Posted by Hardy Mihály
>”Én még emlékszem 1991-ben arra az ultraliberális, vagabund,
szókimondó és néha a jóízlés határait is átlépő fiatalos pártra, amely az
újságja címoldalán egyenesen Cápalátogatásnak nevezte II. János Pál,
a lengyel pápa magyarországi vizitjét.”
Alaposan felizzította a kedélyeket a héten a bejelentés: április végén
három napos látogatást tesz Magyarországon I. Ferenc pápa. A
bejelentés több, mint meglepő, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a
római katolikus egyház feje másodszor keres fel egy államot, az eddig
megtett 41 külföldi útja között. 2021-ben már járt Magyarországon, igaz,
rövid ideig a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson és akkor
hangsúlyozottan rövid időt töltött a Szépművészeti Múzeumban a
magyar politikai vezetőkkel.
Most azonban más helyzet. A háromnapos látogatás kétségtelenül
Magyarországnak szól, méghozzá úgy, hogy pénteken délelőtt a
köztársasági elnökkel, majd a szomszédságában tanyázó
miniszterelnökkel is találkozik a pápa. Nehéz megérteni a diplomácia-
protokolláris okokat, hogy vajon miért. A jelek szerint vagy nem működik
jól a pápai nunciatúra magyarországi képviselete vagy nagyon-nagyon
rövid a vatikáni diplomaták emlékezete. Segítek felidézni, hogy miért is
furcsa ez a pápai kiállás a magyar politikai vezetés mellett. Akik – és
ebben legyünk biztosak – egyfajta politikai áldásként állítják majd be I.
Ferenc pápa budapesti látogatását.
Ugyanazok, akiknek a fizetett bértollnokai nem is olyan régen még
demens öregembernek titulálták Ferencet, csak azért, mert a Földközi-
tengerből kimentett menekülteket fogadott, és arra biztatta a katolikus
egyház tagjait, hogy mutassanak keresztényi könyörületet az életüket
mentő emberekkel szemben. A magyar katolikus egyház azokban a
napokban lenyelte a nyelvét és hallgatott, mint a hal szatyorban.
Az argentin származású pápa pedig nagyon is jól tudja, hogy a katolikus
egyház miféle legitimációt adhat egy-egy diktatúrának a puszta
jelenlétével, hiszen személyesen is átélte Buenos Airesben a tábornokok
véres leszámolásait a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Az a
dosszié sincs még mindig megnyugtatóan lezárva, a Casa Rosada, az
argentin elnöki palota előtt még mindig rendszeresen felvonulnak fehér
fejkendőben a palota előtt, a Plaza de Mayo-n csütörtökönként a
nyomtalanul eltüntetett hozzátartozók, főleg anyák és immár nagyanyák
fehér fejkendőben.
Ha valahol, hát akkor a vatikáni diplomáciai szolgálatnál nagyon
pontosan kell ismerniük mind a magyarországi politikai vezetés múltját,
mind a jelenlegi, Európában és a civilizált világban egyre elszigeteltebb
helyzetét. Én még emlékszem 1991-ben arra az ultraliberális, vagabund,
szókimondó és néha a jóízlés határait is átlépő fiatalos pártra, amely az
újságja címoldalán egyenesen Cápalátogatásnak nevezte II. János Pál,
a lengyel pápa magyarországi vizitjét. Nagyot fordult azóta a világ, és
még nagyobbat fordult a Fidesz, amely nemcsak fiatalos merészségét és
politikai tisztaságát vesztette el, de sokunk szemében minden hitelét is.
Hiába hányják a tagjaik magukra annyit a keresztet, az elmúlt tizenkét év
fényében rájuk égett, hogy fent és lent, tömegesen vétettek a hetedik
parancsolat ellen, azt működésük központi elemévé tették. A hetedik
parancsolat pedig így szól: Ne lopj!
Ezt a rendszert legitimálja háromnapos látogatásával Ferenc pápa,
akármit is mond a szűkkörű találkozókon az őt fogadó vendéglátóknak,
vagy bármit is hirdet a nyilvános szentmiséken. A Vatikánban nyilván jól
tudják, hogy miért. És a magyar katolikus egyház ismét megnyugodhat,
évekig megint nem kell szembenéznie sem a tagjai által elkövetett súlyos
bűnökkel, sem Európa egyik legszégyenteljesebb rezsimjének, az
Orbán-rendszernek a buzgó és aktív támogatásával. Mindez – tegyük
hozzá – szépen hoz a katolikus konyhára, hiszen soha annyi palotát,
kúriát, ingatlant, kórházat, egyetemet és iskolát nem kapott a magyar
katolikus egyház, mint az elmúlt tizenkét évben. Annyit, hogy újabb
állami tízmilliárdok nélkül, pusztán a hívek adományaiból működtetni
sem tudná azokat. Jól ismerjük a farizeus választ erre, hogy az egyház
közfeladatokat is ellát. Csak hát erről éppen a közt vagyis a népet nem
kérdezték meg, hogy vajon tényleg akarja-e az adófizetők pénzét papi
pompára költeni, vagy lenne annak jó helye a magyar költségvetésben
máshol, például a szegény családok gyermekeinek a támogatásánál.
Fontosnak tartom leszögezni, hogy az istenhit (már ha van valakinek) az
egyik legszentebb magánügy, senkinek semmi köze hozzá. De fontos
különbséget tenni az intézmény, vagyis az egyház és a hit között. A kettő
ugyanis távolról sem ugyanaz. Nagyon nem.
Lengyelországban egyébként máris felvetették, hogy a pápa ugyan miért
nem oda látogat vagy a háború sújtotta Ukrajnába? Ott nagyobb szükség
volna mind a lelki támogatásra, mind a háborúban megnyomorítottak
vigasztalásra. Van benne igazság…
(Klubrádió)