Az első mind között : 90 éves Dachau

1933. március 22-én nyitotta meg hivatalosan a kapuját a nemzetiszocialista Németország első koncentrációs tábora a Münchentől nem messze található Dachauban. Ennek a lágernek a szabályzata, hierarchiája és kegyetlensége mintául szolgált minden más, a nácik által uralt területen létrejött tábornak. Az alábbiakban röviden áttekintjük a koncentrációs táborok világát.

A koncentrációs táborok már a Harmadik Birodalom, a náci állam létrejöttétől a terror és a megfélemlítés eszközei voltak. A hatalom azért hozta létre őket, hogy ellenfeleit elszigetelje és megtörje. A táborok száma az évek során folyamatosan nőtt, és az ott kialakított rendszabályok lehetővé tették, hogy némely foglyokat korlátlan időre szóló védőőrizetben tartsanak, a fellebbezés minden esélye nélkül. A táborok létesítését az SS kezdeményezte és az SS embereiből állt ezek vezetősége. Az évek folyamán létrejött a Birodalmon belül egy különálló képződmény, az úgynevezett „SS-állam”, saját hadsereggel, hatalmas ipari létesítményeket tartott ellenőrzése alatt, óriási termelési központjaiban rabszolgamunkások százezreit dolgoztatta. A táborokban, mintegy mellékágazatként, kísérleteztek a foglyokkal, megcsonkították őket, majd kivégezték áldozataikat.

Az első tábor Dachauban épült fel, 1933 márciusának végén. Az ott kialakított szabályzatot alkalmazták a később felépített táborokban. A fogoly funkcionáriusokra épülő tábori hierarchia rendjét Theodor Eicke dolgozta ki, amiről Heinrich Himmler még 1944-ben is elismerően szólt: „Mert nézzék, ez a közel 40.000 német politikai és hivatásos bűnöző – kérem Önöket, ne nevessenek – az én altiszti csapatom erre az egész társaságra. Mi itt ún. kápókat alkalmaztunk, ez egy beosztás, amelyet Eicke Obergruppenführer talált fel, aki megteremtette az alsóbbrendű emberek megzabolására szolgáló szervezetet. Tehát egy fogoly felelős felvigyázója 30, 40 vagy 100 másik fogolynak. Abban a pillanatban, amikor ő kápó, már nem közöttük alszik. Felelős azért, hogy az alá rendeletek kellő munkateljesítményt nyújtsanak, hogy senki se szabotálhasson, hogy tiszták legyenek, hogy az ágyak jók legyenek. Katonaként meglenne az örömük e nép körében, akik legnagyobbrészt egy szót sem beszélnek németül. Egy kaszárnyában, az újoncoknál sem lehetne nagyobb rend. Ezért a kápó a felelős. Az embereit tehát ösztönöznie kell. Abban a pillanatban, amikor már nem vagyunk elégedettek vele, már nem lesz kápó, és ismét az övéi körletében alszik. Aztán hogy azok az első éjjel agyonütik, azt ő is tudja.”

A fogolyvilágban nagyon fontos szerepe volt a rangsornak. Természetesen minden hatalom az SS-ek kezében volt, de bizonyos felelős pozíciókban rabokat alkalmaztak. A legmagasabb rangú fogoly a tábor első lágerírnoka volt. Utána következtek a lágerelöljárók, a főkápók és a kápók. Alattuk a barakkok funkcionáriusai, a blokkfőnökök, blokkírnokok, a körletmegbízottak álltak. Legalul természetesen a foglyok tömegei. A funkciókat viselők pozíciójukat és az azzal járó kedvezményeket az SS-ektől kapták, akik ezt a megbízást bármikor visszavonhatták, ami gyakran a leváltott személy meggyilkolását jelentette. Ezért ők bármire hajlandóak voltak, amit az SS végre kívánt hajtatni velük. Gyakran nagyon kíméletlenül bántak az alájuk rendelt foglyokkal. Voltak azonban közöttük olyanok is, akik helyzetüket kihasználva segítették bajtársaikat.

