Posted by Nagy Bandó András
>Ötszázezer bizony dalolva jött volna, ha nem figyelmeztették volna kormánykörökből, hogy ha Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyar emberek munkáját. Alatta a dicső fölirat: „Nemzeti konzultáció a bevándorlásról és a terrorizmusról.” Érted, ugye? Illetve lefordították neked, ugye? Merthogy ezerből legföljebb egy se bírja a magyar nyelvet, és talán tízezerből egy se érti a magyar kormányfő szándékát és logikáját. Tehát: ha a kerítés ellenére mégis eljutott egy bevándorló (ne migráncsozzunk, jó?!) egy óriásplakátig, megfejthetetlen és kitalálhatatlan, hogy fölnézett-e a kék táblára, s ha igen, eszébe jutott-e, hogy a rajta ékeskedő szavakat miatta rakták össze felszólító mondatba.
Valójában nem is bevándorló volt, vagyis, hogy egészen pontosak legyünk: ahonnan érkezett, onnan kivándorló volt, Európába érkezve (ide) bevándorló volt, de nem ide akart vándorolni befelé, számára kis hazánk olyan volt, mint Kordáék repterén a tranzit. Nem akart ide jönni, nem ide akart jönni, de mit tegyen szegény, ha egyszer az összes olyan út, ami nem Rómába vezet, hanem Nyugat-Európába, hazánkon fut keresztül. Mint tudjuk, s emlékezünk, a mi kedves vezetőnk úgy ítélte meg, hogy ha „azok”, azaz (most az egyszer muszáj) „migráncsok” itt ragadnak, rontanak majd a mi tiszta keresztényértékű, zsidó-keresztény kultúrkörhöz köthető világunkon. Azt csodálom, s már akkor is azon morfondíroztam, hogy mindazok a másféle világból és a miénkhez nem passzoló vallási közösségből érkeztek hozzánk, és itt élnek már évek, évtizedek óta, mért nem kérték ki maguknak, mondván: mi, az itt élők vagyunk a bizonyíték arra, hogy igenis képesek voltunk beilleszkedni, legtöbben jó magyarokká váltunk, mellesleg őrizgetve az eredetünkből fakadó identitásunkat. Aki nem tudja, csak annak mondom: a legmagyarabb színészeink egyike volt szegény Agárdi Gábor bácsi, aki örmény menekültként (nem migráncs!) került ide, kishazánkba.
Nem akarom végigragozni, csupán megjegyzem: persze, illegálisan ne, legálisan igen, és persze azt már szóba sem hozom, hogy épp az óriásplakátok kitalálói és pénzelői hozták be a legtöbb migráncsot legálisan, némi pénzmagért (ezek a mi migráncsaink…), mint mindig, újra és újra, bort ittak és vizet prédikáltak.
Vegyük olybá, hogy ez a dolog (akkor és azóta folyamatosan) el lett, el van rendezve, lehet, a bevándorlók mégis megtanultak magyarul, és komolyan vették a fölszólítást: nem veszik el a magyarok munkáját. Csak hát közben ötszázezer magyar dalolva ment Edward király birodalmába. Erre föl mi történik: hatalmas beruházásokba kezdett a konzultáció kérdéseit fogalmazók közössége, és tudvalévő, hogy bár tényleg sok mindenre képes a mesterséges intelligencia, de egyelőre arra nem, hogy ezeket a gyárakat munkaerőként töltse meg tartalommal. Akkor hát mi lesz itt, emberek?
A kormányfő megfontolt beszédben jelentette be, hogy ezekhez a beruházásokhoz hamarosan ötszázezer munkásra lesz szükség. Ahhoz, hogy ez időre összejöjjön, aligha lenne elég arra bíztatni a magyar anyákat, hogy szüljenek félmillió munkavállalót, és ha valami csoda folytán az ötszázezer szülés mégis megvalósítható volna, akkor sem biztos, hogy mindegyik újszülött akkumulátorgyárban szeretne munkát vállalni, arról nem is szólva, hogy 18-20 év várakozásra momentán nincs idő, a kínaiak most építkeznek, most kapnak rá egy vagonnyi magyar támogatást, nincs idő a gyerekek növekedésére.
Mi hát a megoldás? Jöjjenek a migráncsok! Ha haza lehetne parancsolni azokat, akiknek elegük volt abból, ami itt folyik, meglenne a félmillió melós, de valljuk be: aki onnan hazajön (bolond lenne!), nem azért jönne, hogy konténerben dekkolva gyönyörködjön Mikepércs fatornyú templomában. Ha ez nem megy, nincs más hátra (Magyarország nem is hátra megy, mint tudjuk), mint előre! Szeretném én megérni, amikor az ötszázezer iszlám vallású bevándorló egyöntetűen kijelenti, hogy perfekt lett Csokonaiból, elolvasta a Légy jó mindhalálig-ot, a Szabó Magda összest, és ha megkérdezik, hogy ki is ő, azt feleli, hogy szüleim hajdúk voltak, én pedig magyar vagyok és cívis.
Nem szeretném elviccelni ezt a komoly dolgot, de bennem már az is fölmerült, oka lehet azoknak, ami az utóbbi időben borzolták a kedélyeket. Gondoljuk csak a bezárt patikák és kormányablakok szélnek eresztett dolgozóira, az elküldött katonatisztekre és a kirúgott tanárokra… Oké, ebből még nem jön össze a félmillió munkavállaló, de ha így folytatják, simán menni fog. És ha igen, akkor ötszázezer bizony dalolva megy, mert nincs mese: Debrecenbe kéne menni…
A Hang oldalon megjelent írás