Posted by Herczeg Szonja
>A mai világban, a kirakatban élésben, a filmek és amúgy nagyszerű irodalmi művek miatt is nagyon nehéz elfogadni azt, hogy a te szeretetnyelved is lehet “helyes és értékes”. Hogy lehetsz időszakosan (megítélésed szerint) rossz, akár bunkó, lekezelő, sőt, megkockáztatom, tiszteletlen gyerek/szülő/társ. Nyilván nem bántalmazásról, elhanyagolásról beszélek, az más kategória. Hanem a saját példám: a mi családunkban nem volt szokás azt mondani, szeretlek. Különösen taktilisak sem voltunk (kivéve gyerekkoromban, akkor sok ölelgetés, puszilgatás volt) ahogy tinikorba, felnőttkorba léptem én is egyre kevésbé voltam az. Kivéve új barátsagokban esetleg. Jöttek dolgok, amik formáltak, változtattak, nemcsak jó irányba. Édesapámmal pedig szinte mindig úgy viselkedtem, azt mondtam neki, amit érzek. Azt kapta, amilyen vagyok, ahogy reagálok szar viccekre, rosszabb napokra, kéretlen paskolásra. Nem játszottam meg magam elotte soha.
Amikor egy hirtelen, váratlan tragédia történik, és nem lehet elmondani a másiknak, hogy azért voltam olyan, amilyen, mert benned maximálisan megbíztam, tőled sosem féltem, rólad azt éreztem, tudod, hogy bármilyennek is tűnök egy nap adott pillanatában, gondolkodás nélkül odaadnám bármely létfontosságú szervemet, hogy a világon maradj, úgy is, ha én ezzel távozom. Szóval ilyenkor extra teher a hogyan kell szeretni bölcsességek.
Sajnos annyi tökéletes(nek tűnő) tartalom ömlik felénk, annyi bölcsesség arról, mit tegyél, hogy a másik tudja, szereted (“Mondd el neki minden nap, szereted, amíg nem késő”) mit tegyél, milyen legyél, hogy tudja, becsülöd, hogy egy ilyen helyzetben csak arra tudsz fókuszálni, mekkora egy utolsó, életre méltatlan szaralak vagy, hiszen te nem így fejezted ki, ahogyan mondják, hogy kell.
Miközben mások hiába emlékeztetnek arra, vagy próbálják elmondani, mindenki tudja, ő is tudta/tudja, hogy imádod.
Ha éreztél így, történt veled hasonló, tudd, hogy maximálisan átérzem.
És tiszta pillanataimban tudom, hogy amit az ember érez a másik iránt, aki közel áll hozzá, ha nem is tudja tökéletesen kifejezni, azt a szeretett ember érezni fogja. Mert ismeri. Mert tudja. Mert más módokon, akár urambocsá aggodalommal, apróságokkal, örömök, fontos dolgok megosztásával, gyakori érdeklődéssel, odafigyeléssel, azzal, hogy kívülről tudod, a szeretted mit mondana, mit enne, mit inna, mit választana, nameg azzal, hogy még életében is másoknak dicsekszel vele vagy sztorizol róla, az is egy szeretetnyelv. Lehet, nem a legjobb, legtökéletesebb, de attól még az!!
Meg kell tanulnom, hogy nincs olyan, hogy tökéletesen viselkedem mindig, nincs olyan, tökéletesen cselekszem mindig, és senkinek, de senkinek nem segítek azzal, ha magamat büntetem. Kemény út lesz, pláne a mindenhonnan ömlő szirup tengerben, de végig fogom tolni.
Ma is tettem valamit magamért. Nem gondoltam volna, hogy menni fog, tekintve, hogy alig van erőm, de mivel a pszichoszomatikus durva tünetek kicsit enyhültek, előre egyeztetve Bálinttal, a bokszedzőmmel, két év kihagyás után lementem hozzá munka után. Azt éreztem, a lakásig nem húzom el magam, esélytelennek láttam, hogy akár kicsit is sportoljak. Sírtam az utcán, jött, hogy szaralak vagyok, megyek magamnak örömet okozni, jobban lenni, hát milyen jogon?
De mentem tovább.
Bementem a ringbe Bálinttal, és azt is nehezen jegyeztem meg, milyen sorrendben és hogyan üssek, de végigcsináltam a “lightos, gyerekedzést”. Bálint pedig tökéletesen kezelt, és épp annyit dolgoztatott, amennyit most elbírtam, figyelembe véve a konkrét testi gondjaimat, hogy ne legyen nagyobb baj.
A hálás vagyok listámra ő is felkerült. Sokan vannak már rajta. Meg sem érdemlem (jó, ezt az utolsó mondatot majd kihúzom, ha már menni fog:))
Ölelés nektek. #nemvagyegyedul