Posted by Heil Péter
“Határozottan nem!” – mondta a miniszterelnök nemrég, egy zártkörű sajtóbeszélgetésen arra a kérdésre, hogy szeretné-e hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. És határozott nem a válasz arra is, hogy a Bizottság és a tagállamok által tavaly decemberben, az EU-pénzek lehívásának feltételéül szabott feladatokat a kormány eddig bejelentett intézkedései teljesítik-e. Az előttünk álló hetek és hónapok nagy kérdése, hogy a két állítás között van-e oksági összefüggés. Emlékeztetőül: az EU karácsony előtt harminc tételben írta meg az Orbán-kormánynak, mit kell tennie, ha az hozzá akar férni a 2021-2027-es uniós költségvetési időszak 15 ezer milliárd forintnyi támogatásához. A lista négy fő területet érint: a korrupcióellenes intézményrendszert, a közbeszerzéseket, az egyetemek és a tudományos élet szabadságát, illetve az igazságszolgáltatást. A brüsszeli döntés óta eltelt két hónap alatt két területen történt elmozdulás.
Egyrészt, a kormány – tőle merőben szokatlan módon, kétségkívül az Unió nyomására – nyilvános egyeztetésre bocsátotta igazságügyi reformjavaslatait. Másrészt, a kormány nyolc (!) minisztere február 15-étől kivonult a vagyonkezelő alapítványok alá rendelt egyetemek kuratóriumaiból.
A korrupcióellenes intézkedések és a közbeszerzések ügyében egyelőre teljes a csönd. Igaz, itt a kormánynak vélhetően nem lesz olyan nehéz dolga, mert az EU elvárásai könnyebben – talán túlságosan is könnyen – teljesíthetőek. Az igazságügy és az egyetemek kérdésében van egy fontos közös pont. Jelesül az, hogy az Európai Unió elvárásai itt nem az EU-pénzek iparszerű lenyúlásáról szólnak elsősorban. Tény: egy „engedelmes” bírói kar mindig nagyban megkönnyíti a korrupt politikusok, hivatalnokok és oligarchák dolgát. Ahogy az is biztos, hogy az állami egyetemek privatizációja mögött is egyértelműen tetten érhetőek a hatalomhoz közel állók személyes anyagi érdekei. Ennek ellenére, a tét itt sokkal inkább az alkotmányos alapelvek védelme – a hatalmi ágak szétválasztása és a tudományos élet, a gondolkodás szabadsága. Ha úgy tetszik, a hajdan volt magyar jogállam és demokrácia utolsó maradékai. Ami az egyetemeket illeti, az EU pontos elvárásairól a magyar közvélemény nem értesülhetett. A kormány ugyanis továbbra is makacsul titkolja azoknak a leveleknek a tartalmát, amelyeket május óta az EU-tól a témában kapott. A manipuláció szándéka egyértelmű: így próbálják hihetőbbé tenni azt a teljesen képtelen kormányzati állítást, hogy a kuratóriumok összetételének ügyét az EU korábban ne hozta volna szóba. Így próbálnak kibújni az alól a felelősség alól is, hogy – ha végül nem sikerül megegyezni – a magyar egyetemisták jó része a jövő tanévtől kezdve kiszorulhat a nyugat-európai egyetemekről, ahol jelenleg az EU-által finanszírozott Erasmus program keretében tanulhatnak. A kormány állítása szerint Brüsszel mindenféle jogalap nélkül „szórakozik” a gyerekeinkkel. A kuratóriumokból való miniszteri kivonulást – és a milliós extra fizetésekről való lemondást – pedig önfeláldozó gesztusként szeretnék láttatni, amely bizonyára megoldja majd a mondvacsinált problémát. Ha pedig mégsem, aggódni akkor sem kell, mondják. A kormány majd gálánsan kifizeti az EU helyett a diákok ösztöndíját. Valójában persze mindenki tudja, méghozzá személyesen Orbán Viktortól, hogy az egyetemek kierőszakolt privatizációjának célja nem más, mint hogy az „internacionalista-globalista baloldal” kiszoruljon onnan, és így aztán a gyermekeink fejéből is. No meg persze annak a mézesbödönnek a közeléből, amelyet a „modellváltó” egyetemek számára jutalomként többszörösére hízott állami támogatás és – az egyelőre felfüggesztett – uniós támogatási programok jelentenének. Ezért volt szükség arra, hogy a kétharmados politikai kegyből a kuratóriumokba delegált kormányközeli mamelukok kezébe kerüljön minden olyan döntés – így pl. a legfőbb egyetemi vezetők kiválasztása, a szervezeti-működési szabályok és a költségvetés meghatározása – ami korábban az akadémiai szabadság alapját jelentette. Miként az Oktatói Hálózat 2020 őszén közzétett tiltakozásában fogalmazott: a jelenlegi kormány kinevezettjei példátlanul erős jogok birtokában, senkinek nem felelősen és (…) leválthatatlanul uralkodhatnak ezeken az egyetemeken. Ha tehát a minisztereknek fizetés-kiegészítésért ezen túl másik ablakhoz is kell majd fáradnia, az alapprobléma semmit sem változott: a Fidesz továbbra is féltékenyen őrzi azokat a hatalmi pozíciókat, amelyeket a felsőoktatási modellváltás keretében jogtalanul, erkölcstelenül, az egyetemi polgárok és az adófizetők rovására megszerzett.
