Virágzik az egyházi biznisz

Iván Gizella
>A kép igazi. Párizsi kávéskocka mellett ott egy rózsafüzér. Egy
gyógyszeres dobozkában. Lélekre ható segédeszköz, ez a felirata. Mi a
fene? Még az adagolás is rajta van: naponta 1x. Mellette, gondolom
azoknak, akik nem tudnak olvasni, egy imára kulcsolt kéz és egy
piktogram, ami fél órát mutat. Vagyis, ajánlott naponta fél óra
imádkozás.
Mindez pedig egy kórházi büfében kapható. Itt Magyarországon.
Nem, nem vicc kérem, ez a magyar valóság, 2023-ban, a XXI.
században.
Ne tessenek csodálkozni, már én sem teszem, minek.
Erre a büfésre se mondjon senki rosszat, mert ő kereskedő, aki nagyon
is jól ismeri a mai társadalmi problémákat. Tudja, hogy a kórházakban,
tisztelet a kivételnek, bőven akad kifogásolni való, aminek rendszerint a
beteg látja kárát. Az, hogy kevés a szakorvos, a szakszemélyzet, nő a
halálozás, a fertőzés veszély, mind annak eredménye, hogy elcsúsztak a
prioritások kormányzati szinten. Ők mást tartanak fontosnak, mint mi, az
egyszerű pórnép. Nekik fontos, hogy stadionok épüljenek, ne kórházak.
Nekik fontos, hogy külföldön a mi pénzünkből templomokat újítsanak fel,
ne szakrendelőket idehaza. Olyan helyen is adnak imahelyekre pénzt,
ahol csak elvétve találni keresztény embert. A hivatalos adatok szerint
tizenkét év alatt 220 milliárdot költött a kormány külföldi templomok
felújítására. Aztán ezt vagy elhisszük, vagy nem. Gondolom, nem is ez a
lényeg, hanem az átláthatatlan támogatásból lecsippenthető haszon.
No de nem ezért kell a rózsafüzérrel imádkozni. Pedig ezért sem ártana.
Most imádkoznak az emberek a kórházban a gyógyulásért, a halál előtti
megnyugvásért, máshol meg épp imalánc indul a miniszterelnökért. Nem
viccelek, így megy ez minálunk. S amíg mi a Miatyánkot mormoljuk, a
kormány (ál)keresztény dumával kürtöli tele a világot.

Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak
között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője – mondta Orbán Viktor
egy francia filozófusnak adott interjúban.
Ne tessék nevetni, tényleg ezt volt képes kiejteni a száján. Lehet, sokan
ezt a fura mondatot már el is felejtették, de én azt mondom, nem szabad.
Ez a legrosszabb, amit tehetünk, ha felejtünk. Mert ha ezt komolyan
gondolta – s mi okunk ebben kételkedni -, akkor nagyon nagy a baj,
hiszen isteni magasságokba helyezte magát. S a hívek között bizony
akadnak, akik mindezt el is fogadják. Ahogy Erdélyben hallottam
egyszer, ő egyenesen Csaba királyfi reikarnációja. Szóval emlékezzünk,
mert ha nem felejtünk, talán közelebb jutunk a valósághoz.
Emlékezzünk arra is, hogy a vallásból az ügyesek mindig is üzletet
csináltak, már Jézus idejében is.
Az én házam imádság háza lesz minden nép számára. Ti pedig rablók
barlangjává tettétek, mondta Jézus. S bár ő kizavarta a templomokból a
kufárokat, ennek ellenére azóta is a keresztény vallás lett az egyik
legnagyobb és legjobb üzlet a világon. Tagadhatják, meg is szidhatnak
érte, hogy kimondom, akkor is így van. S nem csak a giccses
kegytárgyak árusítására, a vallási turizmusra – apropó, nálunk már ennek
miniszteri biztosa is van -, vagy a hívők adományaira gondolok, hanem a
politika és a vallás egybefonódására. A politika, a politikusok használják
a vallást, s a mi pénzünkből, a mi adónkból édesgetik magukhoz az
egyházfiakat súlyos dollár és euró milliárdokkal, épületek
adományozásával, iskoláik támogatásával. Ráadásul az utóbbi években
idehaza is egyre szemérmetlenebbül. Az egyházi iskolák nálunk egy
tanulóra vetítve majdnem háromszor annyi támogatást kapnak, mint az
állami iskolák. Jól van ez így? Nincs. Sőt, tűrhetetlen. De azért tűrjük.
Ilyen béketűrő a magyar. Tényleg ilyenek vagyunk? Csak a
kormánytagokban van meg a kuructempó?
Azért azt ne gondolja senki, hogy az egyházaknak, vagy szervezeteiknek
a támogatását a lelki üdvözölésért teszik politikusaink, szó sincs róla.
Barterben gondolkoznak, vagyis cserébe elvárják, hogy a papok
meggyőzzék a híveket, rájuk kell szavazni, mert ők az igaz emberek. S a
megvásárolt papok meg is teszik. Szégyenletes, hogy az Isten házában,
a szószékről hirdetik, hirdethetik, amit kérnek tőlük.

