Az ígéret földje

Már megint egyfelé megyünk. Ja, sok a birka. Elől az ürü vágtat.
És én? Senki nem kérdezett, hogy be akarok-e állni a sorba. De nem is vagyok birka. Vagy mégis? Hogy annak néznek, az biztos. Betereltek a nyájba, s azt kiabálták, a többség akarata…
Csak tudnám, minek nőttek a szarvak a fejemre.
Azt hazudták, zöld legelőkre megyünk, vár a kánaán, ám ma már látni, eltévedtünk. A gyapjam lenyírták, fázom. Fű csak annyi, amennyit kikaparok magamnak.
Közben a juhász azt üvölti, az ígéret földjére értünk. Na ez igaz. Ígéret van. Más semmi.
Egy jó birka pedig hisz. A nyájszellem az igazi együvé tartozás.
Kavarognak a gondolataim, megbabonáztak. Már ott tartok, azt sem vonom kétségbe, aki elől megy, értem baktat. Néha még lázadok. Álmomban. Azt kiabálom a vezérürünek, baktass a gazdád után!
A valóság egyszerű. A nyáj bambán araszol, néhányan kiállunk a sorból. Irány a rámpa, gondolataink felhajtanak minket a repülőre. Szabad legelőket keresünk. Ahol a fű is zöldebb.
B.Á.