Posted by Arató András:
>Nem vitatom az érdemeimet, de mégis, hogyan kerülök én ebbe a helyzetbe, mit követtem el? Fasizmus, rasszizmus – van az egyedfejlődésnek az a szakasza, vagyis a gyermeknek az az életkora, amikor e szavak éppúgy, mint a dűzni, kurva, világszabadság már szerepelnek a szótárban, ám a hozzá kapcsolódó tartalmak még hiányoznak. Annyit már tudtam a hatvanas évek legelején, hogy a fasiszta éppúgy, mint a kurva valami csúnyát jelent, amikor családunk egy közeli barátja, a kitűnő Feri bácsi, ma már nem tudom, mivel, de rettenetes dühöt váltott ki belőlem. Tehetetlenségemben nagyon meg akartam sérteni, ezért azt ordítottam: – Te fasiszta kurva! – működött a dolog, napokig nem állt szóba velem.
Lassan-lassan tartalomhoz jutottak e szavak, kiderült például az említett jelzős szerkezet két eleméről, hogy pejorativitásuk mértéke összemérhetetlenül különbözik. Ám a fasizmus, nácizmus, nyilasok kifejezések csupán egy letűnt korhoz kapcsolódó fogalmakat takartak, éppúgy távoli történelmi eseményekhez kötődtek, mint a nottinghami bíró, a pun háborúk, a mohácsi vész. Így az önmagukat velük szemben definiáló szervezetek, ellenállók, partizánok szövetségei anakronisztikusnak tűntek. Amiben persze szerepet játszott a létszámuk állandó posztumusz növekedése is. – Te ellenálló voltál? – Nem, de már intézik – ironizált Hofi, nem alaptalanul.
Gyorsan elszaladt pár gulyáskommunista évtized, sok-sok illúzióval, tévedéssel. Az első szabad választás utáni parlamentben elhangzott „hordót a valakinek, (de kinek is?)” beszólás botrányhoz vezetett, a bekiáltó magyarázkodásra kényszerült, valójában nem is zsidót, hanem szónokot emlegetett. Vagyis ekkor az antiszemitizmus még valami szégyellni való dolog volt. Aztán hamarosan megszületett a Csoóri „tanulmány”, Csurka és hívei távozásra kényszerültek az MDF-ből, megalapították a szélsőjobb első saját pártját, pár év múlva megugrották a parlamenti küszöböt. Azóta a harmadik mutációt látjuk az ország házában.
Komoly társadalmi vita zajlott a szólásszabadság és a náci beszéd dichotómiájáról. A liberális felfogás szerint a magyar társadalom rövidesen eljut odáig, hogy a rasszista szövegelőket meg- és kiveti, karanténba zárja, ezért elég csak egyszerűen tudomásul venni, sajnálatos módon van ilyen is. Sok helyütt működik ez a megoldás, Németországban különösen, ám ott őszintén és nagy energiákat ráfordítva szembenéztek a múltjukkal. Nálunk ez nem történt meg, olyannyira, hogy ma már gőzerővel zajlik az ország történelmének átírása, Horthy mosdatása egészen olyan fényesre, hogy idolként szolgálhasson a mai urak számára. A dilemma mindössze két évtizedig tartott, 2010-ig, az újabb rendszerváltozás bekövetkeztéig.
Anélkül, hogy definíciós kérdésekbe bonyolódnánk, fasiszta mutációval, posztkommunista maffiaállammal van-e dolgunk, ma már a hatalom birtoklóin és haszonélvezőin kívül aligha állítja bárki, hogy demokráciában élünk. Az meg különösen tagadhatatlan, hogy a rasszizmussal, irredentizmussal nem pusztán történelmi fogalomként, hanem jelenlévő fenyegetésként kell foglalkozni. Szinte mellékes, hogy az ordenáré megnyilvánulások éppen közvetlenül a kormánytól, vagy az arra kijelölt vazallusok szájából hangzanak el, romboló hatásuk már egészen rövid távon is érzékelhető.
E helyütt szorítkozzunk csak egyetlen témára, a szomszédunkban zajló háborúra. A szabad világ számára egyértelmű: egy nagyhatalom területhódító szándékkal, katonai erővel megtámadott egy független országot, amely sokak ámulatára nem adta meg magát, és hatalmas áldozatokkal harcol a szabadságáért. Az agresszor civileket gyilkol, kórházakat,lakóházakat, iskolákat bombáz a földig, gyerekeket rabol el és deportál. Nincs azonosság, defeltűnő a hasonlóság a XX. század és az emberiség történetének legsúlyosabb bűncselekményével. Magyarország kormánya eközben barátkozik a támadóval, közvetíti
Oroszország hazug propagandáját, gátolja Ukrajna megsegítését. A hazai médiatér szinte totális uralma miatt nem sikertelen ez a kommunikáció, ma már a lakosság jelentős hányada magáévá tette azt az ordenáré megközelítést, ami szerint egyrészt Ukrajna az őt segítő Nyugattal együtt lenne a felelős a háborúért, másrészt az egekbe szökő magyar infláció okozói „az elhibázott brüsszeli szankciók”. (Csak az aktualitás kedvéért: legutóbb Szijjártó miniszter azt mondta, a NATO főtitkára megbontja a szervezet egységét, amikor annak ellenére összehívja a külügyminiszterek tanácsát, hogy azzal egyetlen országként Magyarország nem ért egyet).
A diktatórikus rendszereknek állandóan szükségük van ellenségképek gyártására, azzal a céllal, hogy egyrészt láttassák, de legalábbis láttatni véljék, minden bajok forrása valami vagy valaki más, és főképpen önmagukat a nép védelmezőjeként, minden bajok elhárítójaként mutassák fel a lakosság számára. Sajnálatos módon megváltozott a fasizmus, a rasszizmus szavak jelentése, fontossága. Ma már nem elég vele szembe helyezkedni, ellenállásra is szükség van. A Klubrádió jelentősége ebben a környezetben felbecsülhetetlen, nélkülözhetetlen a szellemi és erkölcsi züllés elleni küzdelemben.
Valahogy így kerülhettem ebbe a helyzetbe.
Arra a társaságra meg külön büszke vagyok, akikkel együtt vehettem át e megtisztelő díjat.
Az idei díjazottak: Farkas József György újságíró, Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga
főrabbija, Gábor György filozófus, Gáti György fotográfus, a Kirúgott Tanárok Közössége,
Losó Györgyné, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke, Mácsai Pál, az Örkény
Színház igazgatója, Millei Ilona újságíró, Nagy Bandó András humorista, Örsi Gergely, a II.
kerület polgármestere, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Sommer Katalin maszkmester,
Stikkel János nyugdíjas szervezeti elnök, Surányi György közgazdász és Szentgyörgyi László
villanyszerelő. Bródy János Egyesült Európáért Civil Díjat kapott.