>The New York Times
>A hétvégén Donald Trump azt mondta, hogy várhatóan holnap letartóztatják. Közösségi hálózatán, a
Truth Social-on közzétett bejegyzésében híveinek toborzásába kezdett , és tiltakozásra szólította fel őket.
Kevin McCarthy (Republikánus – a szerkesztő) házelnök néhány órán belül kijelentette, hogy azt szeretné,
hogy a képviselőház bizottságai vizsgálják ki, hogy a szövetségi pénzeket vajon „politikailag motivált
vádemelésekre” használják-e fel.
A New York-i ügyészség jelezte, hogy küszöbön áll a vádemelés. Azt azonban nem közölték Trump
ügyvédeivel, hogy várhatóan mikor fognak vádat emelni – egy pornósztárnak 2016-ban kifizetett
hallgatási pénz miatt. Ha letartóztatják, az példátlan esemény lesz. Mindeddig egyetlen amerikai elnököt
sem vádoltak bűncselekménnyel. Trump politikai akciója arra próbálja felhasználni a közvélemény
figyelmét, hogy a Republikánus Párt többségét a 2024-es elnökjelöltségi riválisa, Ron DeSantis floridai
kormányzó ellen fordítsa. Közvetlenül Trump szombati posztja után munkatársai és az őt támogató
sajtóorgánumok nyilvánosan nyomás alá helyezték DeSantist, hogy ítélje el a New York-i rendfenntartó
tisztviselőket. A kormányzó hallgatását árulással határosnak igyekeznek feltüntetni.
Időzítés: Trump szóvivőjének nyilatkozata nem magyarázta meg, hogy miért pont kedden tartóztatnák le a
volt elnököt. De még ha a nagy esküdtszék ma szavazna is Trump vádemeléséről, a részleteket ismerő
szakértő szerint valószínűtlen a letartóztatás holnapi végrehajtása, tekintettel az időzítés, az utazás és
egyéb logisztika körülmények időigényes megszervezésére. Trumpnak más vizsgálatokkal is szembe kell
néznie. Például a 2020-as grúziai választások eredményének megváltoztatására tett erőfeszítéseivel
kapcsolatban, vagy a Capitolium elleni 2021. január 6-i támadásban játszott szerepét illetően. Felvetődhet
az is, hogy akadályozza a nála talált minősített dokumentumokkal kapcsolatos nyomozást.
Címkép: Kieresztik vagy bezárják?