Posted by Odze György
>A japánok őrjítőek. Mindenben a szélsőségeket kedvelik. Őrjítően tiszták. Lakásokba, és a hagyományos szálloda, a ryo-kan területére cipővel belépni a legnagyobb udvariatlanságnak és modortalanságnak számít. A vendég az előszobában papucsot húz, ha pedig a fürdőt is felkeresné, akkor a lakás-papucsot fürdőszoba-papucsra cseréli. A higiénia és a tisztaságra való törekvés nem csupán a felszín: ez valósággal áthatja az országot és minden polgára szinte ösztönösen törekszik a maximális tisztaság elérésére.
Egyenruhás alkalmazottak egész nap törlik a mozgólépcsők gumikorlátjait, a repülőtereken térden csúszó férfiak és nők szedegetik a maradványokat a padlószőnyegen, de nem ám csak tessék-lássék, mint máshol a világon, nem, hanem szinte szenvedélytől hevítve. A vonaton percenként jön egy takarító, sasszemmel kutat jegymaradványok vagy elhullajtott ételmaradékok után, vidéki kirándulóbuszunk pedig óránként állt meg, hogy az utasteret a sofőr és kísérője kitakarítsa. Látszott rajtuk, már alig várják, hogy megragadhassák a kis söprűt, a lapátot és a hordozható porszívót.
Más dolgokban is ilyenek: ösztönösen törekszenek arra, hogy a legjobbak legyenek és szeretnék, ha ezt mások is elismernék. Büszkék, de látszólag alázatosak. Keményen és szorgalmasan dolgoznak, bíznak benne, hogy ezt mindenki elismeri, miközben önmaguk kissé szégyellik, hogy nem elég okosak és nincs bennük alkotószellem, de nem örülnek, ha ezt más is észreveszi. Mindent hatalmas lelkesedéssel és erőbedobással végeznek. Még szórakozni és inni is csak így tudnak. Végtelenül udvariasak, ezért nem mondják ki, amit gondolnak, de azt szeretnék, ha olvashatnának egymás gondolataiban. Mindenre felkészülnek, elsősorban a legrosszabbra.
A lakások falán riasztási terv figyelmeztet az állandó veszélyre: itt bármikor megmozdulhat a föld. A riasztási tervet minden lehetséges esetre kidolgozzák, tartalmaz olyan részleteket is, hogy a családtagok hol találkozzanak, ha megtörténik a baj és nincs hová hazamenni. Az iskolai tantermekben is található riasztási terv hasonló részletességgel. Imádják a rendet és mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy az országban rend legyen. Ideáljuk a yashashii, aki mindig szolgálatkész, előzékeny, figyelmes és engedékeny. Az igazi yashashii a világ minden kincséért sem szállna ki más előtt a liftből, de ragaszkodik ahhoz, hogy előtte mindenki más kiszálljon.
Mindenben szervezettek.
Szeretnek engedelmeskedni a rendszernek és bíznak annak működésében.
Ösztönösen udvariasak. A meghajlás a japán magatartás kulcsa. Jól meghajolni csak a japánok tudnak. Szeretnek inni, de nem bírják az italt. Szeretnek részegek lenni, de megvetik azokat, akik berúgnak. Az áruházakban az igazgató minden reggel meghajlással köszönti az első vásárlókat, és ezt komolyan is gondolja. Japánban tökéletesen kiszolgálják a
vevőket. Egy alkalommal betértem a Ginza egyik hatalmas lemezboltjába, egy korai John Lennon-szerzeményt szerettem volna ajándékba vinni Marinak. Nem volt ugyan könnyű a japán betűkön kiigazodnom, végül sikerült, és találtam egy angolul törve beszélő fiatal lányt, aki a számítógépen megkereste a dal címét, aztán őszinte szomorúsággal közölte velem, hogy a lemez pillanatnyilag nem kapható.
Mosolyogva köszöntem meg a segítségét és már indultam a kijárat felé, amikor egyszercsak előttem termett egy sötét öltönyös, fehér inget és csokornyakkendőt viselő középkorú férfi.
-A bolt vezetője vagyok – közölte velem a mellette álló, angolul beszélő eladó tolmácsolásában. – És hallottam, hogy nem találta meg, amit keresett.
-Nem, de semmi baj…
-Uram, ez baj. Az én dolgom, hogy segítsek magának.
-De higgye el…
-Van egy lerakatunk Kobében, majdnem bizonyos, hogy ott az Ön által keresett lemez megtalálható. Holnapra elhozatjuk.
-Kobe? De hiszen az majdnem hétszáz kilométer – kiáltottam fel egy közép- európai vevő ösztönös csodálkozásával. – Hogyan hozatják el?
-Ezt bízza ránk, uram – mondta a csokornyakkendős. – Önnek bizonyára fontos ez a lemez.
-Nem annyira – szabódtam. – De holnap benézek…
-Szó sem lehet róla, hogy Önnek a mi hibánkból kétszer kellene fáradnia. Csak adja meg a szálloda nevét és címét és holnap délután öt és hat óra között kézbesítővel odaküldjük.
Bevallom, másnapra meg is feledkeztem a lemezről, az egész nap tárgyalásokkal telt. Amikor délután visszaérkeztem a szállodába, a portás a maga rendkívül udvarias módján az értésemre adta, hogy egy hölgy vár rám az előcsarnokban. Mondanom sem kell, hogy a lemezbolt küldönce volt, aki a lemezt hozta, mellé pedig egy – Japánban amúgy drága – virágot.
-A vezetőség elnézést kér, amiért gondokat okoztunk, a késedelemért – a lány ezt hajtogatta, miközben felém nyújtotta a gondosan becsomagolt lemezt.
Szégyenlősen, kissé zavartan adta át a számlát, majd, miután átadtam a pénzt, szorgalmas hajlongásokkal elhagyta az épületet.
Kollégáim döbbenten figyelték a jelenetet a portás pultjától.
-Kitől kaptál ajándékot? – kérdezte egyikük.
-A császár küldött egy kis apróságot. Szóra sem érdemes – legyintettem.