Posted by > Bölcs Istvánnak – “van-e, ki e nevet nem ismeri…”. nemrég volt a temetése. Én annak az osztálynak egyik tanulója voltam, akit ő Kesekemétről “feljőve” elsőként kezdett a Radnóti Gimnáziumban tanítani és nem csak ezért, de talán a sok jóképességű, mindenre nyitott tinédzser és egy rendkívüli tanár találkozása mindannyiunk számára maradandó értéket adott, mi több élete utolsó napjáig szoros kapcsolatban maradtunk Arra gondoltam, hogy egy februári temetés és a február mint farsangi időszak alkalmat és méltó megemlékezést adhatna arra, hogy Tanár úr (ahogy mi neveztük) – egy régi-régi nevezetes farsangi bálról szóló, a rá jellemző iróniával megírt írása megjelenhessen az Újnépszabadság Kultúra rovatában. Vagyunk néhányan volt tanítványai és még élő, aktív munkatársai, akik számára pótolhatatlan veszteség a hiánya.
A székesfőváros őfelségeik lába előtt hevert. A királyi családot hozó vonat tegnap szuszogott be az osztrák – magyar államvasutak akkor központinak nevezett (Keleti) indóházába, áttörve a hózivataron, amely különösen Pozsony után zúdult a vaspályára. De nem hiába köttetett két első osztályú mozdonyt a szalonkocsik elé Barvics Albin, a közlekedési minisztérium körültekintő főfelügyelője, ki maga-személyében felelt a sikeres utazásért: a dupla lokomotív bírta. Ki is fejezte őfelsége szokásos elismerését Claudy udvari tanácsos, fő útimarsall szájával: ;mindennel nagyon meg vagyok elégedve.
S csakúgy az ország.
A magyar fővárosban tartózkodó királyi család fényt áraszt Budapest társadalmi életére. Nincs egyetlen városa sem a Monarchiának, hol az uralkodót őszintébb hódolat és melegebb ragaszkodás övezné, mint Budapesten. Vajha teljesülne a nemzet régi vágya – teszi hozzá a Pesti Hírlap vezércikke – az, hogy legyen külön magyar udvartartás Budán".
Meleg fogadtatás a hideg napokban. Mert ekkor már mínusz húszra fogyott a higanyszál, a verebek csapatostul, koppanva esnek le a fáról. Nem vigasztaló, hogy a szánút jót tesz a gabonaforgalomnak, mert hiszen ugyanakkor árt a fagy a zabnak S így van ez szerte Európában. Pétervárott csakis nemesi bölcsőbe született kisasszonkák mérhetik össze szánhajtási tudományukat, az ajándékokat (csupa gyémántos ékszer) maga a cárné adja és a helybeli Jockey Klub. Itthon meg, a Sándor utca síkos sarkán lábát törte Chepuy József elzászi illetőségű szakács, hajnali négykor. Az Angol Királynőben el is késtek a reggelivel. Ufót látott Veldenben, napkelte előtt egy vadkacsavadász: egyszerre nappali világosság lett a tó fölött, még a Karavankák csúcsait is kivehettem, a fejem fölötti, szokatlanul sugárzó tüneményből egy violaszegélyű test vált ki, és kelet felé röpült. Közben hangmorgást is hallottam – adja tudtul a Neue Freie Presse. Minden jel arra mutatott: nagy farsang lesz az idén Pesten.
1888. február 10.-ét írunk. A pályaház peronján már ott forgolódik díszmagyarban a Pest megyei főispán, Szapáry István gróf (róla egy velővel elegyített borjúmáj receptjét is megőrzi a hálás utókor), deres cvikkerrel Ráth Károly, Budapest első főpolgármestere és Török János, a rettenthetetlen rendőrfőkapitány. Mellettük három civil képezi még a delegáció magvát: Jókai Mór, gróf Károlyi István és Littmann állomásfőnök. (Neki nyilván ez a keresztneve). A 3. számú expresszvonat 8.25-kor indult a császári városból, s most, 13.30-kor lehet számítani érkezésére. A harmadik vagonból kiszáll altábornagyi egyenruhában Rudolf trónörökös (ez évtől a hadsereg főfelügyelője), s mögötte látható leend Stefánia trónörökösné magas, karcsú alakja. A Szász-Gotha-Coburg hercegnő barna, posztó kabátkát visel, alatta fekete ruha. Vörös bársonnyal és barna tollakkal díszített a kalap. Néhány szót váltanak az őket fogadókkal, Jókaitól elbúcsúzván a trónörökös azt mondja: Tehát viszontlátásra holnap tízkor! s azzal — az indóházban összegyűltek lelkes éljenzése közben – beülnek a peron mellett várakozó, zárt udvari hintóba, s felhajtatnak a királyi várba, ahol őfenségeiket már várják őfelségéék. A második kocsiban foglal helyet a trónörökös rossz szelleme Bobbelles Károly gróf főudvarmester, akit Stefánia ki nem áll. Ez az ember viszi bele a dorbéz bécsi éjszakába Rudolfot, ez hozza össze ágyasával, kerítőjével, bizalmasával, Mizzi Casparral, ő indítja el azon az úton, amely a titkos betegségen át a morfiumhoz, Mary Vetserához, a válás gondolatához vezeti.
