízióhoz, hogy angol tudásomat és stilisztikai készségemet hasznosítva írjak magyar szövegeket dokumentumfilmekhez, amiket akkoriban a délutáni adásidőben vetítettek. Babramunka, mondta az ismerősöm, számolni kell a szavakat és a perceket, de megéri, mert ragyogóan fizetnek, ha pedig kell a pénz, akkor sürgősséggel vállald. Ráadásul aláolvasással megy, méghozzá egyhangúan, mert az aláolvasó is unta azt, amit aláolvasott, de ezért az egyszerű tevékenységéért jól megfizették. Mindent sürgősséggel vállaltam, és csakugyan jól fizettek. Az első munkám viszonylag egyszerű volt, Abraham Lincoln élete. Nagyon figyelmesen dolgoztam, és borzasztó kíváncsian vártam, hogy elégedettek lesznek-e velem. Leadtam a gépelt anyagot a Dokumentumosztály titkárnőjének, aki átvette, kiállított egy utalványt, mehet a pénztárba, mondta unott hangon, szinte fel sem nézett rám. De hát ez a dolga, én szövegeket írok, ő utalványt állít ki, nincs ebben semmi különös.
-Majd, esetleg hívjanak fel, hogy megfelel-e – mondtam némi bizonytalankodással.
-Nem fogják felhívni. Rigovics elvtársnak ok dolga van. Két nap múlva felvétel lesz. Nincs idő ilyen aprólékoskodásra.
Egyre bonyolultabb munkákkal bíztak meg, egy évvel később a Verébszerű madarak lakóhelyváltási szokásai című kanadai természetfilmet kaptam fordításra, ráadásul kétszeri sürgősséggel, mert az eredetileg kijelölt fordító nem vállalta. Huszonnégy oldal angol szöveg volt, gyakorlatilag semmit sem értettem belőle. A trolibuszon ülve arra gondoltam, hogy én is visszaadom, aztán eszembe jutott a dupla sürgősségi. Elmentem a Rottenbiller utcai könyvtárba és kivettem a Madarak című könyvet, abból másolok majd ki részeket, gondoltam. A kölcsönző-kisasszony kissé furcsán nézett rám.
-Eddig mindig amerikai irodalmat vitt – mondta jelentőségteljesen.
-Most valahogy érdekelni kezdtek a madarak – feleltem.
A megadott határidőre bevittem az anyagot, aminek gyakorlatilag semmi köze sem volt az eredeti szöveghez. Legfeljebb kirúgnak, gondoltam. A felvétel időpontjában bementem a stúdióba, végignéztem a felvételt, aztán, vasárnap délután otthon, az adásban is. Hétfőn bementem Rigovics elvtárshoz.
-Remek volt a fordítás – mondta és meg is veregette a vállamat. – Milyen kár, hogy vasárnap délután kettőkor megy majd, csak a süketek és a vakok fogják nézni.
Iskolának jó volt, a komoly fordítások később következtek.