Megjött a gázszámla

Posted by

Tardos János

>Ó, mennyire szeretnék csak most az egyszer Örkény Pista bácsi bőrébe bújni, és megírni ezt a sztorit viccesen, de ugyanakkor bölcsen, épp csak néhány bekezdésben, hogy a hasát fogva röhöghessen rajta, vagyis magán és mirajtunk egyszerre a nyájas olvasó!

Miről van hát szó? Elütött az autó, és most viccesen spriccel belőlem a vér? Dehogyis: ép és egészséges vagyok, illetve ezernyi bajom van, olyannyira, hogy a havi gyógyszerszámlám a benzinszámlám méretével vetekszik – igaz, elég keveset vezetek, de azért a szomszéd falu boltjába minimum kétnaponta le kell ugranom, s ott van még a patika, a Nemzeti Dohánybolt, valamint Tapolcán az Aldi meg a Wass Albert könyvtár. De nem fogom untatni a nagyérdeműt most akut és krónikus bajaim hosszú és unalmas felsorolásával, hiszen két szóban összefoglalva: minden oké.

Akkor bizonyára villám csapott a házamba, rádőlt a tetőre a fenyőfa, égve felejtetten a rezsót, és most leégett az egész hóbelevanc. Hát nem: ha kicsit düledezve is, de a ház áll, és bár évtizedek óta megérett a tetőcserére, vannak gondok a szigetelésével és ráférne egy tisztasági festés is – mégis a mai vicces tragédia, amelyről itt léha humorral fűszerezve be szeretnék számolni, máshol keresendő.
Megjött ugyanis a havi gázszámlám.

Talán nem én vagyok a világtörténelemben az első, akivel ilyen csúfság megesik, most mégis úgy érzem, hogy valami különleges történt velem, ami felett nem bírok szó nélkül napirendre térni. A gázszámla elektronikus úton jutott el hozzám, sunyin az egyéb témájú elektronikus leveleim közé keveredve, és tulajdonképpen elég lakonikus
módon fejezte ki magát. Dátuma a tegnapi nap, és emígyen szól: Kedves Ügyfelünk! Földgázszámlájának fizetési határideje lejárt, de rendszerünk még nem jelzi az összeg befizetését. Most kényelmesen kiegyenlítheti számláját a lenti Befizetem bankkártyával linkre kattintva. Kérjük, tekintse tárgytalannak levelünket, ha időközben már befizette a számlát. Fizetendő összeg: 651.171 HUF… – és így tovább.

Örkény ezt viccesen megfogná, két ujja közé csippentené, megnézné a visszáját is, majd magára erőltetett komolykodó képpel, de valójában a térdét csapkodva idézné az apróbetűs részt. Dőlnénk a röhögéstől, a könnyünk is kicsordulna. De a fenébe is, az elektronikus számlának nincs hátoldala, így térdcsapkodás helyett gondolkodóba esem. Kis házam alapterülete hetvenvalahány négyzetméter, igaz, a tetőtérrel együtt – nemrég mérettem fel méregdrágán egy ravasz építésszel – papíron talán a 125-öt is eléri. De takarékossági okokból és a ház hiányos technikai felszereltsége okán valójában csak az első szobát meg a fürdőszobát fűtöm. Ha kávéért ki kell botorkálnom a konyhába, azt már tüsszögve hozom be. Pedig az idei tél kegyes volt hozzánk, mínuszra alig-alig emlékszem. Hó meg talán csak egyszer volt, az is elolvadt két napon belül.

A gázszámla tehát nyilvánvalóan tévedés. Az MVM és bölcs tulajdonosa, Mészáros Lőrinc nyilván véletlenül, de összekevert engem a Dunai Vasművel, esetleg a Vörös Csillag Traktorgyárral, de az is lehet, hogy akkora nála a kupleráj, hogy akaratlanul is az undorítóan giccses felcsúti stadion gyepfűtésének áráról számolt be nekem. Ezt hogyan számolta ki? Matematikus-e ön? – kérdezhetném most tőle, bár persze előre sejtem a válaszát, ami értelem nélküli hebegés. Úgyhogy ezzel most nem is próbálkozom. Az igazság az, hogy ez a számla nem előzmények nélkül való. Egyszer már érkezett hozzám egy hasonló. Akkor felhívtam az ügyfélszolgálatot,
és egy türelmes, kedves hangú bangladesi öregember hosszas unszolásomra akkor elismerte, hogy nyilván tévedésről van szó. Ismételten bediktáltatta velem az akkor éppen aktuális gázóra-állást, bár bevallom, azt is hümmögve, kételkedően vette tudomásul. De becsületére legyen mondva, pár nappal később kaptam egy mínusz 652
281 forint végösszegű helyesbítő számlát, amivel éppen lenullázódtak akkori, vagyis egy hónappal ezelőtti tartozásaim.
De hát most megint kezdik.
Persze ismét föl fogom hívni a bangladesi pofát, és ha hosszas zenélés után felveszi, ezúttal elmagyarázom majd neki, milyen szerencsés ember is vagyok én. Mert ha kicsit összehúzom a nadrágszíjat, és az elkövetkező négy hónap alatt már nem fűtök, és nem is költök az égvilágon semmi másra, kis híján akár össze is spórolhatom majd eme legújabb számla ellenértékét, hiszen Orbán Viktor januárban jelentős mértékben megemelte a nyugdíjamat. Már csak ettől a lelket melengető gondolattól is kisimultak homlokomon a redők, és most bizakodó pillantással fürkészem a jövőt.