Pársoros jegyzetek
>Nagy Bandó András
>Most majd megmutatjuk ezeknek a svéd jogállami bürokratáknak, hogy minket, magyarokat (azaz a magyarok 90 százalékát, 1,4 millió, bármit lelkesen konzultálót maguk mögött tudó bürokratákat) tisztelni kell, ha a NATO-ba akarnak lépni! Bár tudjuk, van egy kis bibi, ugyanis a mi jogállami hiányosságaink az Európai Unióba (EU) tartozásunk, ottani létezésünk közben derültek ki, a NATO egy másik cég, amit már abból is meg lehet érteni, hogy a NATO vezető ereje az Egyesült Államok (USA), mely már csak azért sem lehet tagja az EU-nak, mert földrajzilag nehezen lenne köthető az „öreg hölgy”-höz, lévén kicsit odébb található.
Mindezt csak a helyzet tisztázása miatt bontogatjuk ki. Most pedig vissza az alaphelyzethez, jelesül, hogy a svédek nem tisztelnek eléggé minket, magyarokat. Képesek azt állítani, hogy nálunk csorbát (csorbákat) szenved a jogállamiság. Ez az, ami miatt és amiért most hezitálunk a NATO-hoz csatlakozásuk megszavazásakor. Majd megszavazzuk a csatlakozásukat, ha visszavonják ezeket a bántó, sértő, fizikai és lelki fájdalmat okozó, gyalázó, ha csúnyát akarok mondani, akkor faji alapú bosszantásokat. Na nehogy már egy ilyen, magát jogállamnak mondó országgal legyünk védelmi katonai szövetségben!
Majd csatlakoznak, ha bocsánatot kérnek tőlünk, és kijelentik, hogy egyetlen országban sincs a miénkhez fogható jogállamiság. Jó-jó, persze, lehet mondani, hogy 17 pontban kell változtatnunk azon, amiről ők azt állították, hogy nem nevezhető jogállaminak, és a tetejébe itt van ez a 27 szupermérföldkő, ami ugyancsak az általuk
mondottakat látszik erősíteni, de a tisztelet akkor is kijár, mert mi magyarok vagyunk, ahogy a kedves vezetőnk is megmondta Kiskőrösön: „Magyarnak lenni kötelességet jelent. …méltónak lenni a fajtánkhoz.” Ezt értsék meg a svéd bürokraták: ilyen a magyar fajta! 27 sebtől vérzik a jogállamiság, de a tisztelet akkor is kijár! Világos?! Na, azért!
/Szerzőnk, tegnap vette át a Fővárosi Önkományzat dísztermében a Radnóti díjat. Az antirasszista díjat 23 évvel ezelőtt alapította Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. A díjat azok kapják, akik munkásságukkal, véleményformáló kiállásásukkal, személyes példamutatássukkal fellépnek a rasszizmus, az antiszemitizmus, és a
kirekesztés bármely formája ellen. Az idén tizenhatan kapták meg, köztük Nagy Bandó András. /
Címkép: Stoltenberg, a NATO főtitkára