Senki Alfonz kalandjai a Magyarságkutatóban

Erről nekem Senki Alfonz Igoriban megélt kalandjai jutnak eszembe:

“Mellette egy alacsony, hófehér szakállas, nagy homlokú ember, drót szemüveggel. Zavaros tekintete nyugtalanul jár ide-oda.

– Higgye el, kolléga, ez itt az ulcus pepticum egy tipikus esete… Lehet, hogy megoperálom az illetőt – mondja éppen Kvaszticsnak.

– Kérem, ne tegye… – könyörgött az óriási sápadt Kvasztics, és puffadt, szeplős kezét összetette.

– Én vagyok a főorvos…! – kiáltja gőgösen, és ránk néz. – Önök betegek?

– Nem – feleli Senki.

– Mindegy – mondja jóságos, megnyugtató hangon -, majd azok lesznek, és én megoperálom önöket. Winter tanár vagyok.

Ez bolond! Kvaszticsra néztünk. Sóhajtva bólintott. Aztán odasúgja nekünk:

– Ma vagyok itt először. Borzalmas!

Winter tanár továbbment a vizitje során.

– Önnek mi baja?! – kérdezte az egyik jajgató néger beteget.

“Ön”-nek szólítja a bennszülöttet! Ki hallott ilyent!

– Semmi! – kiabálja rémülten a beteg. – Semmi baj! Simbu egészséges… Nem bántani!

A Simbu nevű szemén látszott, hogy magas láza van.

– Ki fogom húzni a fogait – mondja mosolyogva az ősz tanár. – Magának gennyes góca van valahol, és ez a fogától jön.

– Kérem, kolléga – mondja Kvasztics -, ez tiszta malária… Tapintsa meg a máját…

Winter tanár jóságos mosollyal csóválja a fejét:

– Ez egy peryostitis áttétele… Azonnali extraháció még megakadályozhatja a szepszist… – és már továbbmegy. Kvasztics álmos, vöröses, nagy szeme nyugtalan lesz. Azután ránk néz…

– Igen, ez ilyen kórház. Mit csináljak? – mondja, mintha felelne valakinek, pedig nem szóltunk.”