Ejnye papok, nem féltek Isten haragjától? Vagy a gyónás ezeket az
aljasságokat is megtisztítja? Lehet, de semmissé nem teszi. Egyszer
csak felelnetek kell azért, amit tesztek.
Ráadásul ma már nem csak papok prédikálnak a templomokban, a
politikusok is felállnak a szószékre és onnan szórják szét a hazugság
magvait, bízva abban, hogy termékeny talajra hullanak. Azért ne
feledjük, azok állnak ott, akik pár éve még azt kiabálták, térdre csuhások!
S a csuhások megbocsátottak, mert nagy az ő szívük, jó a lelkük. Ja
igen, és mert imádják, amikor a kasszához lehet járulni.
Micsoda szégyen! Ha Jézus élne, biztos seprűt fogna, amikor egy
politikus beteszi a lábát a megszentelt helyre. Seprűt fogna és
kiebrudalná őket, mint az ördögöt. Ehhez a tevékenységhez én is
szívesen ajánlanám fel segítségemet.
Különösen akkor, amikor egy bizonyos futballkedvelő és nagy gourmet
püspököt látnék templom közelben. Egy püspök, aki halmozza a világi
élvezeteket. Nem elég neki az Isten háza.
Neki focipálya és étterem kell, mégpedig a Szegedi Dóm tövében, s
ehhez is több mint kétmilliárdot adott az állam. A jó püspök állítólag ki is
adta utasításba, hogy ott pedig mindig legyen friss hal az Adriáról. Hát
honnan máshonnan? Hiszen ott van a barátja, aki szívesen szállítja a
friss halakat.
Az általa gründolt focipályát, ami kormányzati beruházásként épült több
mint 13 milliárdból, ma csak úgy emlegetik, mint az első
sportlétesítményt, ami egyházi megrendelésre készült. Az első. Ebből
talán az is következik, majd jön a többi is. Na igen. Van miből. Az
adónkból.
Ja kérem, az üzlet, az üzlet.
Pár éve olvastam, hogy a vallás világszerte nagyobb bevételt produkál,
mint a Google és az Apple együttvéve. A Guardian közölte a tanulmányt,
miszerint csak Amerikában a vallási és különféle egyházakhoz köthető
jótékonysági szervezetek bevétele 500 milliárd dollárhoz közelített
évente.
Nagyon kíváncsi lennék, kis hazánkban, ha valaki összeadná a vallásra
fordított forintjainkat, beleértve az egyházi jótékonysági szervezetek
bevételeit és az állami adományokat, milyen összeg jönne ki. Mert most
azt tudjuk, azt is csak hozzávetőlegesen, hogy az egyházakra tíz év alatt
több mint ezer milliárdot költött az állam. Ebben persze nincsenek benne
a külföldi egyházakra, templomokra költött magyar forintmilliárdok.
S hogy volt-e hasznuk belőle? Mármint a politikusoknak, mert az
egyszerű embernek biztos nem. Csak sejthető, hiszen a támogatást
ügyesen voksokra váltották. A vallásos emberek száma viszont nem
nőtt, egy felmérés szerint alig vannak többen ötszázezernél, akik
rendszeresen templomba járnak. Akkor mire fel ez a nagy buzgalom,
mire fel ez az álságos vallásosság?
Ám addig is, míg megvilágosodunk, s talán választ kapunk a kérdésekre,
virágzik az egyházi biznisz. Világszerte tiltott egyházak például már úgy
működnek, mint egy óriás vállalat és közben pályáznak a hiszékenyek
pénzére. Óriási sikerrel. S hogy mennyi pénzt mozgatnak? Elképzelni
sem lehet.
A tudatlanság kiaknázása mindig is jó üzlet volt, s ezt ezek a bizniszelő
egyházfiak lovagolják meg a legjobban. Közben feldúlják a lelkeket,
hazugsággal tömik az ártatlanok és tudatlanok fejét.
Azt hirdetik, Isten akarata, ami velünk történik, tűrjünk csendben.
És mi tűrünk.
Remélem sejti mindenki, nem azzal a büféssel van baj, aki rózsafüzért
árul a sonkás zsemle és a párizsi kocka mellett.