Posted by
Mi történt ebben az országban? – kérdi a húgom háromórányi vonatozás után, másodosztály nem helyjegyes vagon. Úgy két éve mondott búcsút szülőföldjének, azóta egy-két hétre tér vissza rokonlátogatóba, vagy némi gyógyfürdőződésre. Az emberek kiabáltak egymással, mocskosan beszétak, de a koronát egy WC-re várakozó ember tette fel – mesélt elsőkörös meghökkenésének okáról. Az „úr” a mosdó előtt várakozott, már enyhén szólva ingerülten. A húgom továbbment, egy vagonnal odébb szabad volt a mosdó, amely tapasztalatát megosztotta volna a türelmetlen úrral, aki azonban már vérvörös fejjel üvöltve ütlegelte a mellékhelység ajtaját.
Elsőkörös írtam, mert másnap a barátnője zaklatásáról számolt be a felháborodástól dadogva, aki tagja egy antifasiszta körnek. Ebbéli tevékenysége időnkénti posztokban merül ki, a légynek sem tudna ártani, egyetlen „bűne” van, nem szereti a fasisztákat. Ez viszont elég indok arra, hogy szélsőjobboldali portálok névvel és címmel – gyűlölethadjáratot indítsanak ellene mintegy szabadon levadászható és levadászandó közellenséggé téve őt. Még a munkahelyére, a munkáltatójának küldött üzenetekkel is megpróbálták bemószerolni őt. Tudod mi volt erre a baráti kör tanácsa? – tette fel a költői kérdést.-Készítsen a fenyegető üzenetekről készítsen képernyő fotót, tegyen feljelentést, nem mintha a rendőrség lépne ennek nyomán, de ha tettleg is bántalmazzák majd, legalább lesz valami bizonyítéka, hogy hol keresendők a tettesek.
Ennyi elég volt, ahhoz, hogy lerövidítse tervezett látogatását, de azért még kiment a piacra kedvenc sajtosához, egy „madárlátta” kis csemegéért honvágy ellen. A kisköszségi őstermelő be is számolt az elmúlt időszak eseményeiről, aminek – számára – a legnagyobb szenzációja a tanárok menete volt. „Az iskolából is akart egy pedagógus csatlakozni a menethez, azt a jóakaratú üzenetet kapta, hogy a férje állása, ez esetben, aligha lesz biztonságban az önkormányzat cégénél. Akkor arra gondoltam – folytatta a sajtos ember – én már nyugdíjas vagyok, csatlakozom én a menethez. De én megkaptam az üzenetem: a vejemet alkalmazó vállalkozás, nem biztos, hogy állami megrendeléshez jut a közeljövőben, ha ilyen renitensek családtagjait alkalmazza.”
Maradsz? – kérdezte a húgom búcsúzóul. Hát persze. A kisvakondok maradnak, még akkor is, ha nem remélik, hogy még megláthatják a fényt. (H.Sz)