Szindbád Aspenauban

Zötyög velem a HÉV. A szemközti ülésen egy ötvenes úr ül, épp egy olyan regényt olvas, melyről nemrégiben írtam ezeken az oldalakon. Beszélgetésbe elegyedtünk; könyvekről esett szó, mi másról. Mondta, hogy történelemtanár, és ha nagy ritkán krimit olvas, olyan műveket választ, melyeknek nagyon erős és pontos a kor- és társadalomrajza. Csabai László Szindbád-regényei pedig éppen ilyenek, állította meggyőződéssel.

Ekkor hallottam először Csabai Lászlóról, és biztos vagyok benne, hogy az első találkozót követni fogja még néhány. Az Inspektor Szindbád (mely két éve jelent meg) számomra hiánypótló mű. Mert mit tegyen az, aki nem akar levéltárakban kutakodni, nem szeret pontos, de száraz történelmi esszéket, eszmefuttatásokat olvasni?… Olyan regényt olvas, ahol sorsokba ágyazva ismerkedhetik a történelemmel.

Már a cím is izgalmas a magyar olvasó számára. Szindbád, az Ezeregyéjszaka örökös hajósa, aki mindig útra kel, ezért soha nincs sehol otthona, mégis mindenhol otthon érzi magát. Krúdyt ez ihlette meg, és megteremtette a magyar Szindbádot, aki nem világokat és tengereket szelt át, hanem nőtől nőig vitte az útja… Aztán jött Csabai László, aki újraálmodta Szindbádot: nem a hajóst, nem a szoknyák nyomában járó világfit, hanem a politikai rendszerek, háborúk, forradalmak, országok között útját kereső rendőrfelügyelőt.

Krúdy diákkorában önmagát is Szindbádnak nevezte, Csabai főhőse egyszerűbben jutott a nevéhez. Eredetileg Schiffer volt, ami hajóst jelent németül, de gyermekkorát Bagdadban töltötte, ahol egyszerűen csak arabra, azaz Szindbádra fordították a „hajóst”. Az Inspektor Szindbád a sorozat negyedik része, ahol az öregedő (a huszadik századdal egyidős) főhős Aspenauban, egy nyugatnémet kisvárosban nyomoz. 1961-et írunk, a nyugatnémet gazdasági csodát bámulja a világ, de a náci Németország árnyéka még időnként rátelepszik az új idők világosságára. A méd-perzsa-arab kultúra búvópatakja így bukkan felszínre egy Hitler-kor utáni német kisvárosban.

„Sajnos igen. Jonas Ungert az éjjel megölték. Valószínűleg megfojtották. Az erdőben. Nem tudjuk, ki és miért.” – indul a történet krimi része, s a tettest Szindbád inspektornak kell megtalálnia. Unger kisember. És a nyomozás során kibomlik figurája körül minden, amit a történelemkönyvekből nem tudunk, s ami egy korszakot jellemez: nem dátumok, politikusok nevei, hanem sorsok, karrierek, megvalósult és elbukott lehetőségek kavalkádja vonul fel az oldalakon.

„A fiam ’44-ben a frontról jött haza szabadságra, és nem ment vissza. Sztálingrádot túlélte, nem akarta többet kísérteni a sorsot. Figyeltek minket a beszervezett szomszédok. A rendőrök pedig kihallgattak és vertek. A feleségemet is. Ő azóta sem gyógyult fel” – mondja az egyik kihallgatott, aki Ungerről nem tud használható információt mondani.

Egy másik kihallgatott meséli:
„–Csak aztán elkövettem egy nagy hibát: rágyújtottam.
– Ennyire tiltották a dohányzást?
– Dohányozni szabad volt, mármint ebédidőben, de rágyújtani nem. Mivel törvényt hoztak: lengyel nem tarthat magánál gyufát.
– Gyufa nélkül nem lehet rágyújtani – mondja Szindbád, és hitetlenkedve néz Hirschre, aki szégyenkezve lehajtja a fejét. Az öreg folytatja:
– Meg kellett kérni egy németet, hogy gyújtsa meg a cigarettádat. Némelyik megtette ezt. Mások viszont röhögtek rajtad.”

És aztán megtudjuk, hogy ez csak az első lengyel törvény volt, aztán jöttek még: lengyel nem biciklizhet, lengyel nem táncolhat… Ne felejtsük, még csak tizenhat év telt el a háború óta, ezek élő sebek, s azok is maradnak a túlélők haláláig.

Így rajzolódik ki a regény legfontosabb erénye. Csabai úgy szövi párbeszédeit, hogy belőlük kivillannak az Adenauer-korszak legfontosabb ellentmondásai. Míg a külvilág a német gazdasági csodát bámulja, belül, a német társadalom mélyében egymásnak feszülnek az ellentétek. Ki volt besúgó, ki szolgálta ki a hitlerájt, ki kit jelentett fel, ki a német, ki csak osztrák, ki az, aki német ugyan, de valahonnan keletről üldözték el németsége miatt, és akkor „itthon” már nem annyira echte német.

Ebben nekünk is van rutinunk. Tudjuk, ki volt a nyilas, melyik nyilas(ok)ból lett jó kommunista, melyik kommunista lett a NER élharcosa. De Csabai nem gyűlölködik. Mozaikokat rak egymás mellé, és a kirakós végeztével az olvasóban kialakul a hatalmas puzzle, amely színes képe egy ma már nem létező államnak, az NSZK-nak.