Nagyjából ugyanez a helyzet az igazságszolgáltatás terén is. Azt, hogy az Orbán kormány rögtön a 2010- es hatalomátvétel után módszeresen hozzálátott az ügyészségi és bírósági szervezetet „leuralásához”, az évek során az Európai Parlament, a Velencei Bizottság és egy sor más szervezet is részletekbe menően dokumentálta. Mint emlékezetes, 2010 után a kormányoldal megszüntette a bírák addigi önigazgatási szervét, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, helyére pedig önigazgatási szervként létrehozott egy érdemi hatásköreitől jórészt megfosztott Országos Bírói Tanácsot, illetve vele szemben és az ő rovására egy mértéktelenül megerősített, elvben a bírósági szervezet hivatali működéséért felelős Országos Bírói Hivatalt. Utóbbinak élére természetesen megbízható embert, a 2011-es egypárti alaptörvény szerzőjeként, a konzervatív családi értékek elszánt védelmezőjeként és virtuóz utcai parkour-tornászként egyaránt elhíresült Szájer József feleségét ültették. Handó Tünde azután a jogszabályok enyhén szólva rugalmas értelmezésével kimódolta, hogy több mint 200, indok nélkül elküldött bírósági vezető helyére – az OBT által jóvá nem hagyottan – a kormánnyal aligha ellenséges jogászt ültessen. Figyelemre méltó – ezúttal jogi természetű – akrobatikára volt szükség ahhoz is, hogy 2021 januártól, az OBT kifejezett tiltakozása ellenére a Kúria élére megérkezhessen a korábbi törvényi feltételeknek meg nem felelő Varga Zs. András, Polt Péter legfőbb ügyész korábbi jobbkeze. Ő aztán nyomban jelentős hullámokat kavart azzal, hogy sokak szerint ismét törvényellenesen, az OBT megkerülésével nevezett ki új bírákat.
Továbbmenve, az EU szerint sincs rendben az sem, hogy a kormánytöbbség az egyedül általa választott, hozzá lojális, de releváns ítélkezési gyakorlattal nem rendelkező volt alkotmánybírókból is szakmányban kúriai bírót csinálna. Ahogy elfogadhatatlan az is, hogy a jelenlegi magyar törvények és gyakorlat szerint a bírák előmeneteli rendszere, kinevezési és áthelyezési rendje, illetve a bírósági ügyek bírák közötti elosztása is súlyosan ki van téve a politikai befolyásolásnak. Nem utolsó sorban a korrupcióval kapcsolatos bűnügyek tekintetében. A legfrissebb igazságügyi reformcsomagról szóló elemzésekből – amelyeket egyfelől az Országos Bírói Tanács, másfelől a jogállamisággal foglalkozó civil szervezetek (az Amnesty International, a Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet) publikáltak – egyöntetűen az derül ki, hogy a kormány, bár tesz néhány, akár érdeminek is tekinthető lépést, alapvetőn mégis az elmúlt években elért status quo fenntartásán ügyködik. A reformjavaslatok megfogalmazásánál Varga Juditék kínosan ügyeltek arra, hogy a bírói kinevezések új módja semmiképpen se veszélyeztesse a korábbi, megkérdőjelezhető személyi döntéseket, ne kelljen aggódnia a kúriai kinevezésekért már sorban álló további kilenc alkotmánybírónak sem, és hogy a kúria elnökének kinevezésénél az OBT-nek továbbra is csak formális szerepe legyen. Nem világos a kabinet elkötelezettsége az Országos Bírói Tanács működési feltételeinek megteremtése ügyében sem. Egyértelműen tetten érhető viszont az a várakozás, hogy ha sikerül elég időt nyerni akkor az egy év múlva esedékes OBT-választásokon – a korábbi, erőszakos személycseréktől nyilván nem függetlenül – a mostani, renitens helyett egy a kormány iránt engedékenyebb testület állhat fel. És ha így lesz, akkor végleg elül a csatazaj is: néhány izgága civilen és mitugrász ellenzéki politikuson kívül nem marad majd senki, aki az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében szót akarna majd emelni. Miként az egyetemi és akadémiai szféra képviselői sem tiltakoznak már a felsőoktatási reform, vagy az akadémiai kutatóhálózat emlékezetes elcsatolása miatt. Néma gyereknek pedig az anyja sem érti a szavát…
Az, hogy az Európai Bizottság mindezzel tökéletesen tisztában van, aligha kétséges. Hogy a vitában azUnió meddig tud elmenni – az EU „jogállam” lévén – legalább annyira jogi, mint politikai kérdés. Az igazságügyi reform esetében Brüsszel és a tagállamok nagyon is részletes kívánalmakat tudtak megfogalmazni. Az akadémiai szabadság esetében viszont fennáll a veszélye annak, hogy a kuratóriumok botrányos működése okán az EU csak a források csak olyan kis részét tudja majd visszatartani, amire a kormány végső soron legyinteni tud – és a kuratóriumokat nagyjából változatlanul helyben hagyhatja. Ami persze csak nekik lesz „győzelem”. Nem kis hivatali optimizmus kell ugyanis azt feltételezni, hogy az akadémiai szabadságot legfőbb értéknek tekintő nyugati egyetemek változatlan elánnal akarnának
majd együttműködni az EU programokból esetleg kitiltott magyar társaikkal. Egyetem, sőt élet, persze van az EU-n kívül is – ahogyan ezt a Fidesz vezetői egyre többször, egyre hangosabban ismételgetik. Az, hogy a kormány szemlátomást hiányos és elégtelen reformjavaslatai is arra valók-e, hogy Orbán Viktor legtitkosabb vágyát, az EU-ból való kilépést készítsék elő, egyelőre nem tudhatjuk. De hogy közelebb Európához érdemben nem jutunk velük, az teljesen egyértelmű.
(A szerző korábban az EU pénzügyi alapokért felelős helyettes államtitkár volt, jelenleg az Európai Parlament szakértője)