Posted by Tamás Ervin
>Legutóbb az Alkotmánybíróság tett újabb bátor lépést, mert a testület úgy foglalt állást, hogy minden rendben van, egy fillér adót sem kap Dunaújváros az iváncsai akkugyár után, holott az üzem ezer
szállal kötődik a városhoz, munkaerő-piacához. Eredetileg úgy is volt, hogy a létesítmény felépültével a környező településekkel valamilyen arányban osztoznak majd az iparűzési adón. El sem tudom képzelni, mi történhetett, hogy kormányberkekben máképp döntöttek. Rosszmájú gyanakvás arra gondolni, hogy része lehet ebben annak, hogy Dunaújváros ellenzéki vezetésű. Nem sokkal távolabb viszont Gödöt vágták meg, mivel az odatelepült Samsung akkui alaposan megrázkódtatták a Duna- pari városkát. Nem elég, hogy a környék házainak értéke csappant meg, de a település várt bevétele is, hiszen – szólt a központi verdikt – az iparűzési adó igazságos elosztását elvették a gödi önkormányzattól, s azonmód a megyei kormányhivatal hatáskörébe utalta. Göd napokban lemondott polgármestere – nem fogják elhinni – a Momentum színeiben győzött.
Minden oké – tárja szét karját ismerősöm, miközben sorolja a srég eseteteket, de nem ér a végére – Sajnos kopik a memóriám – mondja, én pedig a jól értesültségemet fitogtatva felidézem, hogy nemrégiben kiderült: egy cég összesen 556 pályázaton indult és mindegyiket megnyerte. Polt Péter a parlamentben elhangzott kérdést feljelentésként értékelve továbbította a közbeszerzés bajnokságában is előkelő adatot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának. A hatóság a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzés eljárásban bűntette és más bűncselekmények miatti feljelentést azonban – részben bűncselekmény hiányában, részben bűncselekmény gyanúja hiányában – elutasította.
Így történt egy bizonyos Magyarországról készült imázsfilm ügyében is, amire monstre támogatást vettek fel a készítői, illetve nem tudható, hogy tényleg készítői-e, merthogy a kópia kézen-közön eltűnt, magát a filmet senki sem látta. A rendőrség ebben nem illetékes, nyilván mert a művészet szent és sérthetetlen, bár ennek szórványosan felbukkannak ellenpéldái is. Szokták volt mondani, hogy a hatalom különböző kompániái egészen más szinten és nagyságrendben vesznek részt a korrupciós láncban, a „minden le van papírozva” jeligére. Az újítás döbbenetes: már jogi furfangra sincs szükség az elsíboláshoz, a kétharmad óv és eltakar, legalizálja az állami pénzek leosztását, a horribilis osztalékok felvevői nem varázslatos teljesítményükkel, hanem bravúrosan megemelt árakkal és Orbánhoz, valamint a kormányzathoz való hálás lojalitással köszönik meg a privilégiumot. És az csak természetes, hogy ha cseng a telefon és kérés érkezik, azt azonnal és nagyvonalúan, szalaggal átkötve illik átadni. Ez a kör átutal, lemond, elad, az összegek lehetnek névlegesek, vagy tetemesek, nincs helye vissza beszédnek, hát még elutasításnak. Vannak persze kipécézett, a nagyközönségnek föltálalt gasztrofol történetek, s ezek ki is elégítik a bázis kíváncsiságát, talán csak a Scahadl-Völner ügy került egy szerencsétlen véletlen (nyomozati túlkapás, jelentéstétel elmulasztása, a fene tudja) folytán a listára. A mai egykor tekintélyesnek tartott taláros testület, az Alkotmánybíróság még árnyéka sem önmagának. Az igazságszolgáltatás némelykor egész bizarr eseteket produkál, embereinek zöme tényleg a politika szolgálatába szegődött. Különben is, „minden le van papírozva”,azaz alig találni olyan föltűnően kétes üzletet, ordítóan elfogult döntést, amelynek vizsgálatát a kellő törvénycikk, rendelet beidézésével ne lehetne ártatlan mosoly kíséretében elutasítani.
Nincs ebül szerzett jószág. Tessék tudomásul venni, hogy a bölcsnek hitt mondás elvesztette közpénz jellegét.