A háború kitöréséig felépült, többek között, Saschenhausen, Bunchewald, Ravensbrück, Flossenbürg és Mauthausen. 1939 szeptemberében megkezdték a tábori hálózat kibővítését, majd októberben megszigorították a védőőrizetről szóló rendeletet, úgy határoztak, hogy a foglyoknak a háború végéig őrizetben kell maradniuk. 1941 januárjának elején Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője négy fokozatba sorolta a táborokat. Az elsőbe azok tartoztak, amelyekbe a még „megjavítható, kevésbé bűnös” foglyokat zárták. A második fokozatban a „még nevelhető, megjavítható” rabokat helyezték el, akik viszont a nemzetiszocialista hatóságok szerint súlyos bűnöket követtek el. A harmadik fokozatot Mauthausen kapta, ahová a „súlyos bűnökkel terhelt, bűnöző és társadalomellenes, védőőrizetbe vett, talán még nevelhetők” tábora lett. A következő fokozatba azok a táborok kerültek, amelyeket a zsidók számára hoztak létre, és ahol semmi más cél nem volt, csak a deportáltak kivégzése. Ilyen táborok voltak Belzec, Majdanek, Treblinka, Sobibór, Chelmno és Auschwitz-Birkenau.

Kik kerülhettek a koncentrációs táborokba? Gyakorlatilag mindenki, akit az államvédelmi szervek az állam és a nemzetiszocialista párt tevékeny vagy potenciális ellenségei közé sorolt. Tehát elsősorban nem csupán köztörvényes bűnözők, hanem a politikai ellenfelek (kommunisták és szociáldemokraták), a szakszervezeti vezetők, a cigányok, a homoszexuálisok és természetesen a zsidók, mint a Birodalom legfőbb ellenségei. Sajnálatos módon a német társadalomban, és az egyházakban nem alakult ki jelentősebb ellenállás a náci büntető politikával szemben. Martin Niemöller evangélikus lelkész sokat idézett szavai is erre utalnak: „Németországban először elvitték a kommunistákat, de nem tiltakoztam, mert nem voltam kommunista. Jöttek a szocialistákért, és nem tiltakoztam, mert nem voltam szocialista. Elvitték a szakszervezeti vezetőket, de nem tiltakoztam, mert nem voltam szakszervezeti vezető. Jöttek a zsidókért, és nem tiltakoztam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek értem, és nem maradt senki, aki felemelte volna értem a szavát.”

A táborokba szállítottakat először regisztrálták, számot és fogolyruhát kaptak. Barakkba sorolták őket, kijelölték a fekvőhelyet és napi ellátás mértékét. Munkaosztagba sorolták, munkahelyét kijelölték. A foglyokat feliratokkal emlékeztették kötelességükre. A főkapuk fölött több helyen látható volt a cinikus felirat: „A munka szabaddá tesz.” Kezdetben a raboknak kék-szürke-fehér, hosszában csíkozott zubbonyt viseltek. A háború során egyre több rabot öltöztettek a legyőzött hadseregektől zsákmányolt egyenruhákba. 1944-ben a ruházati ellátás katasztrofálissá vált, ezért az új foglyokat a korábbi szállítmányok érkezése során elkobzott civil ruhákba, vagy a már meghaltak használt rongyaiba öltöztették. A legtöbb fogoly fatalpú papucsban járt, csak a tábori hierarchiában funkciót viselők ruházatát egészítették ki kényelmesebb ruhadarabok. A téli ruházat osztásából a szovjet hadifoglyok, a zsidók és a büntetőszázadokba soroltak automatikusan kimaradtak. A legtöbb lágerben kötelező volt a nyári kopaszság, télen pedig a hajas fejbőr tetején, homloktól tarkóig, 3 cm széles kopasz sávot nyírtak.

A lágeréletben az egyik központi tényező az éhezés volt. A túlélési küzdelemben az ennivaló bármilyen módon való megszerzése központi szerepet játszott. Az éhezés által okozott leépülésnek különböző fokozatai voltak, amelynek a vége a fogoly „muzulmánná” válása volt. Ezeknél az embereknél az éhezés miatt a bőr alatt víz okozta táskásodás mutatkozott. Egyre halkabban beszéltek és egyre lassabban lélegeztek. Több testtájékukon kóros folyadék felhalmozás, vizenyő jelent meg. Az általános hasmenéses járvány tovább gyengítette őket. Végül lerogytak egy sarokban és elviselhetetlen bűzt árasztva várták a véget.

