Posted by A parlament tavaszi ülése előtt Orbán Viktor Balatonfüreden, frakcióülés keretében igazította el „bátor embereit”. Sorra érkeztek a meghívottak, egymást érték a nagy fekete és más színű autók, a helyszínt pedig hermetikusan lezárták a kíváncsiskodók elől. Nekünk, többi magyaroknak, akik nem vagyunk a Fidesz-frakció tagjai és a párt szellemi holdudvarához sem tartozunk, nincs közünk ahhoz, hogy zajlik a derék hölgyek és urak, nemzetünk legjobbjai részvételével. Ami a közre tartozik, megírja majd a párt központi lapja, a minden fronton bevethető, minden feladatra alkalmas Magyar Nemzet.
Így aztán a közvélemény az egykor jobb napokat látott újságból tudhatta meg, hogy miről beszélt a miniszterelnök a frakcióülésen. Természetesen a szomszédságunkban zajló, pénteken egy éves jubileumához érkező háborúról is ejtett néhány szót. Elmondta, hogy „nem szurkolunk senkinek, mert ennek a háborúnak nem lehet győztese. Nem győzhet Oroszország, mert Ukrajna mögött felsorakozott az egész nyugati világ. Oroszország pedig atomhatalom, és egy atomhatalmat nem lehet sarokba szorítani, mert atomháborút robbanthat ki.”
Orbán a Fidesz-KDNP ellenfeleinek nevezte „a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, amit Orbán Viktor szerint kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek, „harmadik csoportként” pedig a nemzetközi spekulánsokat nevezte meg, akik „a háborús időkben haszonra akarnak szert tenni.”
Normális üzemmenetben egy felelős miniszterelnök az övéinek tartott fejtágításon az ország előtt álló feladatokról beszél. Arról, hogy van-e terv (és szándék) a korrupció visszaszorítására, mit kívánnak tenni az ezer sebből vérző egészségüggyel, a lebutított oktatással, a magas inflációval – különös tekintettel arra, hogy Orbán ígérete szerint a drágulás az év végére egy számjegyűvé szelídül.
Mindezekről nem esett szó, harcról, küzdelemről annál inkább. Ami persze nem meglepő: Orbán Viktor politikai élete mindig is a csatározások jegyében zajlott. A magát utcai harcosnak definiáló miniszterelnök nem tárgyalni, hanem harcolni jár Brüsszelbe, mert állítása szerint számára a magyarok érdekének képviselete az első. (Hogy mi a magyarok érdeke, azt ő mondja meg.)
A harcias hozzáállás nem mostanában kezdődött. 2002-ben, az elveszített választás után a Vezérlő Tábornok összetrombitálta seregeit, meghirdette, hogy egy a tábor, egy a zászló, majd arra hívta fel az egybegyűlteket, alakítsanak kis polgári köröknek nevezett szabadcsapatokat, hogy majd mozdulni tudjanak, ha mozdulni kell. És mozdultak is, láthattuk 2006-ban, mi lett a mozdulás vége.
Kormányra kerülve pedig, immár hatalmon lévő hadvezérként, folytatta a csatározást. Legyőzte a bankokat, elűzte az oligarchákat, kipaterolta az IMF-et, hadat üzent a multiknak, a filozófusoknak, a kockás inges tanároknak. Ezután a rezsidémon ellen hirdetett offenzívát, kirohant a pocakos katonák ellen, közben végig ott volt Soros, és mindenki, aki a magyar származású amerikai milliárdos – nem mellesleg a fideszes politikusok egykori mentora – zsoldjában áll. Egy ideje Brüsszel az ellenség, a belga főváros neve fideszes berkekben szitokszóvá vált. Nem leszünk gyarmat, hirdette a Fidesz, megállítjuk Brüsszelt, a negrósnak nevezett bombás plakátokon pedig azt állították, hogy a brüsszeli szankciók tesznek tönkre bennünket.
Orbánnak ellenség kell, békeidőben ugyanis – építésre, fejlesztésre, haladásra – alkalmatlan. Ha nincs ellenség, keres magának. Nem volna ezzel baj, ha mindezt odahaza, a négy fal között művelné. Ám ő már régen nem magánember, hanem egy jobb sorsra érdemes, uniós ország miniszterelnöke, amelynek polgárai közül sokan még ma sem fogják fel, hogy a vezérük nem értük, hanem a saját démonai ellen harcol.
Címkép: Plakát 1950-ből: A barát