Posted by Fábián András
>Lehet, hogy a cím végéről lemaradt a kérdőjel. Viszont semmi esetre sem tennék oda felkiáltó jelet. No, nem azért, mintha bármi problémám lenne Kínával, vagy a kínaiakkal. Gyakran eszembe jut ugyanis a vejem, aki mielőtt megvásárol valamit mindig megnézi, hogy hol gyártották. Szerinte, ha valamibe nincs feltüntetve gyártóként, hogy Made in China, akkor az biztosan hamisítvány. Vagyis felesleges vitatkozni azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a kínai ipar és a kínai termékek elárasztották az egész világot. Ami azért nagy dolog, mert én jól emlékszem arra az időre, amikor fiatal, de már nem is olyan nagyon fiatal koromban még arról szóltak a híradások, hogy a kínai emberek örülnek, ha minden napra legalább egy csésze rizs jut fejenként. Szédületes fejlődést produkáltak a kínaiak és ennek nyilván az bújik meg a hátterében, hogy liberalizálták a gazdaságot és alaposan megfontolták, hogy hol és mibe fektessenek be.
A korábbi szigorúan centralizált állami termelést és kereskedelmet átvették a nagy volumenű vállalkozások. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy a népesség is nivellálódott, megjelentek a dúsgazdagok, de persze megmaradt a mélyszegénység is. Utóbbiak azonban már egyre kevésbé határozzák meg a Kínáról alkotott vízióinkat. Hatalmas lakótelepek, gyárak új városok épültek. Mindeközben szédületesen fejlődött a kínai kereskedelem. Ami számunkra pillanatnyilag leginkább érdekes: a külkereskedelem és a külföldi beruházások. A külkereskedelemről már szót ejtettünk a “hamisítványok” kapcsán. Mostanában azonban a magyar közvéleményt sokkal inkább foglalkoztatja a magyarországi kínai beruházások problematikája. Az Orbán-kormánynak ugyanis már az első regnálása idején is a “keleti nyitás” volt a becsípődése. A csodás Kelet az elmúlt tíz-tizenkét évben ráébresztette a +pártpropagandistákat arra, hogy hiszen mi onnan jöttünk ide, nyugatra. Vagyis a mi testvérnépeink tulajdonképpen Keleten élnek, nekünk valójában türk tudatunk van! Ezt ugyan nem tudja senki, hogy mit jelent, de nyilván valami olyasmi, mint a nyereg alatt puhított hús meg a hátrafelé nyilazás. Van azonban ennek a nagy keletiségnek egy praktikus következménye is: lehet ekézni a nyugati és az amerikai multikat, amelyek kiviszik a hasznot és lefölözik a szegény magyar ember tejét. Nem mellesleg kevesebb tere van mellettük a kormányt éltető és tápláló korrupció lehetőségének.
És akkor ki ma az USA után a legnagyobb gazdasági hatalom?! Hát persze, hogy a vörös Kína! Vagyis ha nem akarunk végképp elrohadni, mint a nyugati kapitalisták, akkor nekünk arcunkat a csodás keletre kell fordítanunk, s megfürösztenünk a felkelő nap sugaraiban. Lett is nekünk ehhez a feladathoz egy kiváló, a külügyekben születése jogán jártas, vérbeli kereskedelmi szakemberünk, aki a Külügyminisztérium mellé Orbán kegyelméből és feltétel nélküli bizalmából megkaparintotta magának a jól jövedelmező külkereskedelmi tárcát is. Azóta ott dúl veszettül. Egyszer ki kellene majd számolni, hogy mennyibe került eddig nekünk ez a Szijjártó Péter nevű szélhámos és kártevő, áldásosnak cseppet sem nevezhető tevékenysége. Most hirtelen csak néhányat említenék a nagy bukásokból. A magyar kereskedőházak világméretű hálózata, amely többszörösét vitte el annak, ami a befektetésekből megtérült. Viszont kiváló kifizetőhelye volt a Párt hűséges kiszolgálóinak és kádereinek. Nem tudjuk, léteznek-e még ezek a “kereskedőházak”. Gyanítom, hogy szép lassan mindet bezárták. A legfényesebb időszakát Szijjártó (és Orbán) kereskedése azonban a Covid idején élte. Dőlt az országba a sok orosz és kínai vakcina, amiről aztán kiderült, hogy semmire sem jó. Alig tudtunk tőlük megszabadulni, viszont azok, akiket beoltottak velük ritkán élték túl a járványt. Abban az időben miniszterelnöki asszisztenciával tömegével pakolták ki a hatalmas repülőgépek gyomrából a használhatatlan lélegeztető gépeket. Ezekhez azonban sem kórház, sem személyzet nem állt rendelkezésre. Csak arra jók (mint hajdan Deutsch Tamás beléptető kapui), hogy évek óta rohadjanak valami raktár mélyén. Ismert dolgok ezek – következmények nélkül. És akkor még nem is beszéltünk az Exim Bankról, amely ugyancsak Szijjártó kezei alatt nőtt akkorára, hogy mára képes olyan brutális mennyiségű adósságot termelni, amely zárszámadás idején számottevően befolyásolja a GDP arányos államadósságot. Szijjártó nem mellesleg módszeres alapossággal tette tönkre – nyilván a legfelsőbb személy utasítására – külkapcsolatainkat Magyarország valamennyi (!) szövetségesével és szomszédjával.