Sok lehetőséget kínáló ötlet, hogy az áldozat menekülttáborban élt. Az ott lakó emberek ma is másodrendű állampolgárok, jó eséllyel lehetnek ugyan németek, de a társadalom peremén léteznek (vegetálnak), és legfőbb céljuk, hogy összekaparjanak annyit, amennyiből lakást tudnak venni maguknak. Unger is ilyen. Gazdájától hatalmas összeget kapott, ötezer márkát, ami remek kiindulópont az önálló lakás felé. Sajnos, az ötezer márkáról nagyon sokan tudtak.

Ám nem csak a krimi cselekménye halad, hanem Szindbád sorsába is belelátunk. Passzázs Szibériába, passzázs egy ’56 utáni ausztriai menekülttáborba – a huszadik század forrongó Európájának izgalmas helyszínei, időpontjai. Számomra mégis egy irodalmi, kulturális passzázs jelenti a csúcsot. Egy német plébános és Szindbád beszélget életről, élet utánról, pokolról, mennyországról. Kiderül, hogy a mennyországban semmi más dolga nem lesz az üdvözült lelkeknek, mint hogy olvassanak. Könyvek halmaza minden létező nyelven, és mindet érteni fogja, aki odakerült, mint ahogy a Megváltó is ért mindenkit. Itt hangzik el a következő párbeszéd:

– Gondoljon bele: már eddig is rengeteg csodás könyv született, és még mennyi fog! Ki a legjobb magyar író?
– Talán… Iványi Ödön.
– Minden évszázadban születni fog még egy Ödön.
– Iványi. A magyaroknál a családnév áll elöl.”

Valljuk be, nem igazán szokványos, hogy krimit olvasva irodalomtörténeti ismeretekre teszünk szert, ráadásul olyan írót emlegetve, aki ma már szinte teljesen elfeledett, de aki nélkül Mikszáth és Móricz nem lett volna az, aki.

De igazán izgalmas kaland egy eponás istentisztelet leírása is. Epona – gall, később római istennő – a lovak istene: abszurditásában is szép a csaknem háromezer éves kultusz újjáéledése a Hitler utáni Németországban. Az olvasó érzi az utánjárás kényszerét, és rájön, hogy amit olvas, valós alapokon nyugszik. A gonosz európai ember mindenhol háttérszándékokat sejt, ezért el kell mondanunk, hogy Epona megengedte papjainak a többnejűséget. Ez az engedelem átszivárgott a gall világból az NSZK-ba, és így már rögtön érthetőbb számunkra is a kultusz miértje.

Térjünk vissza egy picit a krimihez, hiszen valójában erre épül az egész kirakós játék.

„…gyermekkorában a galambokat etette ennél a szobornál. Nem azt az olcsó rozskorpa cipót vette nekik, amit ő maga evett, hanem cukros, fahéjas kiflit. Jó volt érezni, ahogy ajkai közül is kikapják a madarak a morzsát, jó volt érezni a kis súlyukat a vállán és a kezén, mintha nem is anyagi teremtmények, csak apró, tiszta lelkecskék lennének, jó volt simogatni fejecskéjüket, aztán kitekerni nyakukat, érezni, ahogy egy szívdobbanás félénkségével kattan a gerinccsont, ahogy megjelenik az első csepp vér a csőrben.”

Nincs undorítóbb a védtelenség kihasználásánál. Ha csak ennyit tudunk a tettesről, már így is elítéljük, akár érthetőek és magyarázhatóak tettei, akár nem. Természetesen nem úgy zárul le a krimi-történet, hogy ne maradjon kétely, és a regény sem zárul úgy, hogy ne maradjon lehetőség a folytatásra. Hiszen Szindbád még csak hatvanegy éves, Bagdad, Nyárliget, Szibéria, Németország után még jöhet egy csomó minden. Nagy a világ, és sokkal több olyan hely van, ahol Szindbád hajója nem járt még, mint ahol igen. De szívesen tartanék vele, akár matrózként a fedélközben is…

Csabai László: Inspektor Szindbád
Magvető Kiadó, Budapest, 2021
432 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft
online ár a lira.hu-n 3599 Ft,
e-könyv változat 3199 Ft
ISBN 978 963 142 3730 (papír)
ISBN 978 963 144 1048 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Csabai László sokak által szeretett nyomozója, Szindbád ezúttal Nyugat-Európából jelentkezik. Az ’56-os forradalom után a detektív emigrál, és a Német Szövetségi Köztársaságban folytatja munkáját. 1961-et írunk, a német gazdasági csoda egyre több polgár számára érezhető, de a terjeszkedő jólét nem jelenti, hogy a bűn eltűnne az életből. Szindbádnak van feladata bőven, a nyomozások során ráadásul lépten-nyomon ott kísért a háborús múlt.
A könyv sűrű szövésű, klasszikus detektívregényként (vagy akár detektívregény-paródiaként) is felfogható, bár Csabai ebben a művében is csak eszközként használja a pszichokrimi formát, hogy arra koncentrálhasson, ami a meseszövésen túl mindig is a legjobban érdekelte: az egyén sorsára, szabadságlehetőségeire egy adott helyszínen, egy adott történelmi, társadalmi környezetben.
Az Inspektor Szindbád lapjain a főszereplő mellett feltűnik egy később világhírűvé vált német rendőrfelügyelő is.