Posted by Végel László
>Igazat adok Márainak, aki szerint nem elég naplót írni, hanem tulajdon naplónkat is időnként olvasni kell. Csak így van értelme a naplóírásnak. Ha naplót írok, akkor szinte naponta mérlegre állok és titok marad előttem, hogy mit mutat majd a mérleg. Erre döbbenek rá a rendszeresen vezetett nyomdakész naplóköteteim egyik másik példányát olvasgatva. Időnként csóválom a fejem, belátom saját botlásaimat, hiábavaló sziszüphoszi erőfeszítéseimet, téveszméimet, esetleg helytálló észrevételeimet. Azt vettem észre, hogy tévedéseim nem idéznek elő felháborodást, helytálló észrevételeimmel viszont magamnak okoztam károkat. Erre döbbenek rá a Családi Körben 2009. november 19-én közzétett megjegyzésemet olvasva „Sajnos – írtam – a vezetők egy részének gondolkodását végzetesen meghatározta az „egypártrendszerű pluralizmus” gondolata, ami nem csak a pluralizmust semmisíti meg, hanem az egységet is. Az óra az utolsókat üti, s nincs más remény, mint a túlélés, amelynek útját a közbékét hozó kisebbségi kerekasztal nyitná meg. Egy ilyen kerekasztal hiányzik immár 15 éve”.
Miután az egypártrendszer magától értetődő gyakorlattá vált, hozzáteszem, hogy közel 25 éves késésben vagyunk. Ez a 25 év kétségkívül mély nyomokat fog hagyni a vajdasági magyarság történetében, hiszen az egész közép-kelet-európai rendszerváltás egyféle kerekasztallal, a közös játékszabályok elfogadásával kezdődött. Javaslatommal magamra maradtam, az évek múltak és senki sem hivatkozott rá, annak ellenére, hogy a tapasztalatok arra intettek, hogy valamit tenni kell. Aztán 2011, novemberében a Családi Körben kétségbeesetten megismételtem a javaslatomat. „Nehéz évek várnak ránk! Félő, hogy a fiatalok mind tömegesebben távoznak. Az alsó néposztályok élete egyre nehezebb lesz. Ez érinteni fogja a kisebbségi tömegeket is. Tehát nem viszálykodni kéne a profi politikusoknak. Nem azzal, hogy melyik párt törpe és melyik a gigászi, ne azt keressük szüntelen, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket.
Arra is érdemes lenne figyelni, hogy megtorpant a szerbiai EU-csatlakozás dinamikája. Szerbia lakosságának többsége elfordult az EU-tól. A Szerb Haladó Párt máris bejelentette: szóba sem jöhet az EU, ha annak Koszovó „rejtett elismerése” az ára. Ugyanezt hirdeti a koalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt is. A kisebbségre nézve ez nem múlik el következmények nélkül. Mondhatnak a politikusok, amit akarnak, de a hétköznapi életben a csatlakozási dinamika megtorpanása gerjeszti a kisebbségellenességet. Ez sokszor nehezen kitapintható, de annál veszélyesebb. Igaz, nem érinti a magyar funkcionáriusokat (ők továbbra is megkapják a maguk bársonyszékeit, bár lehet, hogy kevesebbet, mint eddig). A Milosevic korszakban sem ők voltak a szenvedő alanyok, hanem a kisemberek. Népszámlálás, gazdasági válság, EU-ellenesség!
Nehéz napok várnak ránk, a politikai elitben pedig növekszik a széthúzás. Olyan nehéz lenne közös asztal mellé ülni és okos, értelmes, nyílt párbeszédet folytatni, amelynek a sztenogramja nyilvánosságra kerül? Akkor legalább a magyar választópolgárok látnák, hogy miben rejlik a különbség. Már régen emlegetem a kisebbségi kerekasztal fontosságát, sajnos, próbálkozások történtek ugyan, de igazából nem került sor rá.” Amit előre láttam, majdnem szó szerint bekövetkezett. Az elvándorlás felgyorsult, a fiatal magyar szakemberek egyre nagyobb mértékben távoztak, a magyarság lélekszáma baljósan csökkent, a párbeszéd lehetősége besszükült. Egy állításom azonban nem teljesült. A kisebbségi bársonyszékek nagyobb biztonságban vannak. Kedvetlenül teszem félre jegyzetemet. Ez is sziszüphoszi munka volt.
Címkép: Végel László