Tu es le diable! / Az ördög maga vagy!/

Ha egy magányos telefonfülke áll egy tér és a tizenkilencedik század közepén, az óhatatlanul jelent valamit. Leginkább azt, hogy nem is a tizenkilencedik század közepén vagyunk. És valóban nem: olvasom az opera.hu-n, hogy a katalán rendező, Calixto Bieito, aki egyébként „az operarendezés Tarantinója” (míg ellenben Tarantino bizonyára a filmrendezés Bieitója), a 19. századi Sevillában játszódó művet a Franco utáni Spanyolországba helyezte, tehát valamikor az 1970-es években járunk.

Hogy miért tette ezt, az nem derül ki: az égvilágon semmi hozadéka nincs. Bieitónak akadnak még hasonló ötletei, képtelen voltam például megfejteni, hogy don José miért leeresztett nadrágtartóval érkezik (jelmez: Mercé Paloma) – pláne, hogy a börtönben le is fogyhatott – Lillas Pastia közkedvelt kocsmájához. A begördülő Mercedesek mindenesetre jól mutatnak a színpad függönyökkel határolt, végig üres terében (díszlet: Flores Tarres Ildefondo). (A hazai előadás bemutatója 2021. június 25-én volt, de a rendezés korábban bejárta a világot. )

A rendező szerencsére nem tesz nagyobb erőszakot Georges Bizet operáján – az igen fiatalon, élete harminchetedik évében meghalt zeneszerző 1875-ben bemutatott alkotása tán a műfaj legnépszerűbb darabja, köszönhetően vérpezsdítő, könnyen befogadható muzsikájának és egyszerű, ámde borzongatóan egzotikus alaptörténetének (szerzője: Prosper Mérimée*) a pasi beleszeret a nőbe, aki előbb viszontszereti vagy úgy tesz, aztán kiábrándul belőle, mi több, belezúg egy másikba, ráadásul egy bikaviadorba. Ezért az első, kissé tán heves fickó, hát, leszúrja. Ezt mindannyian átélhetjük, legyünk férfiak vagy nők, hisz mindenkit elhagynak legalább egyszer. És Bieitónak vannak jó ötletei is, ilyen például a bika megjelenítése.

A mű, játszódjék bármikor, elsősorban talán arról szól – nekem erről, de ettől másnak szólhat egyébről –, hogy a szerelem miként válik kórossá és sodor valakit gyilkosságba. És szól persze a testi vágy, a szexualitás hatalmáról. (Ahogy egyébként A csodálatos mandarin is arról szól, ha nem is merjük észrevenni.) Vannak emberek, akiknek olyan erős a szexuális kisugárzásuk, hogy mindenkit megbabonáznak a környezetükben. Carmen ilyen, épp ezért döntő, hogy az őt játszó énekesnő is ilyen vagy legalábbis hasonló legyen; ezt eljátszani nem lehet. Szántó Andrea, úgy tűnik, ilyen, László Boldizsárnak is illik don José tizedes szerepe. (A Youtube-on látható ugyanebben a rendezésben a Habanera Elēna Garanča litván énekesnővel, azt azért nézzük meg, a képernyőn is átjön a kisugárzása.)

Ám amit igazából nehezményezek, az a prózai részek legtöbbjének kihagyása. A Carmenben eredetileg az opéra comique örökségeként ilyenek szakították meg az énekelt részeket (a szövegkönyv Henri Meilhac és Ludovic Halévy munkája). Tény, még oly kiváló énekesek sem mondanak feltétlenül jól prózát, talán ezért is alakította Ernest Guiraud az említett passzusokat már a bécsi, szintén 1875-ös premierre zenekíséretes recitatívókká. Ezek szerintem nem húzhatók ki anélkül, hogyaz egész ne sérülne, mivel fontos információkat hordoznak. Például egy ilyenből tudjuk meg az első felvonás elején, hogy don Josénak miért kellett katonának állnia: „Egyszer egy alavai legény – meséli a felettesének, Zuniga hadnagynak – belém kötött. Én kerekedtem felül, de el kellett hagynom a szülőföldemet. Így lettem katona. Anyám Sevillától tíz mérföldnyire jött lakni, Micaëlával, egy kis árvával, akit magához vett.” (A magyar szöveg a Hungaroton 1976-os kiadásának kísérőfüzetéből való, amiben id. Ábrányi Emil átdolgozott dalszövegét olvashatjuk. az átdolgozó neve nincs feltüntetve. A Deccánál készült felvételen Solti György vezényel, a címszereplő Tatiana Troyanos, don José Plácido Domingo. Nem rossz.)

Ez azért is fontos, mert kiderül belőle, hogy don Josétól nem idegen az agresszió: igaz, nem ő kezdte a verekedést, de az „én kerekedtem felül” azt is jelentheti, gyilkosságba keveredett. Escamillót is leszúrná később. Az is prózai szavakból derül ki, hogy don José – ha csak az adott pillanatban is – feleségül akarja venni Micaëlát (Horti Lilla), pedig akkor már Carmen incselkedett vele. De még menekülne tőle. Ez az a pillanat, amikor még minden jóra fordulhatna.

