Posted by Gergely Tamás
>A fordulónál megálltak, Vadmalac azt hitte, izmaik elfáradtak,s most kifújják magukat. Hamar kiderült azonban, hogy nem, hogy komája másképp gondolja:
– Elmúlik lassan az életünk – kezdte a ”távolban”, hogy a társa értse meg. – Mindig csak hajtottunk – folytatta –, azt hittük, célunk van.
Figyelte közben Vadmalacot, de megszokta a panaszáriákat, hát a szeme sem rebbent.
– Elérkezett annak az ideje, hogy megpihenjünk. Leálljunk, megpihenjünk, esetleg összegezzünk.
Azzal a furkósbotot, amit az ellenség elriasztására meg a lába megsegítésére használt, egyetlen határozott mozdulattal a földbe benyomta.
– Innen egy tapodtat sem!
Ekkor szólalt meg Vadmalac. Színtelen hangon s röviden:
– A kávét nem itt osztják, haver.