Posted by >40 éve, nagyjából ilyentájt léptem ki az MSZMP-ből. Előzménye az volt, hogy egy Pénzügyminisztériumi taggyűlésen szóvá tettem a demokratikus ellenzék tagjainak folyamatos vegzálását, sőt több esetben üldözését is. Kijelentettem, hogy ezek az értelmiségiek szocializmust akarnak – akkor ebben őszintén hittem – és követeltem, hogy az ország vezetése nyílt fórumon vitassa meg velük nézeteiket. Több sem kellett a minisztérium párttitkárának, aki felugrott, és akkor ott fejemre olvasta összes bűneimet: “aláírogatok” az ellenzékiekkel, járok a repülőegyetemükre, írok a Beszélőbe,terjesztem a szamizdatot, ellenzéki tüntetésekre járok. És döntsem el, hogy hova tartozom: az MSZMP-hez, vagy annak ellenzékéhez! Kérdését jogosnak éreztem, és már régóta vártam. Egyik oldalamon Lengyel László, a másikon Bokros Lajos ült, és azt súgták a fülembe, hogy erre nem szabad válaszolni, mert ez egy provokáció.De én felugrottam, és közöltem, hogy a demokratikus ellenzékhez tartozom, és kilépek a pártból. Nagy felhördülés volt a teremben. Ezt követően különböző zsarolásoknak voltam kitéve, a Pénzügykutató vezetése megfenyegetett, hogy kirúgnak a munkahelyemről ha nem vonom vissza döntésemet, párttag kollégáim közül többen azzal vádoltak, hogy őket is taccsra tettem, mert most majd ők következnek. Gyakorlatilag kiközösítettek. Kis János is megkeresett azzal, hogy maradjak a pártban, és finoman határolódjam el tőlük, mert különben kitesznek a munkahelyemről. De képtelen lettem volna ezeknek a hangoknak engedelmeskedni. 1983 tavaszán visszaadtam a tagkönyvemet.Másnap behívott Hagelmayer István, az intézet igazgatója, aki közölte, hogy nem rúg ki a munkahelyemről, de nagyon vigyázzak, mert mostantól minden lépésemet figyeli a titkosszolgálat. Nos, ez a figyelés nem volt passzív szemlélődés… Onnantól minden csatornán naponta többször fenyegettek, még a 9 éves gyerekemre hivatkozva is. Az intézetből ki voltam közösítve, és Kenedi Jánost kivéve ellenzéki barátaim is eltünetek az életemből. Mikor egyiküknek azt mondtam, hogy most nem tudok a Pénzügykutatóban szamizdatot árulni, de nagyon magamra maradtam, és néha igyunk meg egy kávét, azt mondta: mi nem vagyunk olyanok, tőlünk ne várj személyes szolidaritást. Ha meghalnál, vinnénk koszorút… Ezen kívül megkerestem a Beszélő egy szerkesztőjét, hogy hozzák nyilvánosságra az ügyemet, hátha az biztosít valami védelmet, de ő azt válaszolta, hogy ez nem olyan horderejű ügy, amiről a Beszélőnek írnia kéne.
40 éve történt – sorsfordító volt… A rendszerváltás során egy ideig együttműködtem a demokratikus ellenzékkel – de akkor már személyes tulajdonságaikat illetően nem voltak illúzióim… Nem sokkal később pedig rendszerváltó teljesítményükkel kapcsolatban sem…
(Az alábbi bekezdés, pedig ugyancsak Szalai Erzsébet tollából, a poszt
hozzászólásainál olvasható. A szerk.)
Még az is történt, hogy amikor éreztem a bajt, felkerestem egy pszichológust, akit korábbról ismertem, hogy segítsen. Zseniális ember és híres, nem is olyan rég még rendszeresen közzétette az általa egyébként sose kezelt Orbán Viktor kórrajzát – az ilyen közzététel szakmájában egyébként etikátlannak minősül. Első kérdése az volt, hogy megbántam-e, hogy kiléptem a pártból. Azt válaszoltam, hogy nem. Mire ő: akkor nem tud vállalni, és ajánlani sem tud senkit, mert engem úgy kerülnek az emberek, mint egy pestisest. Idézem: maga olyan, hogy ahol megjelenik, ott kigyullad a piros lámpa és beindul a hatalom eltaposó gépezete. Amerikában is beindulna. Fésülje a haját a homlokába, mert a homlokán ott a jel! És még azt se szeretném, hogy megjelenjen itt a titkosszolgálat, hogy információkat gyűjtsön magáról… Rá 2 két héttel
elkövettem a majdnem bajt okozót… De apám és öcsém megérezték, és még időben közbeléptek…A szerző Facebook bejegyzése és hozzászólása