Nem fordul. Zuniga hadnagy (Rácz István) mondataiból tudjuk meg az előtörténet egy szeletét: hogy don Josénak kellett volna a börtönbe kísérnie Carment, de a tizedes futni engedte a lányt, s ezért büntetésből a hadnagy őt utalta egy hónapra a rács mögé. És ezt Zuniga nem másnak, mint épp Carmennek mondja el Lillas Pastia sokat látott kocsmájában. Mint mindenkinek, a hadnagynak is tetszik a lány… Nyilván erőfitogtatásból is akarta lecsukatni, hiszen ismerjük a típust, amelyik azzal nagyképűsködik, akit a legszívesebben az ágyba vinne…

Más előadások is húznak a prózai textusokból, ez igaz, de úgy látszik, ezt el kell tűrni. Ettől még kaphatunk nagyon jó előadásokat. A mostani is az, Héja Domonkos vezényli.

Hatalmi a játék, a testi vágyé, a szexualitásé: Carmen minden férfit megőrjít, és ezt ő is tudja. Tudja, hogy szép, tudja, hogy vadító. Ezért magabiztos és kihívó, fütyül a nőknek címzett elvárásokra. Szinte provokál. Táncol és énekel, már a darab induláskor a Habanerát (ami egyébként kubai tánc, neve Habanára/Havannára utal): L’amour est un oiseau rebelle – A szerelem engedetlen madár. (Nehéz ezt a rebelle-t magyarul visszaadni, nem is pontos a lázadó, mint inkább öntörvényű.)

A téren (ahol, mint tudjuk, a telefonfülke áll) a férfiak, katonák és civilek, mind őt várják, s amikor megjelenik (mert ő megjelenik, nem csak úgy jön), a fiatalemberek ezt éneklik neki: „Carmen! Mi mind a lábadhoz térdelünk! / Carmen! Csak egy szót válaszolj nekünk!” Ez persze még csak játék, évődés, flört mindkét részről, de mutatja, hogy Carmen kihozza a férfit a másik nem képviselőiből. Évődik don Joséval is. Virágot dob felé. Aki ettől azonnal megperzselődik.

És érzi, hogy veszélybe került. Micaëla a legjobbkor jön – csak aztán elmegy. És vesztére don Josénak kell kivezetni és a dohánygyárból a börtönbe kísérni a verekedésbe keveredett – kést rántó! – Carment. De, mint már írtam, hagyja megszökni. Mert a lány megbűvölte. Annyira, hogy a börtönből szabadulva – ahonnan merő becsületből nem szökött meg – azonnal megkeresi. Hol másutt, mint Pastia csehójában. A lány még őszintén szerelmes a kocsmába lépő Joséba, nem is megy el a csempészekkel, hogy segítsen leszerelni a fináncokat, de aztán a férfi a takarodót hallva indulna vissza a kaszárnyába. Amitől Carmen egyszeriben kiábrándul a fiúból, pedig José a Virágáriát is elénekli neki. Igaz, ez a kiábrándulás még nem végleges. Mert ha José vele, velük tartana…

És velük tart – Carmen szerint – a szabadság világába. Fontos szó itt a liberté, a szabadság, a francia forradalom egyik jelszava. De míg erről énekel, a haverjai épp agyonvernek valakit (ez is kiváló rendezői ötlet!), szóval az ő szabadsága elég gyenge lábakon áll. A társadalmon kívüliség még nem szabadság!A szíve mindenesetre egyre kevésbé lángol. Vagy lángol, de már másért: Escamillo, a torreádor (Bretz Gábor) lobbantotta lángra. Don José az aréna előtt lép a lány elé utoljára. Szerelmes szándékkal jött. Sőt már mindenre hajlandó. Először csak arra kéri, menjenek el együtt messze, „más ég alá”. Aztán még jobban megalázkodik. Hajlandó beállni banditának, rablónak. Carmen menne az arénába, Escamillo győzelmét nézni, de a fiú nem engedi. S amikor a lány visszaadja a tőle kapott gyűrűt, nem bírja tovább: leszúrja Carment. És rögtön meg is bánja, hiszen szereti.

Pedig még egy csók sem csattant el közöttük.
Van ilyen szerelem? Ó, hogyne lenne! Férfi is szerethet így, nő is.
Nincs tanulság. Tragédia van. Tragédiák vannak.

Lehetne még írni a mű egzotikumáról, arról, mi mindent jelent, hogy Carmen cigány, a Kártyaáriát éneklő Frasquita (Megyimórecz Ildikó) és Mercédès (Heiter Melinda) is cigányok, feltehetően a csempészek is. De erre most nem térek ki.

Egy kérdés azért még maradt. Az első felvonásban Carmen belép a fülkébe és felhív valakit. De kit? Arra tippelek, hogy Lillas Pastiát, és foglal egy asztalt estére…

Fotók: Berecz Valter (BV), Rákossy Péter (RP) / Magyar Állami Operaház

Bizet: Carmen
Rendező: Calixto Bieito
Karmester: Héja Domonkos

Carmen – Szántó Andrea / Gál Erika
Don José – László Boldizsár
Escamillo – Bretz Gábor
Micaëla – Horti Lilla
Frasquita – Megyimórecz Ildikó
Mercédès – Heiter Melinda

További előadások:
2023. március 1., 3., 5., 9., 12. (18 óra!)

******

Címkép: Fel, torreádor, öld meg a bikát! (RP)