Posted by >„Ma, 2023-ban elmondható, hogy a sajtószabadság azt jelenti számunkra, hogy akinek a tulajdonában van a sajtó, annak az értékeit közvetíti.” Vígh László, a Fidesz parlamenti képviselője fogalmazta meg ezen a sajátos módon maga és pártja sajtóval kapcsolatos véleményét. Majd, hogy még véletlenül se értsék félre a szavait, hozzátette: „A sajtószabadság azt is jelenti, hogy segít a sajtó nekünk abban, hogy építsük mindazt, amit elkezdtünk.”Vígh László, aki ezidáig nemigen szerepelt a médiában és akinek gyakori sajtóbeli előfordulása a jövőben sem várható, nem magától lett ennyire okos és szókimondó. Vannak a Fideszben nála magasabb rangúak, például Orbán Balázs, aki a napokban szintén eligazította a magyar lakosságot a sajtó feladatairól. Orbán Viktor politikai igazgatója (a két Orbán csupán névrokon) a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi médiakonferenciáján ugyanis a következő kijelentéssel tisztelte meg az egybegyűlteket: „Aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot.”
Nem elszólás volt ez a két politikus részéről, a fentieket mindketten komolyan gondolják. Sőt: Orbán Viktor is így gondolja, amitől aztán Kövér Lászlónak és a többi fideszes potentátnak is ez a véleménye. Rögtön tegyük hozzá: amit ők gondolnak és ki is mondanak – merthogy nincs vesztenivalójuk, mondataik után nem tör ki a forradalom – az legföljebb a kormányhoz közeli, lakájmédiának is nevezett sajtóra igaz. Az alákérdező sajtómunkások, a hírhamisítóból médiavezérré lett riporterek világában van értelme a fentieknek, a valódi sajtónak ugyanis más a feladata, mint az, hogy a mindenkori kormányok építkezését szolgai módon segítse.
A valódi sajtó ugyanis az emberek tájékoztatására, valamint a regnáló hatalom ellenőrzésére „lett kitalálva.” Vagyis tájékoztatásra, információk közlésére, valamint, uram bocsá’, szórakoztatásra. Az, hogy a sajtót eredeti rendeltetésétől eltérő módon, másra is lehet használni, nem a sajtó bűne, hanem azoké, akik visszaélnek a hatalmukkal. Egy széles körben elterjedt és azóta sem cáfolt szóbeszéd szerint 2002-ben, a Fidesz szempontjából vesztes választás után az akkor elbukó miniszterelnök, Orbán Viktor azt vetette fel a miniszterelnökké választott Medgyessy Péternek, hogy felezzék meg a közmédiát: legyen egyik fele a Fideszé, a másik fele pedig a Fideszen túli világé, vagyis az akkori szocialistáké. Medgyessy nem fogadta el az ajánlatot, azt válaszolta, hogy akinek sajtó kell, csináljon vagy vásároljon magának. (Azt nem mondta Orbánnak, hogy erőszakkal, zsarolással jusson hozzá a médiához.) Orbán ezután kezdte el kiépíteni a médiabirodalmát. Igen, a sajátját, mert papíron bárki is a tulajdonos, a Magyar Nemzet és a Hír TV körüli média mind ugyanazt fújja, amit az immár 13 éve miniszterelnök Magyarországról és a világról gondol.
Vígh képviselő és Orbán Balázs kijelentése tehát nem elszólás volt, hanem a Fidesz alapvetése: az, amit a párt a sajtóról, az újságírókról gondol. Utóbbiakat egyébként – mármint az újságírás valódi művelőit – mélységesen megveti és ha lehet, kerüli is őket. Mindez a kérdezés sajátos értelmezéséből fakad: ezzel a hozzáállással ugyanis azt kívánják elkerülni, hogy olyanról kérdezzék a kormány tagjait, a kormánypárti politikusokat, amire azok nem tudnak jól válaszolni. Mert vannak jó kérdések, amelyekre még a legegyszerűbb kormánytag – vagy teszem azt, Kósa Lajos vagy Deutsch Tamás – is képes jól válaszolni, és vannak rossz kérdések, amelyekre csak hebegés-habogás a válasz, amiből a külső szemlélő számára az a látszat keletkezik, hogy az illető mellébeszél, netán hazudik.
Ha tehát egy politikus, vagy, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarország előre megy, nem hátra, a gazdaság sikeres, és a Nyugat csak azért bírál bennünket, mert irigykedik ránk, akkor kéretik nem kellemetlen kérdésekkel zaklatni a derék kormánypárti urakat és hölgyeket. Olyanokkal például, hogy akkor nálunk miért magasabb az infláció, mint másutt, miért van annyi szegény ember, miért hosszúak a kórházi várólisták stb.
Arról van szó tehát, hogy a kormány nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem címeres gazemberek vezetik ezt az országot. A kormány minden vágya, és ezt, ha kell, akárhányszor hajlandók elmondani, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak legyenek. Ha az újságírók nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata szívesen megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli az embereket, mint azok, akik az emberek képviseletében tennék fel a kérdéseiket. Ez természetesen nem a nyilvánosság korlátozása, éppen ellenkezőleg: baráti segítség azon sajtómunkásoknak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.
Arról most nem nyitnánk vitát, hogy mit gondolnának erről a ’48-as márciusi ifjak, Petőfi és társai. Akik forradalmuk egyik legfontosabb céljának a sajtó szabadságát tartották és a cenzúra eltörlését követelték.