A mára lényegében rutinná vált sikertelenségek azonban nem tántorítják el ezt a jóembert attól, hogy töretlen lelkesedéssel folytassa romboló tevékenységét. Úgy véli, hogy ebben még mindig a mesés kelet az ő fő partnere. Kína és Korea, mint gazdasági hatalmak, még mindig jó partnernek tűnnek abban, hogy a környezetromboló beruházásaikat ne a saját területeiken, hanem Magyarországon tudják megvalósítani. Legutóbb a zseniális külgazdasági és külügyminiszter Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját győzködte arról, hogy a világon nem lehet jobb befektetés Kínának, mint a magyarországi befektetés. Ennek bizonyítására meg is etette a jóembert lángossal. Nekem akkor az jutott eszembe, hogy többször beigazolódott már, hogy a kínaiak nem hülyék, nem lehet őket lángossal elkábítani. Akart már Orbán a kínaiakkal gyorsforgalmi utat építeni a repülőtérre. Tervben volt a ferihegyigyorsvasút is. Emlékszik még valaki ezekre a projektekre?! Aztán volt az a Fudan egyetem ügy, amiről mára már szó sem esik. Igaz, hogy el lehetett vele ideig-óráig terelni az emberek figyelmét a valós társadalmi problémákról, a Fidesz és Orbán kormányzati impotenciájáról. Jópár milliárdot el lehetett költeni ilyen-olyan tervekre, makettekre, propagandára is. Viccesen még virtuális borsot is törtek vele Karácsony orra alá. Ma már szó se esik az egyetemről. Jegelték. Vakcinagyárat is építünk így, szezon után az orosz és a kínai vakcinák előállítására, bár azokra aztán végképp nincs és nem is volt igény, még a legnagyobb ínség idején sem. Ezek minőségéről fentebb már ejtettünk szót. Aztán itt van ez a mostani ijesztő debreceni papírtigris, ez a kínai akkumulátorgyár. Átfogó nemzeti ellenállási mozgalom bontakozott ki a gyár megépítése ellen. Kizárt, hogy ez ne keltette volna már fel a kínai partnerek figyelmét. Talán épp ez motiválta Vang Ji elvtárs látogatását. Nem lennék meglepve, ha az építés folyamatában egyszer csak profilváltásra kerülne sor és a kínaiak kivonulnának az egész vállalkozás mögül. Az ugyanis nekik – Szijjártóval szemben – már bebizonyosodott, hogy csak biztos és megtérülő dolgokba érdemes befektetni. Vang Ji államtanácsos bizonyosan nem a legmagasabb szint a kínai állami hierarchiában. Van ebből a fajtából tán több is. Gondolom, azért lesz, aki meghallgassa, amikor elmondja a tapasztalatait a magyarországi látogatásáról. Aki őt ideküldte, az biztosan. Abban viszont már nem vagyok biztos, hogy emlékszik-e még a Szijjártóval közösen elfogyasztott lángos ízére.