A pesti fogadtatás lázában Rudolf aligha gondolhat arra, hogy egy esztendeje sincs hátra a végzetes mayerlingi éjszakáig. A belga királylányként született Stefániának sem fordul meg a fejében, hogy özvegységében egy (amúgy jelentéktelen) magyar nemes (aki csak 1896-ban kap grófságot és 1917-ben hercegséget), Lónyai Elemér titkos tanácsos kezével fog vigasztalódni – a (bár léha!) trónörököshöz képest tán kicsit rangon alul.
Európa nem ide figyel. A múlt heti, berlini operabálon megjelent maga Vilmos császár is. A Saekkingeni Trombitás megkezdése előtt már ott feszített az oldenburgi nagyherceg, Hohenzollern Frigyes Károly herceg, Frigyes Lipót herceg, s a közönség boldogan látta, hogy az agg császár jól bírja magát, hiszen meghajolva búcsúzott el a hercegnéktől a szünet végén a díszpáholyban. (I. Vilmos egy hónap múlva elhalálozik. Frigyes Vilmos koronaherceg ekkor 57 éves, és már 26 éve örökös trónörökös…) Európa – amikor nem operabálozik – Bismarckra figyel. Legutóbbi beszédét Párizsban, Londonban, Pétervárott elemzik: arról szól-e, hogy a Vaskancellár elismeri Oroszország jogait a Balkánon (főleg Bulgáriában), vagy épp ellenkezőleg: a Monarchiát biztatja-e, hogy határait kinyomhatja Szalonikiig. Angol lapok firtatják: mi az a sárga ital, amit Bismarck mostanában moseli bor helyett iszik. A reporter kideríti: vízzel kevert cognac az, amit maga az ifjú Bismarck, Henrik gróf mixel – több miniszter aktív közreműködésével – hol egyikből, hol másikból adagolva többet. Az experimentálás folyamán olykor a sürgő-forgók kikóstolják a kancellár előtti pohár tartalmát is, amit az orátor felhúzott szemölddel rosszall. A rangos londoni lap munkatársa megjegyzi: így a beszéd végére 18 üres pohár tornyosult a Vaskancellár előtt. Nézni is szörnyű!
Pest, persze, a zártkörű kultúrbálról beszél. Mely tartatik február 10-én, a Magyar Királyi Operaházban, a farsang koronájaként, jótékony céllal. Mint a Pesti Hírlap kicsit göcsörtös tollú publicistája írja: "Az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesületnek jutott az a dicsőség (mint a leghazafiasabb egyesületnek), hogy első lett azon ünnepségek sorába, amelyek a királyi családnak az ország fővárosában való tartózkodását jelentik."