A rabok napi étrendje általában a következő volt: reggelire fél liter „vízlevest” és ugyanannyi pótkávét kaptak, ami általában cukrozatlan volt. Ebédre hét-tíz deciliternyi hol híg, hol sűrűbb répalevest osztottak. Néha ehelyett szárított vegyes zöldség volt a leves alapanyaga, esetenként spenót. A kenyeret esténként osztották, némi margarinnal, vagy hetente egyszer lekvárral. A foglyoknak adott minden élelem rendkívül silány minőségű volt. A hadiüzemekben dolgoztatott szakmunkások ennél némileg nagyobb fejadagjot kaptak, a betegnek viszont alig juttattak élelmiszert. Ők úgy jutottak pótláshoz, hogy meghalt társaikat élőként jelentették, és fejadagjukat elfogyasztották.

A foglyoknak az öltözékükön megkülönböztető jegyet kellett hordaniuk. Először is nem volt nevük, csak a ruhájukon feltüntetett szám szolgált azonosításukra. Emellett különböző színű textilháromszögek utaltak az elítélésük okára. A politikai foglyok piros, a köztörvényesek zöld, a Jehova tanúi lila, az aszociálisnak tekintettek fekete, a homoszexuálisok rózsaszín, a cigányok barna háromszöget hordtak. A zsidók általában sárga-piros, vagy kék-sárga Dávid-csillaggal voltak megjelölve.

A táborokban tavasztól őszig reggel négykor, télen ötkor volt az ébresztő. A reggeli szemle (Appel) után, hat órakor kivonultak a munkásbrigádok. Az appelre rettegést okozó eseményként emlékeznek a túlélők, mint a magyar Vincze László: „Mi a megszokott csoportunkban azonnal beálltunk a sorakozóplatz kellős közepébe, és onnan nem hagytuk magunkat kiszorítani. A középső helyen levő sorokban nem látszott, ha az ember a térdét behajlította, hogy alacsonyabbnak látsszék. Fontos volt még nem ránézni a válogató SS-re, nehogy elkapja az ember tekintetét. Így hiába integetett például nekem, legfeljebb a gyengébb idegzetűek közül kilépett valaki a sorból.”

Délben félórás ebédszünetet tartottak, majd késő délutánig folytatták a munkát. A munka sok esetben a táboron kívüli helyen folyt, de voltak olyan munkásosztagok, amelyek a tábor területén dolgoztak. A napi robotot az esti Appel követte, ami néha több órán át elhúzódott. Ennek oka szökés, rendkívüli esemény, vagy az SS által elrendelt nyilvános kivégzés lehetett. Ezután osztottak vacsorát, latrinára vagy fürdőbe mentek, vagy büntetésből kirótt munkájukat végezték a foglyok. Zuhanyozásra négy-hat hetente került sor. Kilenckor volt takarodó, de csak akkor, ha az adott blokk elöljárója mindent rendben talált.

A táborok világát a túlélők közül sokan egy másik, párhuzamos valóságnak, egy idegen bolygón létezésnek tekintik. Jehiel Dinur (aki írói álnévként a K. Zetniket [KZ-fogoly] használta, a következő tanúvallomást tette az 1961-es jeruzsálemi Eichmann-perben: „Nem tekintem magamat szépírónak. Írásaim krónikák az Auschwitz nevezetű bolygóról. Körülbelül két évet töltöttem ott. Az idő ott nem úgy telt, mint itt, a földön. Más ott az időszámítás a másodperc minden töredékére. A bolygó lakóinak nem volt nevük, szüleik sem voltak; nem ott születtek és gyermekeket sem nemzettek. Még lélegzetet is más természeti törvények szerint vettek. Nem a mi világunk törvényei szerint éltek és haltak meg. És úgy hívták őket, hogy az ilyen és ilyen számú kácettnik.”

Az Élet Menete hírlevele nyomán

* * * * *

Az Élet Menete 2023. március 7-én 18 órától virtuális látogatást tesz Münchenben. Meglátogatják a nácizmus szülőhelyét, a sörpuccs és a müncheni konferencia helyszíneit. Megemlékeznek Sophie Schollról és a Fehér Rózsa csoportról és a müncheni olimpián terrortámadásnak áldozatul esett izraeli sportolókról is.
A programhoz ezen a linken lehet csatlakozni:
https://zoom.us/j/92324543071?pwd=RjFOVFVOcG5DZGwvZklGMWNMTGt2Zz09
Meeting ID: 923 2454 3071
Passcode: eletmenete

Címkép: Barakkok Dachauban – ez volt a modell a többi hasonló táborhoz