Posted by Rátesi Margit
>Mi jár a fejemben? Naná, hogy az élet nagy kérdései. Például az, hogy
milyen sokunk fejében él a legvidámabb barakk emléke -, még olyan
fiatalokéban is, akik nem is éltek abban a korban. Kétségtelen: a
hatvanas-hetvenes években magyarok millióinak lett könnyebb a sorsa,
gazdagabb az élete. Jól mutatja ezt a vezető szlogen változása: az, Aki
nincs velünk, az ellenünk kérlelhetetlen merevségét az, Aki nincs
ellenünk, az velünk van megengedőbb metódusa váltotta föl. De
tudnunk kell: ennek csak részben volt oka a Kádár-rendszer. Nagy
szerepet játszott ebben a nemzetközi életben a békés egymás mellett
élés doktrínája. Ennek a lehetőségeit, kiskapuit a Kádár-rendszer
kihasználta, miközben az alaptétel – az egypárt-rendszer, a párt vezető
szerepe megkérdőjelezhetetlen maradt, enyhült a nyomás. Ha jól
emlékszem, 1964-ben került ki az Alkotmányból a kezdőmondat: a Magyar
Népköztársaság államformája: proletárdiktatúra. A rendszernek, sok
ellentmondása mellett volt egy nagyon kedvező vonása: fennállása alatt
mindvégig törekedett a társadalmi osztályok, csoportok közötti átjárás
lehetőségeire. Munkás- és parasztfiatalok ezrei tanulhattak tovább, lettek
tanárok, mérnökök, művészek. Persze voltak ennek is hátulütői – a
technikumi felvételimet anno azzal utasították el, persze nem kimondva,
csak a káderlapomon szerepelt -, hogy E (egyéb) származású vagyok.
Így lettem inas – és munkásfiatal. (Hihihi…) De nyitva volt egy
surranópálya: a munka melletti tanulás lehetősége, amit +tanulmányi
szabadsággal, és más kedvezményekkel is támogattak. Összesen 12
évet tanultam munka, család mellett (ebben anyukámnak volt nagy
szerepe, aki átvette a családi teendők jó részét). De megszabadulhattam
a nekem lélekölő robottól. Újságíró koromban viszont nagy hasznát
vettem annak a 10 évnek, amit műhelyekben töltöttem. Ez volt a Kádár
rendszer nagy erénye – a társadalmi mobilitás. (Persze, túúúdom, voltak
kádergyerekek, meg protekciósok – a főiskolára magam is protekcióval
kerültem be. Mentségemre: a felvételin maximális pontszámot értem el –
itt is egyéb okok miatt utasítottak el. Akkor fordultam a család régi
ismerőséhez, egy magas – nagyon magas – rangú káderhez, aki
elintézte hogy tanulhassak.) Mindezekkel együtt is, 1964-től körülbelül
1980-82-ig működtek az átjárók, surranópályák a társadalom egyes
csoportjai között: a szegényebbek számára ingyenes kollégiumi
helyekkel, ösztöndíjakkal. A kérdés az: vajon jobb lett-e a helyzet ma,
amikor kizárólag a pénz dönti el, kiből, mi lehet? Szerintem nem.
Mégpedig azért, mert egy közösség – nemzet -, legfontosabb
termelőereje tagjainak képességei, e képességek folyamatos fejlesztése.
Akkugyártó biorobotokból ritkán lesznek innovatív – így nagy hasznot is
előállító mérnökök, tanárok. De még egy új gépet használni tudó
esztergályos, varrónő, arató se. Művészetek nélkül meg gondolkodó,
érző emberek sem létezhetnek.