A harmadik operabál hát mindennél fényesebb. Külön felkéretnek a páholybérlők, hogy a trónörökös-pár érkezésekor fáradjanak le a földszintre, ott bókoljanak őfenségeiknek (hisz mégsem lenne illő, hogy fentről nézzük le a királyi tarkót!) Keglevich gróf, a tavalyi intendáns sem ül ott a proscéniumi páholyban, ahol tavaly utoljára láttuk, – ugyanis ő már nincs
hivatalban. Az Operaház deficitje hirtelen 224.000 koronára ugrott, s a zenegróf lemondását elfogadták. Most kormánybiztos igazgat: Beniczky Ferenc államtitkár, aki elmondja: magánemberként semmi pénzért ide nem jönne, de köztisztviselőként parancsot kapott. Odiózus állást tölt be, tudja – sóhajtotta két héttel ezelőtti beiktatásán – , kénytelen lesz érdekeket is sérteni, – de nem tehet mást. A viharosan távozó méltóságost opportunusan megtapsolták… De ma este nem temetnek, hanem vigadnak a Magyar Királyi Operaházban. A fogatok ellepték az Andrássy utat (amely három éve viseli a gróf nevét), egy órába is beletelik, mire a felhajtó elé juthatnak. Bent már gyülekezik a közönség. Jelen Tisza Kálmán miniszterelnök, mellén a Szent István rend nagykeresztjével, Fejérváry, Bedekovich és Fabiny miniszterek, Szapáry gróf az Aranygyapjas renddel, gróf Pejacsevich hadtestparancsnok, négy Károlyi (az István, a Tibor, a Gyula és a Viktor), négy Andrássy (Gyula, ifj. Gyula, Manó és Tivadar), két Zichy (Jenő és Nándor), két Eszterházy (Andor és Imre), herceg Odescalchi Gyula (leghíresebb őse, bizonyos Benedek XI. Ince néven pápa volt, ő maga 1848-ban "nemzetőri főhadnagy"), itt van őrgróf Pallavicini Ede (és neje: Majláth Adelaide), Keglevich, a volt intendáns, Beniczky államtitkár, a jelenlegi kormánybiztos, feleségestül. Beniczkyné Bajza Lenke, aki érzelgős arisztokrata történeteket írt varrólánykák számára –
tán témát keresett a fényességes ragyogásban ezen az estén. (Apja is író volt: Bajza József, első férje Heckenast Gusztáv). Itt van Orbán Balázs erdélyi báró, néprajzos és földrajzkutató, már túl van hatalmas művének, A székelyföld leírásának hat kötetén. Itt van az 1920-as, párizsi (majdani) béketárgyalás szónoka, Apponyi Albert gróf, élete delén: most 42 éves, de még ennél többet él, Genfben fog meghalni Hitler esztendejében, egy leszerelési tárgyalás kellős közepén. Itt van Edelsheim-Gyulay Lipót báró, aki
Magyarország nyugalmazott főhadparancsnoka, még korábban, 1849-ben Windischgraetz főhadnagya (csak a jószerencse nem hozta össze 40 évvel ezelőtt a harcmezőn Odescalchi Gyula nemzetőri főhadnaggyal…) A báró unokája jól fog majd férjhez menni, vitéz nagybányai Horthy Istvánhoz, aki hat hónapig Magyarország kormányzó-helyettese lesz (aztán hősi halott). És itt van báró Splényi, a detektívfőnök, itt van tout Budapest, a teljes jeunesse-d'orée. Mikor 10 előtt 5 perccel megjelenik Rezső királyfi és a trónörökösné, percekig tartó dörgő éljenzés harsan és a Gott erhalte. A trónörökös huszártábornoki uniformist húzott ma estére (teheti!), Stefánia haloványkék selyemruhát, hozzá nyakék: kék. A
toilette és a frizura hason szín és rózsás tollakkal büszkélkedhetik, hajában brilliánsokkal és türkizekkel kirakott a csillag, carmoisirozott a collier.
Csárdással kezdődött, majd az arisztokraták is bekapcsolódnak a lassúbb körtáncba. A trónörökösné a kis léghuzam ellen hölgymenyét köpenykével védi magát a cercle alatt. A második négyes végén, úgy fél tizenkettő után őfenségéék elbúcsúznak Teleki József gróftól, a rendező bizottság elnökétől és a lady patronesse gróf Károlyi Istvánnétól. Távoznak. A királyi várban Ferenc József és Erzsébet királyné várja őket. A hangulat még magasabbra hág. A szépek közül följegyzi a sajtó Koller Ilonka, Kotzaurek Mariska, Vaskovics Erzsike, Aigner Emilia,
Gorove Juliska, Machlup Jozefin, Hanzély Hermin, Kleiner Helén, Valtersdorfer Ilona (leányok) és Fleischmann Józsefné, Pohl Henrikné, Haggenmacher Henrikné, Neuschloss Emilné, Noszlopi Gyuláné (asszonyok) nevét – a nagy osztrák-magyar estélyről.
Az operabál divatszíne 1888-ban a hópehely-fehér. A tüllt gyakran ékíti havasi virágokból összefűzött kis bokréta. A korábbi, nagy csokrétákat, melyek feszélyezték a táncosnőket, már nem hordják. A kicsiny kézicsokrot kecsesen tudja tarthatni a delnő. A frizura magas, lehet benne is virágdísz. A derék kivágása felette mély. Elfedhető muszlinnal, ami kilátszik. (Jó erre a gaze, a batiszt vagy a csipke is, – írja hiteles báli divattanácsadónk.) A szoknyák a nagy turnűrt mellőzik. Épp csak egy kicsi párna és két szűk abroncs kell, s a szoknya elől egészen lapos. (Addig, ameddig – teszi hozzá a születési anyakönyvekben is tájékozott utókor.) Óv szakértőnk: csínyján bánjunk az aranydísszel: túlzásba esve akár a konyhatündérek álarcosbáljának résztvevőjeként érezhetjük magunkat. Ha ékszer: legyen rokokó! Vagy lógó svéd ékítmény. (Hogy miért épp? – Ezt sem érti a hálátlan, kései jegyző!) A legyező
viszont gyöngyház, mely jól illik a sötét marabu vagy strucctollakhoz. (Ez világos.)
