Posted by Serge Halimi
>Néhány héttel azután, hogy Emmanuel Macron bejutott az Élysée palotába, egyik híve, jelenleg a parlament külügyi bizottságának elnöke, így foglalta össze az eljövendő gazdasági és szociális politikát: „Az ország problémái a nagy jövedelműek számára kedvező megoldásokat igényelnek”. A kedvezményezettek pedig bebizonyították, hogy hálásak jótevőjüknek, hiszen 2017 és 2022 között, az
elnökválasztás első fordulójától a következő választásig Emmanuel Macron támogatottsága a leggazdagabbak körében 34%-ról 48%-ra nőtt. Amikor a baloldal van hatalmon, ritkán válaszol ilyen
mesterien saját választóinak az elvárásaira…
Az államfő egyik elnökválasztásról a másikra a 65 év feletti szavazók körében is növelte a népszerűségét, de hiába dicsekszik a „bátorságával”, amikor a „nyugdíjreform” elfogadásáról próbálja meggyőzni az országot, hiszen annak legfőbb áldozatai a munkások és más dolgozók lesznek, akik elsöprő többséggel ellene szavaztak. Míg a szociális vívmányok lebontása kíméli a tőkét és a nyugdíjasokat (még a legtehetősebbeket is), két plusz munkaévet ró a munkásokra, akiknek a jó egészségben eltöltött várható élettartama már így is tíz évvel alacsonyabb, mint a magas beosztású vezetőké. A célegyenes újra messzebbre kerül azoknak, akik kimerítő, fárasztó és gyakran az egészségükre ártalmas munkát végeznek. A pihenésre, az önmegvalósításra és a hobbikra szánt éveket megint csak elveszi a kötelező munka – vagy a munkanélküliség.
És mire fel ez az intézkedés, amelyet semmilyen vészhelyzet nem kényszerít ránk? A kormány nem azt választja, hogy feljavítja a lepusztult kórházakat és iskolákat, hanem a csökkenteni akarja
nyugdíjkiadások hányadát a nemzetgazdaságban egy olyan időszakban, amikor ráadásul a katonai kiadások az egekbe szöknek (a hadügyminiszter előrejelzése szerint 2017 és 2030 között megduplázódnak). Ezek az intézkedések olyan hitvány kultúrát tárnak elénk, hogy – ellentétben azzal, amit egy másik, a mostanihoz hasonlóan hatalmas társadalmi tiltakozás során megfigyelhettünk – még a hatalom iránt leginkább elkötelezett médiumok egy része is kénytelen volt (átmenetileg) feladni a kormány támogatását.
Elisabeth Borne miniszterelnök, mindezek ellenére kitart, de mégis aggódik amiatt, hogy a törvénytervezete „táptalajt adhat a Rassemblement nationalnak” – (Marine Le Pen pártjának – a ford.). Az
államelnöknek nincsenek ilyen aggályai. „2027-ben – magyarázta tavaly decemberben – már nem leszek jelölt, így nem leszek felelős azért, ami akkor történik”. Az utókor talán úgy emlékszik majd vissza arrogáns elnökségére, hogy az szolgált ugródeszkaként Marine Le Pen számára. Emmanuel Macron jövője azonban biztosított lesz. Ha az elkövetkező hetekben leveri a népi ellenállást, és „reformerként” kiérdemli a jobboldal és az Európai Bizottság elismerését, akkor szónokolhat majd Davosban vagy Katarban, sőt elnöke lehet majd az Uber-nek, a BlaBlaCar-nak vagy egy nemzetközi befektetési banknak.
Fordította: Morva Judit
(A cikk a Le Monde Diplomatique magyar nyelvű kiadásában jelent meg)