Posted by Jánosi György
>Ahogy tétlenül nézi az ország a saját pusztulását, az az igazán végzetes.
Ahogy egy nemzeti rémálmot kergető, hatalom- és önimádó, nárcisztikus “nemzetvezető” próbál megosztani minket. És “nagy” Petőfiként (bár megengedi, hogy egy “kicsit” még mi is lehetünk azok!) szétveri és meggyűlölteti, mint inkább csak lélekben megpróbálná összevarrni a szétszakadt nemzetrészeket.
Mert itt már gyűlölünk mindenkit, akit csak magunktól vagy csak parancsszóra kell. Migránst, Brüsszelt, kisebbséget, vallási felekezetet, cigányt, zsidót, meleget, a saját családod atyafiát, a hugod, a bátyád és a kutyád, a macskád is ha kell.
Azt hiszem, a legnagyobb baj nem is a megosztással van. “Mimagyarok” mindig is ilyenek voltunk. Álltunk már ide és oda is. Ki így, ki úgy. És általában eltévesztettük az irányt és általában rosszul jöttünk ki belőle. De még akkor is volt valami erkölcsi tartás bennünk. Ha kellett, elmentünk a párbajig.
Sokkal nagyobb baj, hogy ma még mindig nem tudjuk, mi a demokrácia és mi a szabadság. 90-ben volt esélyünk rá. Elrontottuk. Itt is, ott is. Történészek, szociológusok mondják, legalább száz év kell, hogy megérjen egy demokrácia. Nemcsak a politikában, hanem a hétköznapi gondolkodásban is. Arra még nem találtam szociológiai kutatást, hogy egy hatalom belső mechanizmusa és logikája (mert hogy fejétől bűzlik a hal!) hogyan épül egyre mélyebbre a korrupciós lépcsőkön a fő- és halljakend-ispánokon át egészen a parkoló-őr vagy a portás szintjéig. Mert így működik már itthon a világ. Mindenki a saját hasznát keresi. És közben elveszett a szolidaritás, az egymás és az elesettek iránti érzés, elvesztek az igazi erkölcsi normák.
És ahol erkölcsileg zülleszt le egy országot, egy nemzetet a hatalom, ott egy évszázad is kevés lesz majd az újjáépítéshez.