Éjfél után kettőig áll a bál. A díszvendég, a trónörökös már alszik. Délelőtt 10-kor Jókaival van randevúja az Angol királynőben, ahol – remélhetőleg – addigra már pótolni tudják a lábatörött munkaerőt, Chepuy József elszászi illetőségű szakácsot, aki most a Rókus kórház egyik ágyában álmatlanul forgolódik. A bál utáni délelőtt összeült Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című grandiózus kiadvány szerkesztőbizottsága. Jókai jelentette a trónörökösnek, hogy már beadta kéziratát József főherceg, Coburg Fülöp herceg (ki a tegnapi Operabált is megtisztelte jelenlétével), Kunfalvy János, Pulszky Ferenc, Mikszáth Kálmán, Fraknói Vilmos, Keleti Károly (csupa utcanév!), és hát személyesen ő is, a nagy mesemondó. Tetszettek őfenségének a bemutatott rajzok: a Jókai rokonként is funkcionáló Feszty Árpádé, Benczur Gyuláé, Mészöly Gézáé, s különösen Klotild főhercegnőnek az alcsuti parkról készített vázlatai. Rudolf megígérte, hogy maga is hamarosan elkészül a Gödöllőről írandó sorokkal. Az értekezlet fényét emelte, hogy rajta részt vett Haynald Lajos bibornok-érsek.
Az oldott hangulatban Rudolf egyeseket megszólításával is kitüntetett. Így például Mikszáth képviselőt, akit megkérdett:
– Ön ugyebár sok könyvet írt?
– Eleget, fenség.
– Dehogy is eleget! Írjon csak tovább! – mondta biztatóan Rezső királyfi és továbblépett.
Dolga volt. Este Csekonicséknál bálra hivatalos.
És még mindig nem volt vége a farsangnak! Tizenharmadikán maga Ferenc József adott estélyt az udvarban (nem "udvari bált", mint finom distinkcióval a korabeli sajtó feljegyezte, nem olyat, ahol minden rendlovag és tiszt megjelenhet, – hanem szigorúan
zártkörűt). Magyar testőrök álltak kettesével a lépcsőfokokon és a szálák ajtainál. Ott vigadott együtt arisztokrácia és főpapság, kormányzat és ellenzék. Nem volt semmi fesz (tán még pöf sem!) a résztvevőkben: a király is pompás hangulatban volt. Nem egy országnagyot megszólított, csak úgy, magától. A büfében rajnai lazacok, nyulak, őzek, vaddisznók (már golyó által megszelídítve), fácányok, borjúk, tengeri rákok, galantinok, sonkák, disznónyelvek, pástétomok várták az ostromot. Legfrissebb sör, gyöngyöző pezsgő, szűzies bordeaux-i várt ép s mohó
gégére. Itt excellenciás és méltóságos, kormánypárti és ellenzéki vegyült békével öszve, kurucok és labancok döntik le az italt és az elválasztó, eszmei korlátokat.
A szünet utáni, második keringőben (zene: 32. gyalogezred zenekara) oly élénk tánc fejlődött ki, milyet egyetlen udvari bál sem pipált még. Mire Berkes bandája rázendítette a csárdást, már maga Mária Valéria főhercegnő is ropta (akit – a pletykafészkek, rossznyelvek szerint – Erzsébet királyné balkézről fogant volna, a temperamentumos Andrássy gróftól…).
Frigyes Vilmos birodalmi trónörökösön ezen éjjel Mackenzie, Howell, Kraus, Schrader és Bramann orvostanárok gégemetszést hajtottak végre. (A műtét – a napilapok gyorshíre szerint sikerült. Frigyes herceg aztán az elaggott uralkodónak a halála után 99 napig ült a császári trónon, III. Frigyesként – mindvégig beszédképtelenül. Uralkodásának századik napján vitte el a gégerák. ) . Cs. G. volt tanító, budapesti illetőségű, ki már hat éve él tracheotomiai műtét után légzőcsővel, azaz kanüllel a torkában, még az operáció előtt táviratot küldött a San Remóban kezelt trónörökösnek, megnyugtatandó: a beavatkozás veszélytelen. A trónörökös hadsegéde udvarias levélben köszönte meg a felvilágosítást.
Monacoban bekapta egy oroszlánszelídítő-nő fejét az állat.
Az élet ment tovább.
Bölcs István
(megjelent az 1998-as Operabáli műsorfüzetben)