Posted by Szűcs R. Gábor
>Van olyan vélemény, hogy az “akkumulátor nagyhatalom”ugyanaz, mint a “vas és acél országa”. Igazság van benne, de különbség is.1 A “vas és acél országa” abból az, őrült sztálini dogmából táplálkozott, hogy a szocializmusban, szemben a kapitalizmussal, ahol a könnyűipar (textil) generálta az első nagyüzemeket és a fejlődés kezdetét, a nehéziparnak kell a a fejlődés mozgatójának lennie. Ebben persze hadiiparnak is szerepe volt, de nem kizárólagosan. A legtöbb alulfejlett országban (Szovjetunó, Balkán) a cél az volt, hogy egyáltalán megteremtsék azt a munkásságot, amelynek uralmára hivatkoztak.
Munkásosztály ugyanis nem, vagy alig létezett. Viszont a városi munkásságot könnyebb egy helyen kordában tartani, miként a vidéket. A fejlettebb országok (Magyarország, Csehszlovákia, NDK) iparát pedig lezüllesztették a 19. századi fejlettségre, ahol a Szovjetunió maga, éppen a fejlődés tagadásának kényszere, a hatékonyság mellőzése és a az egyoldalú mennyiségre (nem pedig a minőségre) való törekvés miatt megrekedt. Ezt a dogmát támasztotta alá a termelés I. és II. osztálya (nehéz- és könnyű- ill. élelmiszeripar), illetve az I osztályon belül az alapanyag-ipar kohászat, nehézvegyipar elsődlegessége. Ezért volt állandó hiány, persze főleg élelmiszer-és ruházathiány, a szolgáltatások fogalma pedig ismeretlen volt.
Ebben élenjáró szerepet játszott az ostoba, teljes anarchiát eredményező tervgazdaság: minél nagyobb a terv, annál nagyobb az anarchia. Érdekes, hogy a szovjet gazdasági gyakorlattal szakító Jugoszláviában is hasonló helyzet alakult ki: még olyan területen is volt vas- és acélgyártás, ahol nyersanyag elvétve sem fordult elő (Szlovénia: Željezara, Store vagy a Sisak-i, Smederevó-i vas- és acélmű: tönkre is mentek ezek azután, vagy épp nagy bajban vannak, (miként, ugye, a Dunai Vasmű). Itt azonban más ok volt: a köztársaságok közti villongás, amely épp a párhuzamos kapacitások létrehozásban nyilvánult meg. Persze a szocializmus, mint rendszer, önmagától is torzította a gazdaságot, még ha szabadabb volt is Jugoszláviában, mint más szocialista országban. Tehát “a vas és acél országa” a sztálini dogma eredménye.
Persze, meg lehetne kérdezni, hogy miért érte meg Weiss Manfrédnak az acélmű., és miért vált torzzá a szocializmusban. A válasz: az államosítás után nem termelt piacra: a KGST nem piac, a nyugatra termelést pedig vámok, kvóták akadályozták, így nem kényszerült korszerűsítésre, Paff. És most a döntő különbség: az akkumulátorhoz szintén nincs hazai alapanyag és hazai munkaerőt sem vesz igénybe (ez pl. különbség a Sztálin-Rákosi-féle iparosítással szemben). Az “akkumulátor nagyhatalom” belső, hazai elhatározás kérdése, mindenféle külső politikai nyomás és dogma nélkül. A külső nyomás lehet korrupció (nyilván az is), szándékolt elfordulás a fejlett civilizációtól, amelynek demokráciája nyűg a hatalom gyakorlóinak.
A gazdasági modernizációhoz mindenekelőtt jól képzett munkaerő, ahhoz pedig fejlett oktatás kell. Ám a képzett emberek arra is képzettek, hogy gondolkodjanak, ezzel veszélyeztetve a hatalmat gyakorlók hatalmát. Így tehát egyszerűbb, sőt, kényszerűbb összeszerelő üzemeket és akkugyárakat csinálni akár olcsó külföldi munkaerővel vagy csavarhúzogató betanított munkásokkal, mint fejlett technológiát, netán kutatás-fejlesztést igénylő ágazatokat, vagy épp a kutatás-fejlesztést finanszírozni. Ha, ahogy elnézem, ez a költségvetés még tud egyáltalán finanszírozni bármit is.