Állami díjak a kultúra lemészárlásának idején

Mert hát – elvétve – mégiscsak vannak szakmailag elfogadott, értékelt díjazottak.

Nem nyitnék vitát az állami díjak rendszeréről – sok volt már ilyen, és egyértelmű: ettől a rezsimtől függetlenül is számtalan probléma, kifogás merült fel ezekkel kapcsolatban. (Az én különutas hozzáállásom az, hogy a magára adó alkotó, gondolkodó az államtól nem fogad el semmit, mert az a dolga, hogy az állammal és a hatalmi rendszerekkel szemben általában mindig, megvesztegethetetlenül kritikus legyen és távolságot tartson.)

Nem nyitnék vitát a díjazottak személyéről, életművéről vagy az életmű hiányáról sem. Sajnos, nem ott tart a magyar kulturális élet, közélet, hogy ilyen vitákhoz eléggé tájékozott legyen, és kellő emlékezettel rendelkezzék. Ráadásul mindenre rárakódnak a személyes sértődések, az érdekellentétek, alig-alig lehet eljutni az elvi, tartalmi kérdésekig.

De annyira azért ne legyünk tájékozatlanok, amnéziások, hogy elfelejtsük, figyelmen kívül hagyjuk: ma a magyar közéletben igazságtalanul, méltánytalnul, megalázó módon bánnak a hatalommal kritikus alkotókkal. Nem mutyiban, észrevehetetlenül. Hanem nyíltan. Fekete listán vannak emberek, nem szólalhatnak meg a nemlétező közmédiában. Nem kapnak kiállítóteret. Nem jutnak színpadra. Nem jelenhet meg a kötetük. Nem játszák a műveiket. Borzalmas anyagi gondok között élnek. Elhagyják a pályát. Az országot. Sokan belehaltak már az elmúlt években a magyar kultúra lemészárlásába. Mások a hajléktalanság peremén billegnek, vagy otthontalanok.

Ilyen körülmények között ünnepi ruhát ölteni, kezet rázni, okleveleket magasba tartva fotózkodni, köszönetet mondani, azt gondolni, hogy a nyilvánvaló tények és körülmények ellenére személyesen, egyéni szinten azért mégis megérdemli, aki megérdemli… nem egszerűen kisszerű önzés, kicsinyesség, egoizmus, hübrisz, szereptévesztés. Hanem az elemi szolidaritás barbár hiánya.

Alkotótársaik szenvedésén páváskodik mindenki, akiben nem pislákol fel a szolidaritás. Aki a díjazásnak álcázott politikai korrupciót, lekenyerezést, a kultúra ki és felhasználását eltűri. Aki nem tiltakozik.

Nem egy pillanatnyi tévedés, felejthető kis megbicsaklás. Hanem annak a bizonyítéka, hogy a most díjazott alkotók elfelejtik, mi az alkotás, és milyen felelőssége van az alkotónak. Nem csak a társadalommal, a közönséggel, befogadóval, olvasóval szemben. Hanem az alkotással szemben is. A műalkotás hitelesség. Hát ez vész el az ilyen díjesős napokon. És másodpercnyi idő sincs az örömre. Annál több a csalódásra, kiábrándulásra, undorra és haragra.

Kedves díjazottak, menjetek a fenébe!