Posted by Jótündér
(Örülünk Vincent blog)
Ez egy színházi előadás. Egy hatvankilenc éves férfi és egy negyvenkét éves nő beszélget egy bárban, a régi Piafban a Nagymező utcában. A férfi pontosan tudja, hogy a nő meg fog tőle kérdezni valamit, amire nem fog tudni válaszolni. Ötven évvel ezelőtt a férfi, még gimnazista, barátjával Árpáddal, elmegy egy tüntetésre a Batthyányi örökmécseshez. Árpád fényképez, a férfi csak nézelődik, de aztán jönnek a rendőrök. Árpád elszökik a térről, de a férfit a rendőrök a Szalay utcai rendőrkapitányságra viszik, csak késő este kerül haza. Akkor arra gondol, hogy ez soha nem lesz másképpen. A bátyja Düsseldorfban él, kiengedik hozzá meghívólevéllel, egy hónap, minden évben, az harminc év alatt harminc hónap, “jó, hát akkor itt fogunk élni”. Ötven év múlva majd lesz valahol, és akkor is lesz egy Kádár, valaki, aki elveszi a szabadságot, és akkor is el kell menni a térre, és majd jönnek a rendőrök.
Eltelt az ötven év. A férfi elmondja a nőnek, hogy nincs olyan, hogy szabadság, lejárt lemez, értelmiségi rétegprobléma volt az mindig. A népet nem érdekli a szabadság, különben is senki sem lehet szabad, mindenki rabja valaminek. És hát ma nincs Kádár. A nyolcvanas években, Kádár alatt, feljárt X lakására, Y tanítványa volt, de persze Y igazából a Z-t patronálta, ő nem kerülhetett be abba a társaságba. A deklasszálódott takarítónő szerint azért, mert nem kommunista, aztán, hogy még mi nem, az egy másik kérdés, kik nem vették be a társaságokba, kik azok az ők, akik azért mégsem mind kommunisták, sőt időnként nagyon nem kommunisták. És talán a férfi sem tudja. Csak azt tudja, hogy nem kerülheti el a kérdést.
Próbál cinikus lenni, próbál kedélyes trágárságokba menekülni, hol tegezi, hol magázza a nőt, időnként durva, színpadiasan fenyeget a távozással, de a nő csak szelíden mosolyog.
A kérdés nem úgy sül el, mint egy Csehov drámában a puska. Lassan jutunk el a kérdéshez, amire persze nem válaszol a férfi, de a nem válasza is válasz, nem került el semmit, ott maradt a kérdéssel, amit ötven éve a fiú feltett magának. Ötven év múlva, ha ugyanúgy ki kellene menni a térre, ha ugyanúgy lesz egy Kádár, akkor ugye nem fogod szolgálni, ugye nem leszel olyan, mint a kommunisták?
Egy fáradt öreg kommunista ül szemben a nővel, mindene megvan, vagyon és státusz, meghívó az éves nagy beszédre, mindig, A-val, B-vel, C-vel együtt a kamerák előtt, mert neki az jár, az éves nagy beszéd, ami persze nem azt jelenti, hogy ő nem bírálhatná a rendszert, mert tudja ő, hogy mik a problémák, ahogy a kiváló színházi rendező is, akivel néha megbeszélték a darabokat, sajnos az utolsó színdarab már túlságosan… nem olyan jó, mint az, amit a kommunistákról írt, nem elég jól kritikus, mert persze nem baj, ha valaki kritikus, csak ugye ő személy szerint, az ő szabadsága a kritika hiányának szabadsága, az éves nagy beszéd szabadsága, ő nem kritikátlanul szolgálja ki a rendszer urát, csak kritika nélkül, mondja, de a nő már nem figyel rá, már megtudta a választ, elcsendesedik a színpad.
Mi csak ülünk és nézünk magunk elé.