Posted by Weitz Tercsi
>Arra kérlek, hunyd be a szemed és idézd fel egy divatbemutató
kifutóját, s a modell arcát. Mit olvasol le róla?
Semmit. Sem örömöt, sem bánatot, sem félelmet.
Kifejezéstelen arc, üveges szemek. Milyen érzés az arcára
tekinteni? A saját érzéseidre figyelj most.
Képzelj el egy színdarabot. A színészek beletesznek apait-
anyait. S a közönség, bár gépiesen tapsol, ahogy illik, a színész
kinéz a közönségre, bábszerű, érzés nélküli arcokat lát. Milyen
érzés neki? Milyenné válik a játéka?
Képzeld el azt, hogy a munkahelyeden csináltál valami
nagyszerűt. Kitör belőled az öröm. A visszajelzés a többiektől, a
kollégáktól a közöny.
S ha hibáztál, és a bánat ül ki az arcodra, a válasz erre
ugyanaz. Rezzenéstelen arckifejezés.
Mi lenne, ha gyermeked arcára néznél, és nem tudnál leolvasni
róla semmit. Nem tudnád, hogy mit érez. Ha nem tudod, mi van
benne, nem leszel képes neki segíteni.
Biorobotokká váltunk. Hidd el, megvan az okom arra, hogy ezt
mondom.
Néhány éve vettem észre először a diákjaimon, amikor
egymást bántották szavakkal és nem vették észre a megbántott
arcán, hogy fájt neki. Azt láttam, hogy arcuk egyre kevésbé
fejezi ki az érzelmeket. Majd olvastam egy tanulmányt. Mivel
életük nagy részében chaten tartják a kapcsolatot, nem tudják,
mit üzen a testbeszéd.
A közöny úgy terjed, mint a vírus.
Mi van a társadalmunkban? Semmi sem üti ki a biztosítékot.
Történjen bármi bárkivel. Kit érdekel, én ússzam meg az életet.
Hogy jutottunk el idáig? Tervezetten. Amikor a médiából
percenként zúdult rád a borzalom, kilakoltatták, leégett a háza,
elgázolták, szörnyethalt, megölte, kiugrott a hatodikról, akkor a
lelked bezár. Nem tehet mást, ennyi kínt nem lehet elviselni, ha
együtt érzel. Nem tudatosan zárkóztál be. Tudat alatt történt.
Akik eléd tárják a borzalmakat, tudják, hogy miért eszik. Ki kell
tenni a 12-es karikát ártalmatlan filmeknél, reklámoknál. Az
embertelen, kegyetlen híreknek pedig nem szabnak korhatárt.
Mivel bezárkóztál a félelem, fájdalom elől, bezárkóztál az öröm
elől is. Kétélű a dolog. Lehet, hogy nem fogsz szomorúságot,
dühöt sértődöttséget érezni, de jókedvet, izgalmat, lelkesedést,
elégedettséget sem. S ez a szenvtelenség kiül az arcodra.
Hiába csinálsz valami nagyszerűt, nem tudsz önmagadnak
örülni. Ha félsz a kudarctól, a sikert is elutasítod.
Akinek az arca kifejezéstelen, az nem kapcsolódik embertársaihoz. A
mikor még nem volt beszéd, a testbeszédrőlolvastak.
Tudósok rájöttek arra, hogy az érzelmek az arcon teljesen
egyformák, a világ bármely táján. Európában, Amerikában,
Ázsiában, az őserdő közepén élő népcsoportnál, vagy az
eszkimóknál. Az arckifejezést a társ látja, ösztönből leutánozza,
így képes arra, hogy megérezze azt, amit a társa érez.
Ezt veszik el tőlünk. Mit is? Az empátiát, az együttérzést. És
még mit? A negatív érzés, a düh, fájdalom, ingerültség, vagy a
pozitív érzés, érdeklődés, szenvedély, extázis, mind-mind
cselekvésre sarkall.
Az unalom, a tétlenség, a tartózkodás az egyetlen, amikor nem
történik semmi. Nem cselekszel, s ha nem cselekszel úgy,
ahogy érzel, akkor váltál robottá, akit irányítanak. Tényleg ezt
akartad? Ezért születtél? Ezt az életfeladatot vállaltad?
Tarts önvizsgálatot. Hol tartasz a lejtmenetben?
Kell az önismeret, mert abból építkezünk, mert enélkül hiába
tudsz tanulni, összedől a tudás, mint a kártyavár.
Vigyázz ember, mert magadon alig észrevehetőek a jelek,
figyelj. Ismerd fel azt, aki már a közöny álarca mögé bújt, mert a
közöny, szenvtelenség vírusa észrevétlenül terjedt.
S hogy lehet megállítani? Magadon kell kezdened. Fejezd ki
arcoddal, amit érzel. Mutasd, ha fáj, mutasd, ha dühös vagy,
mutasd, hogy gyönyörben vagy. Amint bent, úgy kint.
Címkép: A kifutón