>EU-s pénzek nyomában
>Hadházy Ákos
·
>Somoskőújfaluban kétszer vettek fel EU-s pénzt de valójában egyszer sem gondolták komolyan. Az előző ciklusban uniós pénzből építettek egy mintaportát, de nem használták semmire. Ezért levették a táblát és biztos, ami biztos, építettek egy másikat… A faluban így nem csak Nagy-Magyarország virágágyás van 20 millióért, hanem SOMOSI ÉLETMÓD TANÖSVÉNY ÉS INTERAKTÍV FOGLALKOZTATÓ is 260 millió EU-s pénzért. A végeredmény pont annyira bizarr, mint az az elnevezésből látszik:
Felújítottak egy régi házat és egy istállót, 260 nm-en. Zárva van, de a szomszédok szerint az átadás után tehén is volt benne, de már eladták. A fal felázik és a csempe már hullik a lépcsőről. De ennél sokkal nagyobb baj hogy az előző ciklusban mér újítottak fel egy házat ugyanilyen címszóval – csak éppen mintaporta néven – 30 millióért. Az akkori projekt honlapja szerint egyszer főztek benne lekvárt és egyszer eltettek egy kis savanyúságot is, aztán semmi..
A támogatást hirdető tábla persze már lekerült róla, helyiek szerint most azon megy a vita, hogy ki vehesse meg potom pénzért meg a szépen felújított portát. Ami a nagyobb gond, hogy az új mintatanya nagy nehezen elérhető honlapja szintén fájdalmasan üres: Elvileg 2018-ban nyitott, a következő bejegyzések viszont csak idén januártól indulnak, egy néni fánkot sütött és egy gyermekcsoportnak a fecskékről tartottak előadást és hamarosan egy szakrális földrajzról szóló előadás is meghallgatható lesz.
Építettek egy 170 nm-es “Hazatérés házát”, amelyikben van egy kis makett a faluról, és egy időszakos képkiállítás. De ezt csak kívülről láttuk, mert zárva volt, a honlap pedig annyira eldugva, hogy csak a látogatás után találtam meg. Az egészben külön furcsa, hogy a propaganda már 2018-ban arról számoltak be, hogy elkészült, aztán 2021-ben arról van a legközelebbi hír, hogy ősszel meg fog nyílni…Az eldugott honlap szerint pedig csak idén januártól látogatható, előzetes bejelentéssel.
AZ Életmód Tanösvényt nem leltem, hacsak nem arra a nagyon szomorú, nagyon-nagyon szegény utcára gondoltak, ami a két épületet összeköti. A két , összesen 430 nm-es épületre a közbeszerzések szerint összesen 150 milliót költöttek.
Ez nem kirívóan sok, de arról fogalmam sincsen, mire ment el még 90 millió- nem üzemeltetésre, az biztos… Biztos főztek belőle lekvárt, mint az előző “mintaprojektben”. (lásd: előző projekt honlapja) Hogy ki és mennyire járt jól ezzel a negyed milliárddal, azt nyilván csak egy nyomozás mondhatná meg- ami persze nem lesz. De azt már most látni, hogy ebben a nagyon-nagyon szegény határmenti faluban ennek a pénznek sokkal, de sokkal jobb helye is lehetett volna.
De hogy legyen egy kis happy end: az ezért felelős polgármestert egy időközi választáson eltávolították. És ez egy nagyon-nagyon jó hír akkor is, ha a helyiek szerint az új -tiszességes- polgármester zsarolását már régen megkezdte a Fidesz.
A helyszínen a Szabad Európával forgattunk : https://www.szabadeuropa.hu/…/a-
korrupcio…/32323076.html