Nincs igazságosság a nyugdíjrendszerben

Posted by

Korózs Lajos

>Az elmúlt évek változásai nyomán kiderült, már semmi sem az, aminek látszik és semmi sem olyan, mint ahogy megszoktuk/tanultuk. Magam is éveken át hangoztattam az úgynevezett Bismarck-i meghatározást, mely leegyszerűsítve azt mondta ki, hogy a nyugdíj szolgálati idővel, járulékfizetéssel és egyéb feltételekkel (például korhatár) szerzett jog. A helyzet az, hogy már nem így van és ezt nagyon nehéz megszokni.
Kezdem az Alaptörvény kihirdetésével. A hatályos „alkotmányban” még az a szó sem szerepel, hogy társadalombiztosítás. Emlékezzünk csak: a rendszerváltás után a TB és annak két ága, nem csak önálóságot kapott
és saját önkormányzattal, saját kasszával, (Nyugdíjkassza, OEP) de még vagyonnal is felruháztuk. Majd jött a Szájer-féle „alkotmányozás” mely így fogalmaz: XIX. cikk (1)  *   Magyarország arra törekszik, hogy
minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

Ebből is látszik, hogy az Alaptörvény elfogadása után kezdődött az addigi igazgatási, költségvetési struktúra átalakítása. Mivel már senkinek nem garantál semmit, csak törekszik bizonyos szociális biztonság
nyújtására. A múlt év decembere óta sokat romlott még ez a helyzet is, mivel a felelősségi sorban a magyar állam az utolsó helyre sorolta magát, ennek biztosításában. Nem tévedés, azok a klasszikus elvek,
ahol a munkára terhelt adókból és járulékokbon finanszírozzuk egyfajta felosztó-kirovó rendszerben a mindenkori kifizetéseket, annak már vége van. Az igazgatási rendszer átalakítása magával hozta az Országos
Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság megszüntetését és integrálását egy minisztériumi főosztályba. Ugyanakkor a finanszírozás/folyósítást bekényszerítette az Államkincstárba, valamint a területi szervek Kormányhivatalok alá. Azok a klasszikus elvek pedig elillantak mely szerint a nyugdíj össztársadalmi szintű jövedelem-újraelosztás "terméke". A foglalkoztatottak egy társadalmi szerződés keretében lemondanak a jövedelmük egy részéről és azt járulék formájában befizetik a Nyugdíj Alapba.

Csak már sem alap, sem kassza nincs. Sőt, a munkáltatók befizetését is átnevezték adóvá (szocho). Vitathatatlan, hogy az intézkedések kihatásai igen erőteljesek mind a gazdaságra, mint a társadalomra. Az elmúlt évek politikája azt eredményezte, hogy bár évről évre növekedett a „nyugdíj rovatot” kifizetett összeg az idősek számára, és szinte ezzel párhuzamosan növekedett az igazságtalanság is a rendszeren belül, ha még
beszélhetünk egyáltalán rendszerről. Az infláció követő nyugdíjemelési technika, mely „lánykori nevén” megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét szlogenként hangzott el, gyakorlatilag azt jelenti, hogy befagyasztották a nyugdíjakat, mert évről évre az csak annyival emelkedik, mint a pénzromlás mértéke. A legkárosabb hatása mégsem ez, hanem a nyugdíjasok táborán belüli egyenlőtlenségek növekedése és a nyugdíjak
polarizálódása. Miközben Alaptörvényben (XIX. cikk (4) bekezdés) meghatározott társadalmi szolidaritási elve, mind az Alkotmánybíróság 3238/2017 (X.10) határozatában szereplő szolidaritás elve, mint követendő jogelv kéne, hogy érvényesüljön. Na, mármost ez ugye már nem az a szolgálati idővel és járulékfizetéssel szerzett jog, amiről az elején beszéltem. Megnéztem visszamenőleg a három kormányzati ciklus kiadási oldalait és meg kell, hogy állapítsam, bizony dinamikusan nőttek, ahogy az igazságtalanság is. Most nem részletezem, hogy mennyi ment öregségire, özvegyire, rokkant ellátásra, csak a summa
összegeket nézem. Az első orbáni költségvetési év 2011 volt. Ott 3 048 782,3 millió forint (tehát: több mint 3000 milliárd) szerepelt a kiadási oldalon, 2015-re már 3 079 700,1 millió forint. Míg 2019-ben
3 509 894,7 millió forint. A most többször módosított rendeleti költségvetési törvényben pedig az eredeti 4 895 083,4 millió helyett már 5 545 967,9 millió forint szerepel. Véleményem szerint egy ilyen
hatalmas összeget több, mint 5000 milliárd forintot, sokkal, de sokkal igazságosabban is el lehetne osztani még az infláció követő technika mellett is.

Mondok rá néhány javaslatot. Az én értékrendem szerint mindenki kap nyugdíj emelést, de az alul lévők többet kapnak, mint a legfelül lévők. Így erősödik a szolidaritási elv (AB hat.). Mondjuk azt, hogy mindenki kap 10 százalékot, de az nem lehet kevesebb 15 ezer forintnál. Ebben az estben egy 100 ezer forintos nyugdíjjal rendelkező a 10 ezer forintos emelés helyett 15 ezer forintot kap emelés gyanánt. A mindenki kapjon
elvet követve azt is kimondhatnánk, hogy mindenki kapja a százalékos emelést, de nem kaphat többet mondjuk 50 ezer forintnál. Ez azt jelenti, hogy a 600 ezer forint feletti nyugdíjasok ebben az estben is csak
maximum 50 ezret kapnak. Nem is beszélek a havi 2 millió forintos nyugdíjjal rendelkezőkről, akik a szimplán százalékos emelésnél 200 ezer forint emelést kapnának. Persze csak az emelési plafon maximalizálásával nem oldható meg az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása. Ezért én azt mondom, néhány évig nyugodtan lehetne azt mondani, hogy ha már a 10 százalékos emelésnél tartunk, mindenki kapjon ennyit, de senkinek sem lehet 15 ezernél kevesebb és senkinek ne legyen 30 ezernél magasabb az adott évben az emelés mértéke. Azt hiszem sokat áldoznánk a szolidaritás oltárán, ha ezen elvek mentén politizálna a kormány. De erről szó sincs.